MŰSZAKI HORIZONT
 
 

Az értelmiségi élet útjai és tévútjai I. rész

 

"Az emberélet útjának felén
egy nagy sötétlő erdőbe jutottam
mivel az igaz utat nem lelém.

Akkortájt olyan álmodozva jártam:
nem is tudom, hogyan kerültem arra,
csak a jó útról valahogy leszálltam."

(Dante: A pokol. Babits Mihály fordítása.)

Az értelmiségi életformáról írt közleményben említettem [1], hogy - tudomásom szerint - hazánkban sehol nem folyik a felsőfokú oktatási intézményekben rendszeres értelmiségképzés, mint oktatási feladat. Értelmiség azonban minden egészséges társadalomban - így nálunk is - folyamatosan keletkezik az arra alkalmas és hivatott emberekből, akik önképzéssel (autodidakta) módon fejlesztik magukat [2]. Bemutattam egy módszert, hogy hogyan tudjuk magunkat értelmiségivé képezni, és azután megfelelő szinten is maradni. Meg kell jegyezni, hogy a megvitatásra kerülő problémák jelentős része minden ember életében előfordul vagy előfordulhat, s valahogy meg is oldódik. Az értelmiségi életformát élőket a lehetséges megoldásokkal kapcsolatos igényesség különbözteti meg a többiektől [3]. Az alábbiak tehát mindenki számára hasznosak lehetnek és olvashatók.

Az életünk során nagyon sok kisebb-nagyobb szellemi, lelki, erkölcsi utat kell megjárnunk. Vannak, amelyek születésünktől halálunkig tartanak, másokon csak életünk egy-egy szakaszában közlekedünk. Minden utunkra, ösvényünkre igaz a fenti idézet, hogy időnként nem vagyunk eléggé összeszedettek, és így a helytelen irányt, a rosszabb megoldást választjuk. Hogy ez minél kevesebbszer történjék meg velünk, célszerű az utakat, ösvényeket előre tanulmányozni, a fordulókra, elágazásokra felkészülni. Ehhez, a teljesség igénye nélkül, felsorolom azokat az utakat (problémaköröket), amelyekkel a közleményekben még foglalkozni szeretnék:

A régi kis közösségekben mindenki tudta, hogy merre találhatók azok a bölcsek, öreg emberek, akiket felkeresve kérdéseikre megfelelő válaszokat és problémáik megoldására útmutatást lehetett kapni. Ma már ez nincs így. A könyvnyomtatás felfedezése és a legkülönbözőbb könyvekhez való könnyű hozzáférhetés megnyitotta azonban számunkra az egész emberiség leírt ismereteit, tudását és bölcsességét. Az értelmiségi ember életében az olvasás létszükségletté vált. A jó könyvek száma sokszorosan több, mint amennyit el tudunk olvasni, tehát okosan kell kiválasztani azt, amit a kezünkbe veszünk.

A jó könyv értékét az adja, hogy olvasásakor a szerzőtől készen, rendszerezve kapjuk meg azt a tapasztalatot és életbölcsességet, amit ő élete során esetleg többezer könyv olvasása során szerzett.

Mit olvassunk. A szakmájában komolyan elfoglalt értelmiségi embernek, ha szorgalmasan olvas, életében 800-1000 könyvre fut idejéből. Minél előbb rá kell döbbenni arra, hogy a jó, elolvasásra is érdemes könyvek száma ennek sokszorosa. Mindenkinek a neki legfontosabb, a számára legértékesebb műveket kell kézbe vennie. Ehhez valamilyen eligazításra van szüksége. A jó írók nagy olvasók is, ha odafigyel valaki, ők is "kézről-kézre adják" az embert. Ez azonban nem elég, ajánlatos, hogy a magyar olvasó minél előbb megszerezze Hamvas Béla tanulmányát [4], A száz könyvet. "Ezekből ha minden más könyv elveszne, az emberiség irodalmának vonalát nagyjából helyre lehetne állítani", mondja a szerző. Száz életművet ismerünk meg: a Rigvéda indiai himnuszokkal kezdődik a felsorolás és J. C. Powys-szal fejeződik be.

Hamvas Béla idézett tanulmánya 1945-ben jelent meg egy kis füzetben, hamar elfogyott. Ennek a kiváló összeállításnak hiányossága volt, hogy abból csak emberiség "irodalmának" a vonalát lehetett megismerni, pedig sok másféle olvasmányra is szükségünk van. Ugyanez igaz a Nobel-díjas német író, Her-mann Hesse (1877-1962) 164 művet felsoroló "világirodalmi könyvtár"-ára is [5].

"Az olvasmányaink közé: NÉGYSZÁZ KÖNYV címe" [6] alatt megjelent jegyzékemben a magyar és a külföldi irodalom mellett további két témakörben gyűjtöttem össze elolvasandó könyvek címeit. A 400 könyv a négy témakör között az alábbiak szerint oszlott meg:

A két irodalmi csoportban 107 magyar és 173 külföldi munka szerepel, ez az ajánlás ma is elfogadható. A másik két csoportot azonban 20 év után érdemes felfrissíteni a ma rendelkezésre álló anyagból, azt sorolom fel a következőkben.

Platón beszámol arról [7], hogy a jóbarát Kritón felkereste a börtönben Szókratészt, és rá akarta venni a szökésre, mert különben aznap ki kell innia a méregpoharat, tehát az életéről van szó. Szókratész azt felelte, hogy "nem az életet kell legfőbbre becsülnünk, hanem a jó életet", és a "jó élet egy és ugyanaz a szép és igazságos élettel". Életünket tehát széppé és igazságossá kell tennünk. Az előfeltétele, hogy megismerjük és megértsük magunkat, valamint a környezetünket. Ebben a két feladatban segíthetnek a táblázat két jobboldali csoportjába sorolt alábbi könyvek.

