Társas kapcsolatok a családban

A családban másképp viselkedünk, mint egyébként az életben. Itt őszintébbek a beszélgetések és a lényegről szólnak, mert közvetlen hatással vannak életünkre. Legalább is így kéne lenni. Sajnos a valóság más, sok családban folytatódik a társadalmi szerepjátszás, a családtagok egymás előtt is titkolódznak. A titkolódzás oka lehet a személyes szabadság féltése, ha a partnernek túlzott elvárásai vannak felénk. Ne feledjük, hogy mindenkinek joga van egy kis „magán világhoz”, egy olyan zárt körhöz, amelybe behatolni még a legközvetlenebb hozzátartozónak is szentségtörés. Ezért, ha őszinte légkörben akarunk élni tiszteljük családtagjaink zárt körét és tanuljunk meg élni a saját zárt körünkben.

A család az emberi életnek az a területe, ahol fokozottan érvényesül a felelősségvállalás szerepe.

A generációk kapcsolata

Világunk feloldhatatlan ellentmondásai, mindenekelőtt a teremtés lenyűgöző csodája és a halál ember számára elfogadhatatlan ténye visszatükröződnek társas kapcsolatainkban. Sok minden elmondható ezekről és a sok mindennek az ellenkezője is. Igaz például, hogy nincs két egyforma viszony különböző emberek között, de igaz az is, hogy félelmetes hasonlósággal ismétlődnek meg bizonyos szituációk és világos trendek ismerhetők fel egy-egy kor társas viszonyait elemezve. Napjaink igen szomorú tendenciája, hogy szinte teljesen eltűnt a generációk közötti tapasztalatátadás természetes módja. Pedig ma is érvényes, hogy az élet telis-tele van bonyolult helyzetekkel, amelyekben úgy célszerű viselkednünk, ahogy azt szüleinktől ellestük. Ezeket az életvitellel kapcsolatos ismereteket a gyermek családban élve tanulhatja meg az idősektől anélkül, hogy tudatosan törekedne erre. Erre azonban egyre kevesebb idő jut, ennek oka az életforma változása, amely szinte kizárja a szülőkkel, nagyszülőkkel való szoros gondolati kapcsolatot. Így megszakad annak a tudásnak az átadása, amit az életpálya végén járó letisztult gondolkodású emberek adhatnak át utódaiknak. Pedig ezek az ismeretek talán a legfontosabbak az életben való eligazodáshoz. A videó filmek és a számítógépes játékok nem a normális életre hanem abnormális helyzetek abnormális megoldására tanítják a gyerekeket. Valószínűleg ez, a közvetlen szülői nevelés hiánya okozza azokat a súlyos beilleszkedési zavarokat, amelyekkel nap mint nap találkozunk az élet minden területén.

A gyermekek helye a családban

 A család egyik legfontosabb feladata a gyermekek felnevelése az önálló életre. Ahogy gügyögéssel nem lehet megtanítani beszélni egy gyereket, ugyanúgy nem nevelhető az életre egy gyerek, ha állandóan a gondolatait lesve körülötte forog a család. A család akkor él helyesen, ha a szülők a saját életükkel foglalkoznak, azt töltik meg értelmes dolgokkal amibe a munka mellett megfér a szórakozás, társaságba járás, sport stb. A gyerek nem főszereplője az ilyen családnak, hanem szemlélője a felnőttek életének, megtanulhatja hogyan éljen, ha majd felnő. Ha még őszinték is vele a szülök akkor minden esélye meg van arra, hogy önálló életre legyen képes ha majd felnő. Az a gyerek viszont akit kényeztetnek, középpontba állítanak az ezt a helytelen életvitelt sajátítja el, viszi tovább a saját életében.

