Mától más kilogrammal mérünk, de észre se fogja venni

SImegujul

Hétfőtől megújul a Nemzetközi Mértékegységrendszer, az SI (Systeme International d’Unites), amelynek alapegységei mostantól természeti/technikai állandókhoz vannak kötve.

A szakértők még tavaly novemberben fogadták el többek között a kilogramm új definícióját a Párizs melletti Versailles-ban az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián (CGPM). Az SI alapegységeinek újradefiniálását követően az új szabályzat május 20-tól érvényes. Ez biztosítja, hogy a mértékegységrendszer hosszú távon stabil és konzisztens legyen.

A több mint hatvan ország részvételével tartott konferencián Magyarországot Nagyné Szilágyi Zsófia, Budapest Főváros Kormányhivatala (BFKH) Metrológiai és Műszaki Felügyeleti Főosztályának vezetője képviselte. A szakértő akkor az MTI-nek elmondta: a konferencián egyhangúlag szavazták meg az SI (Systeme International d’Unites) -mértékegységrendszer teljes revízióját.

Az SI-rendszer hét alapmértékegységet foglal magába, és azokból levezethető az összes többi: ezek a méter, a kilogramm, a kelvin, a másodperc, az amper, a kandela és a mól.

Az eddigi SI-mértékegységrendszerrel az volt a fő probléma, hogy a kilogramm etalonja még mindig az a platina-iridium ötvözetből készült 1 kilogrammos prototípus volt, amelyet a Nemzetközi Súly- és Mértékügyi Hivatalban elzárva őriznek 1875 óta Sevres városában – mondta korábban a szakértő….. TOVÁBB A TELJES CIKKRE