A VILÁG MEGÉRTÉSE

Történelem: eszmék és tények: 18 db

Babits Mihály: Az európai irodalom története
Chambers, R. W.: Morus
Esszék és tanulmányok hét évszázad cseh irodalmából
Fayein, Cl.: Egy francia orvosnő Jemenben
Gyilas: Találkozások Sztálinnal
Emerson, R. W.: Az emberiség képviselői
Fehér F.-Heller Á.: Jalta után
Heisenberg, W.: Válogatott tanulmányok
Kerényi Károly: Görög mitológia
Koestler, A.: Sötétség délben
London, J.: Országúton
Platón: Az állam
Sinclair, U.: Amerikai előőrs
Salamov, V.: Kolima
Simonyi Károly: A fizika kultúrtörténete
Szegényeknek palota (román esszék)
Wattson, J. D.: A kettős spirál
Zweig, St.: Csillagórák

Magyar múlt és jelen: 21 db

Balogh Edgár: Férfimunka
Deér József: Pogány magyarság - keresztény magyarság
Erdei Ferenc: A magyar társadalom
Füst Milán: Napló
Győrffy György: István király és műve
Az integráció: történelmi kihívások és válaszkísérletek
Jászi Oszkár: Magyar kálvária - magyar feltámadás
Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig
Kassák Lajos: Egy ember élete
Macartney, C. A.: Teleki Pál miniszterelnöksége
Móricz Zsigmond: Életem regénye
Nemeskürty István: Requiem egy hadseregért
Németh László: Ha én miniszter lennék
A népi-urbánus vita dokumentumai. 1932-1947.
Örkény István: Lágerek népe
Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században
Stomm Marcel: Emlékiratok
Szász Béla: Minden kényszer nélkül
Szekfü Gyula: Három nemzedék
A szlovák kérdés a XX. században
Szabó István: A magyarság életrajza


Nemzeti gondolkodás és tudat: 20 db

Babits Mihály: A magyar jellemről
Balogh József-Illyés Gyula-Keresztury Dezső: Hírünk a világban
Bartók Béla: A népzenéről
Bethlen Miklós önéletírása
Bibó István: Különbség
Deák Ferenc munkáiból
Eötvös József: Vallomások és gondolatok
Fülep Lajos: A magyarság pusztulása
Illyés Gyula: Ki a magyar?
Kodály Zoltán: Magyarság a zenében
Kósa L.-Szederkényi A.: Apáról fiúra
Kossuth Lajos munkáiból
Mikes Kelemen törökországi levelei
Mondd és írd! Válogatott nyelvművelő cikkek
Pázmány Péter prédikációi
Sütő András: Napló
Szűcs Jenő: A magyar nemzettudat kialakulása
Teleki Pál: Válogatott politikai írások és beszédek
Többség-kisebbség. Tanulmányok a nemzeti tudat témakörből
Veres Péter: Mit ér az ember, ha magyar?

Társadalmi problémáink: 17 db

A cigányok Magyarországon. Magyar Tudományos Akadémia
Egy más mellett élés. A magyar-román, magyar-cigány kapcsolatokról. Csíkszereda, Print Kvk.
Ember Mária: Hajtűkanyar
Ferge Zsuzsa: Fejezetek a magyar szegénypolitika történetéből
Illyés Gyula: Puszták népe
Írások a korrupcióról. (Korridor kötetek)
Kiszely Gábor: A szabadkőművesség
Konrád György: A látogató
Lakatos Menyhért: Füstös képek
Magyar liberalizmus. Vál.: Tőkéczki László
Muzslay István: Gazdaság és erkölcs
Nagy István: Sáncalja
Nagy Töhötöm: Jezsuiták és szabadkőművesek
Szabó Zoltán: Cifra nyomorúság
Száraz György: Egy előítélet nyomában
Szárszó, 1943
Weber, M.: A protestáns etika és a kapitalizmus

Művészetek: 8 db

Beethoven élete leveleiben
Ceram, C. W.: A régészet regénye
D. Fehér Zs.-Pogány Ö. G.: Magyar festészet a XX. században
Molnár Antal: A zenéről mindenkinek
Tóth Dénes: Hangversenykalauz
Rilke, M. R.: August Rodin
Stone, I.: Van Gogh élete
Szabolcsi Bence: Bevezetés a zenetörténetbe

Természet világa: 9 db

Bársony István: Magyar földön
Blixen, K.: Volt egy farmom Afrikában
Heyerdahl, Th.: Tutajjal a Csendes-óceánon
Leslie, R. F.: A medvék - és én
Lorenz, K.: Salamon király gyűrűje
Mowat, L.: Ne féljünk a farkastól
Nadler Herbert: Cserkészeten és lesen Magyarországon
Széchenyi Zsigmond: Ünnepnapok
Thoreau, H. D. Walden


A JÓ ÉLET

Az életvitel: 12 db

Cicero: Az öregségről
Dobson, J. Amit a feleségekről a férjeknek tudniok kellene
Epiktétosz kézikönyvecskéje
Gracián, B.: Az életbölcsesség kézikönyve
Hosszú Lándzsa emlékezései
Jung, C. G.: Gondolatok az apáról, az anyáról és a gyermekről
Konfuciusz: Beszélgetések és mondások
La Rochefoucauld, Fr.: Gondolatok
Marcus Aurelius elmélkedései
Pascal: Gondolatok
Platón: A lakoma
Seneca: Vigasztalások


A világnézetről: 15 db

Arisztotelész: Nikomakhoszi etika
Augustinus, A.: Vallomásai
Hamvas Béla: Antologia humana
Hamvas Béla: A száz könyv
Hérakleitosz. In: Görög gondolkodók 1.
Jaspers, K.: Bevezetés a filozófiába
Jung, C. G.: Gondolatok a jóról és a rosszról
Kant breviárium
Kempis Tamás: Krisztus követése
Küng, H.-J. van Ess: Párbeszéd az iszlámról
Lao-ce: Az Út és Erény könyve (Tao Te king)
Lasalle, H.: Zen
Pieper, J.: A négy sarkalatos erény
Powys, C. P.: A könyv kritikája. In: Európai Műhely II.
Újszövetségi Szentírás

Hamvas Béla A száz könyvben azt írja, hogy az ő összeállításán az egyéni ízlés biztosan változtatna, de 50-60 tételben valószínűleg mindenki meg fog egyezni. A fenti jegyzékhez azt fűzöm hozzá, hogy gondolom mindenki egyetért majd abban, hogy visszaemlékezéseket, életrajzokat, esszéket stb. is kell mindenkinek ajánlani, mert a szakkönyvek mellett a lényeg megértéséhez ezek hozzásegítenek mindenkit. A műfajok közötti arányokban, az egyes szerzők kiválasztásában lehet vitatkozni, de én is azt remélem, hogy választásom 50-60%-ában a legtöbben egyet értenének velem. Kimaradt szerzőket és műveket mindenki olvasási programjába iktathatja.

Hogyan olvassunk. Nagyon régóta van írott betű, és az embereknek minden időben gondot okozott, hogy mi a megfelelő olvasmány, hogyan kell köztük válogatni. Ma is megszívlelendő az ókori görög Lukiánosz [8] tanácsa a nehéz és a könnyű olvasmányok megfelelő arányáról. A nagy filozófus, I. Kant (1724-1804) idejében is már sokkal több volt a rossz, mint a jó könyv, s az utóbbiakat akkor is az elsikkadás veszélye fenyegette [9]. A mai, médiaáradatban élő embernek - ha értelmiségi életet akar élni - először is nem érdemes feleslegesen tv-t néznie, és csak a legszükségesebb időt fordíthatja a napi és heti sajtó olvasására.