Napjainkra alapvetően megváltozott a gyermekek helyzete a családokban. Megszűnt egy sor tiltás és korlát, amelynek néhány évtizede még megvoltak a családok életében. Étkezéskor például a családi asztalnál a gyerekek az asztal végén ültek, nem szólhattak bele a felnőttek beszédébe és nem szeghették meg a kenyeret. Ezeknek a ma már furcsának tűnő szokásoknak fontos szerepük volt a nevelésben, mert sóvárgást ébresztettek a gyermekben a felnőtt kor iránt. Mára ez megszűnt. Amit a gyerek lát a felnőttek világából az a rosszkedvű robot, a véget nem érő rohanás a pénz után. Érhető, ha nem vágyakoznak felnőtté válni, családot alapítani.

Mit lát a gyermek a családból?

A család felnőtt tagjai gyakran ügyetlennek tekintik a gyerekeket és mérgelődnek azon, hogy milyen nehezen tanul. Pedig ennek éppen az ellenkezője az igaz. A gyermek állandóan tanul, mégpedig félelmetes gyorsasággal és hatékonysággal. Csak éppen nem biztos, hogy azt tartja érdemesnek megtanulni, amit a felnőttek. A családi életnek sem azt a részét tanulja meg, amit mi szeretnénk. Észrevesz mindent, a ki nem mondott szavakból is értve belelát a valós helyzetekbe és kimondva vagy kimondhatatlanul is véleményt alkot, és ez a vélemény ritkán hízelgő a szülőre nézve. Gyakori eset, hogy a gyerekek közönyösséget, sőt megvetést éreznek szüleikkel szemben. Különösen gyakori ez ott ahol pénzzel próbálják "megvenni" a gyerek szeretetét.

Számtalan jómódú család tragédiája jelzi, hogy a gyermek többre vagy inkább másra vágyik mint amit kap. Mindent megkapott odahaza - mondja az a bánatos szülő miután gyermeke bajba került, pedig éppen a legfontosabbat nem adta meg gyermekének: a megértő, de kritikus figyelmet.

Egy család akkor számít egészségesnek ha valamennyi tagja boldog és teljes életet él! Ha családtagok figyelnek egymásra, a különböző generációk segítik egymást, és nem zavarják vagy korlátozzák egymás életét. Mindez így leírva nagyon egyszerűen hangzik, pedig nagyon nehezen valósítható meg. A család élete, mint minden együttélés csak kompromisszumokkal képzelhető el, ezek pedig áldozatokkal járnak valamennyi fél részéről. A családban kimondva vagy kimondatlanul mindenkinek megvannak a feladatai. Ha valaki nem látja el a feladatát a családban, akkor elkerülhetetlenül több feladat hárul a többiekre. Ráadásul a feladatok jórészét más nem is vállalhatja át. Egy anya nem tud apai nevelést adni, egy apa nem tud anyai szívvel és gyöngédséggel istápolni.

Sokan félreértik a szerepet, melyet a családban kell betölteniük. Nagy tévedés például azt hinni, hogy valaki akkor tesz meg mindent a családjáért, ha éjt nappallá téve dolgozik és előteremt mindent amire csak a családnak lehet. A környezetünkben lévőknek, és ez fokozottan igaz családtagjainkra elsősorban figyelemre van szükségük. A figyelem élteti az emberi kapcsolatokat, ez a legtöbb amit adhatunk és kaphatunk.

Ne feledjük soha, hogy családi kötelezettségeink nem tolhatók el időben. Akkor kell azokat teljesíteni, amikor annak eljött az ideje. Nem mondhatjuk, hogy sok munkánk van, majd később segítünk. Nem mondhatjuk, hogy most nem szólunk, ha gyerek helytelenül viselkedik egy szituációban! A helyzetek megismételhetetlenek akkor és ott kell helytállnunk, amikor arra szükség van. Sajnos nehéz igazi áldozatot hozni, ezért sokan önmagukat megnyugtatandó álmegoldásokhoz folyamodnak. Egy érdekes emberi tulajdonság, hogy szeretünk azokon segíteni, akik nem igénylik azt, és nem törődünk azokkal akik tényleg tőlünk várnák a segítséget. Az is gyakori, hogy olyan formában, stílusban segítenénk a rászorulóknak, ahogy azt ő nem tudja, vagy nem akarja elfogadni. RR