Az elinduláshoz Hermann Hesse a következő útmutatást adja [5]: "Nem arra kell törekednünk, hogy minél több könyvet ismerjünk és olvassunk el. Szabadon, saját elhatározásunkból kell egy-egy remekművet kiválasztanunk, és engednünk kell, hogy kifejtse bennünk a hatását. Ehhez a szellemi befogadáshoz az olvasáskor fogékonynak, elfogulatlannak és becsületesnek, vagyis előítélet-mentesnek kell lennünk."

Az olvasás különböző módjait F. Bacon (1561-1626), korának kiemelkedő filozófusa és államférfija így határozta meg [10]: "Vannak könyvek, amelyeket csak ízlelnünk kell, és vannak könyvek, amelyeket falni kell, de van néhány könyv, amelyet jól meg kell rágni és meg kell emészteni." Részletezzük ezeket a nagyon fontos útmutatásokat. A fenti táblázatban bemutatott 400 könyvből egyeseket a) egyszer; b) másokat kétszer-háromszor tanácsos elolvasni; c) van egy csoport, amelyet állandóan forgatni kell; végül d) szerepelnek olyanok, amelyekbe csak rendszeresen beleolvasunk, de minden részét nem ismerjük meg.

A regényeket, novellákat, drámákat általában elég egyszer elolvasnunk. Minél előbb meg kell ismerni Szerb Antalnak a nyugat-európai regényről írt könyvét [11], ebből megtudjuk, hogy mi a szerepe a regényeknek életünkben. Thomas Mann (1875-1949) Varázshegye a nehéz olvasmányok közé tartozik, feltétlenül át kell rágnunk magunkat rajta, sőt a szerző szerint kétszer kell elolvasni, mert szerkezeti felépítését és a részleteket csak ekkor vesszük észre.

A középfokú iskolában megismerjük a magyar költészetet, a világirodalom költőit azonban saját erőnkből kell felfedeznünk és szellemi világunkba beépítenünk. Ez nem is könnyű feladat, de elengedhetetlen [12].

Megkönnyíti dolgunkat, hogy nagyon sok jó magyar műfordítás van, minden jelentős magyar költő ültetett és ültet át verseket, néhányat felsorolok [13]. Aki teljesen járatlan még, annak ajánlom, Tóth Árpádot vegye elsőnek, az ő kötetéből a következő költeményeket: J. W. Goethe: Vándor éji dala, P. B. Shelley: Óda a nyugati szélhez, J. Milton: L'Allgero és Il Penseroso. A versek megértéséhez a fordítók megjegyzései is hozzásegítenek, a sok közül most egyet ajánlok, Nemes Nagy Ágnest [14]. Ha idegen nyelven olvasunk, az eredeti versekkel is meg kell próbálkoznunk, hamar észrevesszük majd, hogy az eredeti szövegben "több van benne", mint a fordításban. A magyar és az idegen verseket is újra meg újra elő kell venni. H. Hesse azt ajánlja, hogy a verseket hangosan olvassuk.

A következő két csoporttal kapcsolatban a görögök szerepére hívom fel a figyelmet. A görög irodalom máig is legnagyobb mesterművét a görög Platón (Kr. e. 427-347) alkotta meg A lakoma című párbeszédes munkájában. Ez az értelmiségi életmód egyik alapműve, többször el kell olvasni, több okból. A párbeszédes formát és az akkori beszédmódot meg kell szokni. Úgy ajánlom, hogy először olvassuk el azt, ami Szókratész szájából hangzik el, mert ez a mű mondanivalója. Utána kezdjük el előlről, s haladjunk a végégi. Így kevésbé zavar a többi beszélőnek a mai felfogástól idegen mondandója, amit Szókratész nem is vall magáénak.

A többször olvasandó művek egyike K. Jaspers (1883-1969) filozófiai bevezetője [16]. "Embernek lenni annyi, mint emberré válni", írja, ehhez a törekvéshez ajánlok két nagy görög eligazítót: Platónt és Arisztotelészt (Kr. e. 384-322) [17]. Idézem Jasperst: "A filozófiai gondolkodást - ellentétben a tudományokkal - nem jellemzi egyértelmű fejlődés. Hogy Hipokrátésznál, a görög orvosnál messze előbbre jutottunk, kétségtelen. Az azonban aligha mondható, hogy megelőztük volna Platónt. Csak a tárgyi ismereteit haladtuk meg, természettudományos ismereteit, amelyekre épített. Filozófiai szempontból aligha értük el színvonalát." Arisztotelész Nikomakhoszi etika c. műve "minden kétséget kizáróan az egyik legjobb könyv, amit valaha etikáról írtak" [18]. Érdemes ezzel kapcsolatban elolvasni Péterfy Jenő két tanulmányát a görögökről [19].

Az értelmiségi embernek - lehetőleg a 20-as éveitől kezdve - legalább egy világnyelven tudni kell olvasni: újságot, regényt, verseket stb. Az emberiség szellemi világa csak az előtt van nyitva, aki az angol, a francia vagy a német nyelvek valamelyikén (jó esetben több nyelven) olvas, mert a legfontosabb műveket idegen nyelvekről is ezekre lefordítják [20]. Sok jó könyvet lehet magyar fordításban is kapni, de ez csak tört része annak, amit el kellene olvasnunk [21].

Az értelmiségi embernek puha ceruzával a kezében kell mindig olvasnia. Ha számára újat, fontosat mondó részt talál a könyvben, azt a helyet a margón vékony vonallal meg kell jelölni, és a könyv utolsó lapján az oldalszámot fel kell írni, hogy utóbb könnyen megtalálhatók legyenek a megjelölt részek. Ha befejeztük az olvasást, elővesszük az olvasási naplónkat, és felírjuk az olvasott mű adatait: szerző, cím, megjelenési hely, kiadó, évszám, lapszám. Amit megjegyzendőnek tartunk a kijelölt részekből, átmásoljuk naplónkba, szóról-szóra. Idegen nyelvű olvasmány részeit érdemes az eredeti nyelven leírni. A kiírt rész kezdő és utolsó lapszámát is feljegyezzük, erre a pontos hivatkozás miatt van szükség. Keltezéssel zárjuk le a naplót [22]. Ha saját könyvünkről van szó, a ceruzás bejegyzések megmaradhatnak, ezekből később is rátalálhatunk a korábban fontosnak tartott részekre. Kölcsön kapott vagy könyvtárból kivett példányokból a visszaadás előtt ki kell radíroznunk a ceruzás jelzéseinket. Mindez munkát jelent, ez igaz, de ezt ahhoz hasonlíthatjuk, mint amikor valaki növények magvait összeszedi és elrakja, hogy majd palántákat neveljen belőlük.

A saját könyvtárról. A széleskörű és egyetemes műveltséget hosszú időn át kifejtett erőfeszítéssel szerezhetjük meg. Egyes olvasmányokat könnyen megemésztünk, megértünk, másokkal birkóznunk kell. Az új iránti fogékonyság percei elég ritkák és kiszámíthatatlanul jelennek meg életünkben. Néha évekig érzéketlenek maradunk egy-egy számunkra új gondolatra, szerzőre vagy egy vers újfajta ritmusára. S mikor a napja virrad, hogy megismerni kívánjuk, akkor nagyon szomorú, ha nincs a kezünk ügyében a könyv, amelyben megtalálhatjuk. A szellemileg aktív, olvasó ember számára saját befogadóképességének kihasználása éppen olyan fontos, mint az alkotó természetűnek, hogy az ihlet ritka perceit kiaknázza. A valamennyire is gyakorlott és tapasztalt olvasó "megérzi", hogy mely szerzőkkel, melyik könyvekkel "lesz még dolga". Ezeknek a műveknek a könyvtára polcán kell várakozniok - néha évekig is -, hogy eljöjjön az ő idejük, és gazdájuk beilleszthesse őket szellemi fejlődésébe.

Kik ezek a szerzők, milyen körből kerülnek ki? A nagy magyar és világirodalmi költők, a magyar és más klasszikus szerzők remekművei. Ebbe a körbe tartoznak azok a már olvasott versek, regények, novellák, drámák, emlékiratok, levelek és életrajzok is, amelyeket vagy amelyek egy-egy részletét újra el akarjuk olvasni.

Könyvtárunk egy másik részére sokkal gyakorlatibb szerep vár. Ezek a könyveink a bástyáink és fegyvertárunk a tudatlanságunk és feledékenységünk elleni állandó küzdelmünkben. Múló éveink egyik eredménye kell legyen, hogy egyre lelkiismeretesebbekké válunk, egyre kevésbé bízunk emlékezetünkben, és minden adatnak, ténynek stb. utánanézünk, mielőtt hivatkoznánk rá.

Nem nélkülözhetjük anyanyelvünk kézi szótárát, a helyesírási szabályokat és az idegen szavak szótárát [23]. Kellenek legalább közepes terjedelmű szótárak azokon az idegen nyelveken, amelyeken olvasunk. A szavak minden nyelvben többértelműek, amit a közepes szótárak már általában nem merítenek ki. Ekkor az illető nyelv egynyelvű szótárát kell használnunk [24]. Legyen egy jó általános lexikonunk otthon, s egy világatlaszt is be kell szereznünk [25].

Az igazi könyvtár nem a külsejével hivalkodik. Az általában sok pénzbe kerülő különböző albumok érdekesek, szórakoztató forgatni őket, de nélkülözhetők. Az igazi, helyesen olvasó szerény, mert A. Huxley-vel azt vallja, hogy százezer sort elolvasni nem nagyobb érdem, mint százezer barázdát szántani. Könyveink, könyvtárunk igazi dicsérete az a nyom, amit bennünk és azokban hagytak, akikkel elolvastattuk a könyveinket. A tisztességes forgatás, a használat meglátszódhatik könyveinken, ha esetleg elrongyolódnak, s közel állnak szívünkhöz, köttessük be őket.

Az olvastatás

Az olvastatás "tanácsadás a jövőre": a tanácsért hozzánk fordulók szellemének és jellemének felkészítése az eljövendő problémáinak megoldásához. A fiatalok voltak és vannak ma is olvasás szempontjából nehéz és veszélyeztetett helyzetben. Fenyegeti őket, hogy semmit nem olvasnak, vagy ami még rosszabb, hogy haszontalan, sőt rossz könyvekkel töltik ki idejüket. A fiatalok ma is úgy lépnek ki a közép- és felsőfokú iskolákból, hogy a további helyes olvasásra semmiféle eligazítást nem kapnak. Sokukban megvan a jószándék, de fogalmuk sincs arról, hogy milyen könyveket és milyen sorrendben vegyenek a kezükbe.

Az igazi olvasó ember nem tud meglenni az olvastatás élménye, öröme nélkül. Mindnyájan emlékszünk azokra, akik emlékezetes vagy különösen, ha döntő jelentőségű olvasmányt juttattak nekünk. Előbb-utóbb minden értelmiségi embernek rá kell jönnie, hogy az olvastatás humanista kötelesség. A tapasztalt, rendszeres olvasónak általában elég nagy saját könyvtára van, saját könyveinek kölcsönadásával könnyebben és változatosabban tud - saját ízlése szerint - olvasmányokkal ellátni másokat.

Az olvastató-olvasó kapcsolatot általában az olvastató szokott kezdeményezni és irányítani. Persze történhet az ellenkező irányból is. A könyvek ajánlásakor a másik igényeihez, sokszor ki sem mondott kívánságához is igazodni kell. Egy-egy olvasmány visszahozatalakor beszámoló és értékelő beszélgetés szokott lenni a két fél között, ami mindkettőjük számára érdekes és tanulságos.

Megtartandó kölcsönzési szabályok: a) az ember minden könyvébe írja be a nevét (jó, ha a beszerzés dátuma is szerepel); b) pontos kölcsönzési naplót vezessünk, és ezt tudják a kölcsönvevők is; c) egy-két hónap múlva kérjük vissza a kölcsönadott könyvünket.

Az értelmiségi élet útjai és tévútjai II. rész


A mostani század- és ezredforduló nem hozott magával észrevehető, ugrásszerű változást életünkben, de alkalom arra, hogy korunk néhány szellemi, erkölcsi jelenségét értékeljük értelmiségi életünk szempontjából. Folytatjuk ezzel az értelmiségi életmóddal foglalkozó korábbi közleményeinket [1, 2].

Megváltozott a szóösszetételben szereplő „világ" szó tartalma, mást takarnak a világtörténelem és a világirodalom szavak, mint korábban. A legújabb világvonatkozású jelenséget pedig globalizációnak hívják. Ez utóbbi kedvezőtlen erkölcsi hatásainak ellensúlyozására H. Küng [3] azt javasolja, hogy folyamodjunk a „világéthosz"-hoz, az emberi bölcsesség és jó élettapasztalat kimeríthetetlen tárházához. Számunkra, s közleményeink olvasói előtt ez nem újdonság, most két nagyon jó példát ismertetünk.

Az egyetemessé válás

A világtörténelem (amit egyetemes történetnek is neveztek) egy fél évszázaddal ezelőtt elsősorban Európa történetét jelentette. Később azután megjelentek minden országgal egyformán foglalkozó művek is [4].

A világirodalomnak többféle meghatározását ismerjük. Babits Mihálynál olvassuk, hogy a világirodalom szót Goethe találta ki, de az már jóval korábban volt [5]. „A világirodalomnak hosszú évszázadokon át külön közege volt, külön nyelve a latin. Ezen futott a főáram, az egyes nemzetek irodalmai sokáig csak szerény, földalatti életet éltek. A latin pedig csak jogutódja gazdagabb elődjének, a görögnek, mely hatalmas, régi korszakok folyamán szintén az irodalmi világnyelv szerepét töltötte be.” „A latin meghalt, de a gazdag örökséget már életében a gyengülése idején fokozatosan átvették s továbbgazdagították leánynyelvei.” Polcunkon lehet ma is a római császár, Marcus Aurelius (121–180) halhatatlan műve, amelyet ő – művelt ember lévén – görögül írt meg, s nem latinul. A kétnyelvű magyar kiadásában az eredeti szöveget is megtaláljuk [6]. J. W. Goethe nevezetes mondata Eckermannhoz így hangzott: „A nemzeti irodalom most nem mond sokat, most a világirodalom korszaka van soron, és mindenkinek azirányba kell hatnia, hogy ez a korszak mielőbb bekövetkezzék." [7] A fent említett leánynyelvek ma az angol, a francia, a német, s talán még a spanyol. Az tekinthető a világirodalomba tartozónak, amit ezen nyelvek valamelyikén vagy közülük többön, sokan olvasnak. Érdemes itt megemlíteni, hogy tanúi vagyunk a nagy magyar író, Márai Sándor (1900–1989) nemzetközi felfedezésének és nagy európai íróvá való kikiáltásának. Egyik regénye a 2000. évben Németország 15 legolvasottabb (Bestseller) könyve között a 11. helyen szerepelt. Kiadták még egy regényét és naplóját [8].

A The Economist c. angol gazdasági hetilap szerint a 90-es években vált sokat emlegetett fogalommá a globalizáció, hol pozitív, hol negatív minősítésként. A szó tartalma ma sincs még egyértelműen tisztázva. Körülírhatjuk a következőképpen: A globalizáció a kapitalizmusnak az a formája, amelyben a laissez faire – laissez passer (hagyjuk csinálni a dolgokat – menjenek azok maguktól) liberális célkitűzés maradéktalanul megvalósul, és minimális az állam szabályozó vagy korlátozó befolyása. Fontos eleme a gazdasági életnek a multinacionális vállalatok térhódítása és az ún. nyílt társadalom megvalósítása. A globalizációba beleértjük a politikai, társadalmi, kulturális és egyéni életben bekövetkezett változásokat is. A hetilap terjedelmes cikksorozatban világította meg a globalizáció problémáit [9], amit a következőkben foglalunk össze. A kapitalista gazdasági rendszerben a globalizáció azt jelenti, hogy a nemzetállamok integrálódnak, egységbe tömörülnek, ennek eredményeképpen növekszik a külkereskedelem, több lesz a beruházás és jobban fog áramlani a tőke az egyik országból a másikba. Megnövekszik az áruválaszték az egyes országokban, és egyre több multinacionális vállalat fog működni az országhatárokon keresztül. Nagyobb lesz mindenütt a termelékenység és emelkedik az életszínvonal. A munkaigényes termékeket ott gyártják, ahol olcsó a munkaerő, ahol magasabb a munkabér, ott fejlettebb iparágakra szakosodnak. Ezek az előnyök. A globalizáció bírálói szerint viszont a verseny miatt a fejlődő országokban munkanélküliség lesz, a gazdagabbakban pedig csökken majd a foglalkoztatottság. Lesznek majd olyan országok is, ahol csökkentik a munkabéreket, visszafogják a társadalmi juttatásokat és eltűrik a környezetszennyezést, hogy versenyben maradhassanak. Azt is mondják, hogy a finánctőke pénzügyi válságokat okoz, amint az 1992–93-ban Európában, 1994–95-ben Mexikóban és 1997-ben Dél-Kelet-Ázsia országaiban történt.

A globalizáció nem teljesen új jelenség. Már az első világháború előtt nagy volt a javak, a tőke és a munkaerő határokon keresztül történő mozgása. Abban az időben szabadon lehetett utazni egész Európába (kivéve Oroszországot) és Amerikába. A 19. század közepétől 1914-ig 60 millió ember kelt át az óceánon Amerika felé. Ma a munkaerőnek csak kis része lépi át az országhatárokat, bár ennek az Európai Unió országaiban semmi akadálya nincs. Okai: a nyelvi nehézségek, a kultúrában, a nevelésben, valamint a szakképzettségben fennálló különbségek. A konzervatív angol hetilap bíztatónak látja a helyzetet, s szerinte a nehézségek idővel megoldódnak.

A globalizáció hatása, hogy a gazdagok egyre gazdagabbak, a szegények egyre szegényebbek lettek [10], és ez sok feszültséget okoz. A világon 53 000 multinacionális vállalat van, amelyek 450 000 telephelyükkel behálózzák az egész világot, s ők bonyolítják le a világkereskedelem 2/3-át. Működésüket alapvetően a részvényeseiknek az az igénye szabja meg, hogy a korábbi 8–10%-kal szemben legalább 15%-os hasznot kell termelniük. A vállalatok vezetése csak úgy tudja növelni a részvényesei jövedelmét, hogy alacsonyan tartja az alkalmazottak keresetét. Ez valamennyi jóléti államban így van. Az USA-ban a keresők 4/5-ének órabére 1995-ben 11%-kal kevesebb volt, mint az 1973. évi, annak ellenére, hogy ebben az időszakban a gazdaság teljesítőképessége 30%-kal növekedett. A többletjövedelem az egész világon egyre inkább a gazdagokhoz áramlik. A világ összes jövedelmének a gazdagok és a szegények közti megoszlása így alakult:

A világ összjövedelméből jutott

1960-ban 1994-ben
  A leggazdagabbak 20%-ának 70% 86%
  A legszegényebbek 20%-ának 2,3% 1,1%

A világ egyötödét alkotó jóléti társadalmakban az egy főre jutó jövedelem a világ többi részében elért jövedelemnek 1960-ban 30-szorosa volt, ma ez a szorzószám 78. Kudarcba fulladt az az elgondolás, hogy a piacgazdálkodás önmagát szabályozza. „Az emberiség globális integrációjának jövője az évszázad végén éppen olyan bizonytalan, mint annak elején volt." [10]

A világéthosz

Az éthosz görög szó, jelentése: erkölcs, jellem, szokás, a gondolkodás és cselekvés módja, a hagyomány. [11] Az egyéni éthosz a következőket tartalmazza: az ember erkölcse és jelleme, gondolkodási módja, cselekvési módszerei és szokásai, megszokásai, általános és nemzeti hagyományai. [12, 13]

Sokszor elhangzik a szólam, hogy mai világunkban az egyén szabadsága a legfontosabb; s hogy mindent szabad az egyes embernek, amit a törvény nem tilt. Ez a nézet veszedelmes féligazság, mert tudni kell hozzá, hogy kötelességeink is vannak, és nem minden hasznos a számunkra, ami szabad. Ebben a mai helyzetben H. Küng is azt mondja [3], hogy csak akkor tudunk helyesen eljárni, ha mindenki megalkotja magának saját egyéni éthoszát. De miből? Küng válasza: a világéthoszból, ezalatt érti a bölcsességnek azt a garmadát, kincsét, amit az emberiség eddig felhalmozott. Most egy kínai és egy észak-amerikai indián példa következik.

„Mit kellene elérni az életben?" (A kínai éthoszból.)

Konfuciusz (a Kung Fu-ce kínai név latinosított alakja) kínai filozófus (Kr. e. 555–479), a kínai vallás megalapítója [14]. Tanítványai állították össze a Beszélgetések és mondások (Lun Yü) c. művet, ebből következik az V. könyv 25. fejezete [15].

Egyszer Yen Yüan és Gi Lu együtt voltak Konfuciusszal, amikor a Mester így szólt: „Mondjátok meg nekem: mi az, amit a legjobban szeretnétek elérni." Gi Lu kezdte: „Kocsit és lovat szeretnék, meg finom prémes bundát. A barátaimmal együtt használnám ezeket, és ha ők tönkretennék, emiatt nem haragudnék meg rájuk." Yen Yüan így folytatta: „Azt szeretném megtartani, hogy ne dicsekedjek képességeimmel, és azzal, ami jó bennem; s azt se szeretném, ha jócselekedeteimnek híre menne.” Ekkor Gi Lu Konfuciuszhoz fordult: „Hallhatnánk most, hogy a Mesternek mi lenne a szíve-vágya?” A Mester így szólt: „Az öregeknek békességet szeretnék teremteni; a barátaimhoz és a hozzám közel állókhoz hűséges maradni, és anyásan szeretgetném a gyermekeket.”

R. Wilhelm a kiváló kinológus írja, hogy ez a kínai irodalom egyik leghíresebb része: a nemes emberség gyönyörű fokozatai. Gi Lu, a bőkezű barát esete. A belső szerénység bontakozik ki Yen Yüan szavaiban. Majd a közösségben élő bölcs ember, Konfuciusz összefoglalja, hogy milyen kötelességeket kell vállalnunk: megadni mindenkinek azt, amire neki leginkább szüksége van. Az öregeknek megteremteni a hőn vágyott békességet, amit maguktól nem tudnak elérni. Alighanem mindenkinek az a legfontosabb, hogy közelállói hűségére számíthasson. Végül mindenkinek úgy kell szeretnie minden gyereket, ahogy azt az édesanyáknál látjuk.

Érdemes észrevenni, hogy a Mester nehézségi sorrendben is állítja a teendőket. Az öregekhez kell a legtöbb megértés és türelem, mert a legtöbbet készületlenül éri el a hajlott kor, a megértésre és szeretetre nagy szüksége van. Könnyebb a hűséget megtartani, azért is, mert barátainkat megválogathatjuk. Végül a gyerekekkel a legkönnyebb, mert ők nyitottak és befogadóképesek, sokszorosan viszonozzák a nekik adott szeretetet; ezt manapság a férfiak nem tudják.

Hogyan lesz az ifjúból harcos?" (Az indián éthoszból.)

Tertullianus (120–230) késő római író és hittudós megállapítása: az ember lényegéhez tartozik, hogy meg tudja ismerni a természetes erkölcsi törvényeket [17]. A különböző földrajzi, gazdasági és társadalmi körülmények között élő természeti népek a természetes erkölcs törvényei szerint éltek. Az észak-amerikai indiánok szigorú erkölcsös élete bámulatba ejtette az őket megismerő tisztességes fehér embereket. A legtanulságosabb olvasmányok közé tartozik a Feketelábúak törzséből származó Hosszú Lándzsa emlékezései [18]. Gyermekként még a hagyományos indián életet élte, majd missziós iskolába került és egyetemet is végzett. 1914-ben katonáskodott, majd a négy Északi Feketelábú törzs egyikének főnökévé választották. Újságíró lett, elbeszéléseket is írt, ezután jelentek meg emlékezései. Néhány részlet ebből a könyvből. „Elmondhatom, hogy minden játékunkban, minden versengésünkben a becsület volt az uralkodó vonás. Egyikünk sem vitatta el soha a többiek eredményét vagy jóhírét, egyikünk sem kételkedett soha társainak szavában. Szüleinktől megtanultunk, hogy a hazugság a „nagy szégyen", amely mögé a „hazug rejti el gyalázatát". Elhittük egymás szavát, és ritkán fordult elő, hogy bármelyikünknek is bizonyítékokkal kellett volna támogatnia igazát a játszótársak előtt." A fiataloknak kegyetlen felavatási próbán kellett átesniük, hogy férfinak számítsanak. A törzs varázslója a férfivá avatási próbatétel előtt álló ifjak mindkét mellébe mély vágásokat tett, és ezeken két hosszú szíjat húzott át, és a szíjak egyik végét összekötötte. A fiataloknak azután a Nap-ünnepi táncon a szíjat ki kellett szakítaniuk magukból azután, hogy a szíjak másik végét egy oszlophoz kötötték. „Az indiánok nem engedték a hadiösvényre fiaikat, hogy szembeszálljanak az ellenséggel, míg át nem estek e kegyetlen próbatételen, hogy esetleg gyávának ne bizonyuljanak és szégyent hozzanak a törzsre. Az olyan embert, aki nem volt hajlandó részt venni a táncban egészen addig, amíg a szíj kiszakadt a testéből vagy amíg elvesztette az eszméletét, sohasem tekintették harcosnak és sohasem harcolhatott harcosként." Az indián férfiak a nőkkel gyengédek voltak, szeretettel bántak gyerekeikkel és gondoskodtak az öregekről. „Öregeink annak idején nagy harcosok voltak, számtalan fejbőrrel dicsekedhettek, és mi törzsbeliek többre becsültük őket, mint bárki mást, s mély tisztelettel tekintettünk fel rájuk. Ahhoz, hogy valaki ilyen magas kort érhessen meg, vitéznek, erősnek és kiváló harcosnak kellett lennie, mi tehát arra törekedtünk, hogy hozzájuk hasonlókká legyünk. Amikor valamelyikük méltóságteljesen, szótlanul végigsétált a táboron, s megállva előttünk karjával átölelte vállunkat és rövid imát mondott jóvoltunkért a Nagy Szellemhez, ebben a legmagasabb kitüntetést láttuk." Az ilyen öregekkel bizonnyal nem sok gond volt.

Lukács Gyula        

Jegyzetek az I.részhez

[1] Lukács Gyula: Az értelmiség életforma. Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények. 63. sz., 1999. 43-50. p.

[2] A Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények eljutnak egyes felsőfokú oktatási intézményekbe is

[3] Az értelmiségieket a következőképpen határoztam meg [1]: "Kiegyensúlyozottan, szívesen végzik napi munkájukat. Rendszeresen olvasnak nem a szakmájukkal foglalkozó könyveket és folyóiratokat is; érdeklődnek a zene és más művészetek iránt; hangversenyekre, előadásokra és kiállításokra járnak. Kiegyensúlyozott házasságukban gondosan nevelik gyermekeiket. Józan és felelősségteljes hangulatot sugároznak környezetükben. Könyvtáruk van, barátaikkal és ismerőseikkel rendszeresen megvitatják a kulturális és a politikai problémákat. Szerepet vállalnak a kisebb és nagyobb közösségek tevékenységében. Szellemükben és jellemükben szuverének, önállóan gondolkodnak, ők is a társadalomnak nem korrumpálható részéhez tartoznak."

[4] Hamvas Béla: A száz könyv. In: Európai Műhely I. Szerk.: Hamvas Béla. Pécs, Baranya Megyei Könyvtár, 1990. 147-181 p.

[5] Hesse, Hermann: Eine Bibliothek der Weltliteratur. In: Über Literatur. Berlin, Aufbau-Verl. 1978. 147-181 p.

[6] 1977 őszén kezdtem összeszedni az anyagot, és 1980 márciusában zártam le a kéziratot. A Mérés és Automatika c. méréstechnikai tudományos folyóiratban 1974 óta írtam emberi kapcsolatokról, életvitelről, humanista gondolkodásról stb. "A vonal alatt" elnevezésű rovatomban.

Lukács Gyula: Könyvek ajánlása. Mérés és Automatika, 1987/5. 200. p.

Lukács Gyula: Olvasmányaink közé: NÉGYSZÁZ KÖNYV címe. Mérés és Automatika, 1987/6. 240. p.

Lukács Gyula: Olvasmányaink közé: ELSő SZÁZ KÖNYV címe. Mérés és Automatika, 1987/7. 280. p.

Lukács Gyula: Olvasmányaink közé: MÁSODIK SZÁZ KÖNYV címe. Mérés és Automatika, 1987/8. 320. p.

Lukács Gyula: Olvasmányaink közé: HARMADIK SZÁZ KÖNYV címe. Mérés és Automatika, 1988/6. 424 p.

Lukács Gyula: Olvasmányaink közé: NEGYEDIK SZÁZ KÖNYV címe. Mérés és Automatika, 1987/6. 192. p.

Megjegyzés: A teljes összeállítást kérésre megküldi a szerkesztőség.

[7] Platon Euthyphronja, Sokrates védőbeszéde, Kritonja és Phaidonja. Ford.: Simon József Sándor. Bp., Franklin, 1899. 212 p.
[8] "Köztudomású, hogy a versenyzőknek, akik testük megedzésén fáradoznak, nemcsak a gyakorlatra van gondjuk, hogy jó erőben maradjanak, hanem a kellően megválasztott pihenésre is, sőt éppen azt tartják az edzés legfontosabb részének. Ugyanúgy a tudományokkal foglalkozó embereknek is szükségük van arra, hogy a sok komoly olvasmány után megpihentessék elméjüket, és ezzel fogékonyabbá tegyék további tanulmányaikhoz. Talán akkor lesz igazán megfelelő ez az üdülés, ha olyan könyvekbe merülnek, amelyek tréfás és szellemes tartalmukkal nem pusztán szórakozásul szolgálnak, hanem a múzsákhoz illő tanulságot is nyújtanak." (Lukiánosz, 120-180, görög író)

[9] "Azon károk között, amit a könyvek özöne visz véghez, amely évről évre elárasztja földrészünket, nem a legjelentéktelenebbek egyike, hogy a valóban hasznos, a könyv tudálékosság széles tengerén itt-ott úszó könyveket nem veszik észre, és az elmúlás sorsában, a többi ponyvatermékkel osztozniok kell. Okai: az a hajlam, hogy mondhassuk, hogy olvastunk; az a szokás, hogy egy könyvnél nem soká időzünk." (Kant-breviárium. Kant világnézete és életfelfogása. Összeáll.: Gross Félix. Ford.: Polgár Gyula. Bp., Franklin [é. n.], 168. p.)

[10] Bacon, Fr.: Esszék, avagy tanácsok az okos és erkölcsös életre. Bp., Európa, 1987, 311 p.

[11] Szerb Antal: Hétköznapok és csodák. In: Gondolatok a könyvtárban. Bp., Magvető, 1981. 479-644. p.

[12] Stefan George és Hugo von Hofmannstahl versei. Bp., Európa, 1981. 296 p.

[13 Babits Mihály versfordításai

Illyés Gyula: Nyitott ajtók, 1,2. k. Bp., Szépirodalmi, 1978. 473, 514 p.

Kosztolányi Dezső: Idegen költők. Bp., Szépirodalmi, 1966, 1024 p.

Szabó Lőrinc: Örök barátaink. Bp., Singer és Wolfner [é.n.], 402 p.

Tóth Árpád összes versei, versfordításai és novellái. Bp., Szépirodalmi, 1971, 891 p.

Weöres Sándor: A lélek idézése. Bp., Európa, 1958, 904 p.

[14] Nemes Nagy Ágnes: Szó és szótlanság. Bp., Magvető, 1989, 612 p.

[15 Platón: A lakoma. Ford.: Telegdi Zsigmond. Bp., Magyar Helikon, 1961, 206. p. (Több más kiadása is van.) A katolikus hittudós, Schütz Antal könyvében így ír: "A szeretet első nagy teoretikusa, Platón a Symposionban [ez a görög cím] a hivatott zseni biztos fogásával és a művésznek páratlan erejével megmutatta a szeretet gyökereit, állomásait és utait." In: A házasság. Bp., Szt. István Társ., 1940, 84 p.

[16] Jaspers, Karl: Bevezetés a filozófiába. Bp., Európa, 169., 198 p.

[17] Platón: Az állam. 4. kiadás. Bp., Gondolat, 1988, 469 p.

Arisztotelész: Nikomakhoszi etika. Bp., Európa, 1997, 455 p.

[18] Filozófiai kisenciklopédia. Bp., Kossuth, 1993, 36. p.

[19] Péterfy Jenő: Filozófiai mozgalmak - Szókratész. Platón a görög filozófiában. In: Válogatott művei. Bp., Szépirodalmi, 1983, 239-257 p.

[20] Babits Mihály a következőket mondta az angolról Weöres Sándornak: "Meg kell tanulnod angolul, már csak a keleti dolgok kedvéért is, nem beszélve az angol költészetről, ami a legnagyobb a világon. A keletieket is leginkább angolul olvashatod, és nem nélkülözheted az angol segédkönyveket." Nagyvilág, 1977/8.

[21] Az én szellemi fejlődésemben jelentős szerepet játszottak - többek között - ezek az idegennyelvű olvasmányaim, amelyek magyarul nem jelentek meg:

Alain: Propos sur le bonheur

The Classic of Changes. I Ching. (Kínai bölcseleti mű a Kr. e. 9. századból)

Hesse, H.: Die Gedichte

Huxley, A.: The Perennial Philosophy

[22] Ma az információkat korszerűen a számítógépek memóriájában tárolják. Lehet választani a hagyományos és az új megoldás között. Az emberi agy rövididejű információtárolási képességét vizsgálták. Leghosszabb ideig a saját kézzel írt anyag marad meg, ennek 90%-át néhány napig tárolja az agyunk. Nem tudom, hogy a gépbe való beütéssel kapcsolatban mi a megállapítás. Tapasztalatom szerint olvasmányaink korábban jelentősnek érzett részeire még évtizedek múlva is visszaemlékezünk, természetesen pontatlanul, nem szó szerint, s néha tévesen is. Ezért fontos, hogy a javasolt módszer szerint "konzerváljuk" magunknak a gondolatokat, ismereteket. (Lukács Gyula: Az emberi tényező a High Tech-ben. Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények, 58. sz., 1996, 51-53 p.)

[23] Magyar Értelmező Kéziszótár. Bp., Akadémiai Kiadó, 1972. 155 p.A magyar helyesírása szabályai. Bp. Akadémiai Kiadó, 1985. 388 p.
Bakos Ferenc: Idegen szavak és kifejezések kéziszótára. Bp., Akadémiai Kiadó, 1995, 843 p.

[24] Concise Oxford Dictionary of current English. The Oxford, Clerandon Pr. 1954. 1536 p.
Nouveau Larousse Élémentaire. Paris, Larousse, 1967. 990 p.
Sprach-Brockhaus. Der Wiesbaden, Brockhaus, 1956. 799 p.
N. B. Ezeknél a tulajdonomban lévő példányoknál sokkal újabb kiadások is vannak, s természetesen a minél frissebbeket kell megvenni.

[25] Akadémiai Kislexikon. 1-2. k., Bp., Akadémiai Kiadó, 1989. 1047, 979 p.
Képes politikai és gazdasági világatlasz. Bp., Kartográfiai Váll., 1977. 388 p.

 

Jegyzetek a II.részhez

[1] Lukács Gyula: Az értelmiségi életforma. Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények, 63. sz., 1999, 43–49. p.

[2] Lukács Gyula: Az értelmiségi élet utai és tévutai 1. Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények, 66. sz., 2000, 65–70. p.

[3] Leitplanken für die Moral. Hans Küng über ein Weltethos. Der Spiegel, 1999. 12. 20., 70–73. p.

[4] Világtörténelmi kisenciklopédia. Bp. Kossuth Kiadó, 1973. 815. p.

[5] Babits Mihály: Az európai irodalom története. Bp. Szépirodalmi Kiadó, 1957, 554. p.

[6] Marcus Aurelius: Elmélkedések. Ford.: Huszti József. A Parthenon kétnyelvű klasszikusai. Bp. Parthenon Kiadó, 1943, 266 p.

[7] Eckermann, J. P.: Beszélgetések Goethével. Ford.: Győrffy Miklós, Bp. Magyar Helikon Kiadó, 1973, 653 p.

[8] Traus, R.: Der glückliche Pessimist. Der Spiegel, 2000. 12. 25., 204–206. p.

[9] Lukács Gyula: A globalizációról. Műszerügyi és Méréstechnikai Közlemények. 61. sz., 1998, 49–56. p. (A The Ecomoist, 1997. 10. 18. és 1997. 12. 06. között megjelent hét, egymást követő számában közölt cikkek ismertetése.)

[10] Schumann, H.: „Revolution des Kapitales" Jahrhundert der Kapitalismus. Die Globalisierung. Der Spiegel, 1999. 06. 21., 121–137. p.

[11] Hasonlóan hangzik, de megkülönböztetendő a kiejtésben a görög ethosz (tehát e-vel és nem é-vel) szó, amelynek jelentése szokás, erkölcs; melléknévi nőnemű alakja az ethika, ennek felel meg ma használt etika szavunk.

[12] Rothmann János: Idegen szavak a filozófiában. Bp. Kossuth Kiadó, 1988, 227 p.

[13] Splett, J.: Az etika ma: Mit szabad és mit kell tennünk – és miért? Mérleg, 1991/4, 387–399. p.

[14] Küng, Hans–Julia Ching: Párbeszéd a kínai vallásokról. Bp. Palatinus Könyvek Kft., 2000, 314 p.

Lin Yutang: The wisdom of Confucius. N.Y. Random House, 1938, 290 p.

[15] Analects of the conversations of Confucius with his disciples and certain others. As translated into English by William Edwards Soothill. London, Oxford Univ. Pr., 1937, 254. p.

Confucius et Mencius. Les quatre livres de philosophie morale et politique. Traduit de chinois par M. G. Fauthier. Bibliotheque–Charpantier, 1906, 466 p.

Kung Futse: Gespräche (Lun Yü). Aus dem chinesischen verdeutscht und erläutert von Richard Wilhelm. Jena, Diderichs, 1910, 466 p.

[16] A kínai szövegeket nehéz a modern nyelvekre átültetni, a különböző Konfuciusz-fordítások között eltérések szoktak lenni. A most közölt fejezetnek az utolsó mondata a kritikus. A fenti három fordításban ezt találjuk: „cherish the young", „aux enfants et aux faibles, donner des soins tout maternels" és „die Kleinen möchte ich herzen". A magyar megfogalmazás pedig így szól: „anyásan szeretgetném a gyermekeket". Lin Yutang és a nem idézett Hamvas Béla (1943), valamint Tőkei Ferenc (1962) fordításai a fenntiektől eltérőek.

[17] Rahner, K.–H. Vorgrimler: Teológiai kisszótár. 10. kiad. Bp. Szt. István Társ., 1980, 30. p.

[18] Bölényfia Hosszú Lándzsa: Emlékezései. Egy indiánfőnök önéletrajza. Ford.: Baktay Ervin. Bp. Káldor kvk., 1934, 272 p.

A laprendszer készítője: UFE Bt.