Műszeroldal

Nagy magyar kémikusok Ha a történelmi Magyarország nagyságát és jelentőségét összehasonlítjuk a Trianon utáni ország kicsinységével és jelentéktelenségével, ha a rendelkezésre állott gazdasági erőket a természettudományos, kiváltképpen a kémiai kutatás eredményeivel, akkor megállapíthatjuk, hogy a kis ország kutatási tevékenysége felülmúlta önmagát. Tudta tartani színvonalát, tudott határainkon túlmenő jelentőségű eredményeket produkálni, külföldön is becsült és elismert tudósokat felmutatni. Ebben persze közrejátszott az is, hogy a tanszékek vezetői még jó ideig azok voltak, akik már korábban is betöltötték ezeket a posztokat, eredményeket értek el, és már ismertek voltak. Náluk tanult a későbbi tudományos vezető réteg. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar tudományos élet legjava a kisebbé vált Magyarországon koncentrálódott. Mint kutatók és tanárok, legtöbben állami intézményekben dolgoztak, és ezek az intézmények részben Magyarországra települtek, részben megszűntek. Helyüket az új országok oktató és kutató gárdája és nyelve foglalta el. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ebben a korban született új tudományok, mint az atomtudomány vagy a molekuláris biológia nálunk nem tudtak, legfeljebb csak jelképesen meghonosodni. Akik ezeken a tudományterületeken kívántak érvényesülni, azoknak a gazdagabb külföldet kellett választaniuk. A természettudományos kutatás megdrágult, műszerek beszerzése vált szükségessé, és erre bizony nem volt elég pénz. A korszak végére lemaradásunk a modern kutatástól és különösen annak eszközeitől már nagyon jelentős volt. Nálunk elsősorban a szerényebb, olcsóbb, klasszikus kémiai ágak területén dolgoztak a kutatók, ahol még a hagyományos felszereléssel és eszközökkel is lehetett új eredményeket elérni. Az analitikai kémiában a 20. század első felében előretörtek a műszeres kutatási módszerek, amelyek kiterjesztették a minőségi és mennyiségi vizsgálatok határát az úgynevezett mikro méretek felé, továbbá a szerkezetkutatás irányába. Nálunk is folytak ilyen kezdeményezések, de inkább csak a korszak végén. Az analitikai kémia legtekintélyesebb műhelye a budapesti egyetem I. sz. kémiai tanszéke maradt, a már neves Winkler Lajos vezetésével. Ő nem mutatott érdeklődést a műszeres analitika iránt. Ekkoriban dolgozta ki fáradhatatlan szorgalommal (az éjszakában, mert általában este kezdett a kutatáshoz és hajnalig dolgozott) úgynevezett „precíziós gravimetriás módszereit”, amelyek előírásainak betartása mellett tizedmiligramm nagyságrendű pontosságot lehetett elérni. De az előírások szigorú betartása bizony nehéz volt, és nem is igen akadt rá vállalkozó. Ahol nagy pontosság és reprodukálhatóság volt a követelmény, például etalonok készítésénél, ott alkalmazták. A műszeres módszerek terjedése azonban túllépett ezeken a vizsgálatokon. Utóda tanítványa és munkatársa, Szebellédy László lett. Ő is hosszabb tanulmányutat tett külföldön, Treadwellnél Zürichben, aki inkább a klasszikus módszerek képviselője volt, és Lipcsében Böttgernél, ahol az európai szintű elektroanalítikai módszerekkel ismerkedett meg. Szebellédy új elektroanalitikai módszerrel gazdagította a kémia tudományát. Munkatársával, a Budapest ostromakor elhunyt fiatal Somogyi Zoltánnal 1938-ban dolgozta ki a coulometriás titrálás módszerét, amelynél az ekvivalenciapontig felhasznált elektromos coulombok számából számolják ki a meghatározandó anyag koncentrációját. Szebellédy másik figyelemreméltó módszere volt a katalitikus kronometriás mikromeghatározás eljárásának kidolgozása, amely az analitikai kémia egyik legérzékenyebb módszere. Ennél a katalizátorként működő ion mennyiségét határozzák meg az általa katalizált reakció időbeli lefolyásának mérése alapján. Munkatársa korábbi tanítványa, Ajtai Miklós (1914-1982) volt. Ő később fontos állami és párttisztségeket töltött be: ezek vállalásában azonban inkább a tudományos-műszaki fejlesztés, semmint a politika játszotta a főszerepet. Miniszterelnök-helyettesként hunyt el. Szebellédy László Rétságon született 1901-ben. Gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen, majd Winkler tanszékén dolgozott és idővel az utóda lett. Rákban hunyt el 1944-ben, mindössze 43 éves korában. 1927-ben hozták létre a Rockefeller Alapítvány támogatásával az Országos Közegészségügyi Intézetet, amelynek feladatai közé tartozott az új gyógyszerek kémiai vizsgálata. Az intézet kémiai osztályán kezdte pályáját Schulek Elemér, aki a hagyományos, elsősorban titrimetriás módszerek terén végzett kutatásokat. Emellett a gyógyszervizsgálatok számos új eljárását fejlesztette ki. Schulek Elemér (Késmárk 1893 – Budapest 1964) gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen. Winkler Lajos mellett kezdte pályáját, majd hosszabb amerikai és nyugat-európai tanulmányutat tett. A Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának lett a vezetője, majd Szebellédy utódaként 1945-ben meghívták az egyetem Szervetlen és Analitikai Intézetének élére. Két ízben kapott Kossuth-díjat, működésének zöme már a következő korra, a szocializmus idejére esik. Érdemes megemlítenünk, hogy a két háború között is mód nyílt hazánk kémikus fiainak (lányainak kevésbé) külföldi tanulmányutakra. S ebben már egyre többször tűnik fel Amerika, mint tanulmányi célpont, ami arra utal, hogy Németország kémiai vezető szerepe az első világháború után érezhetően csökkenni kezdett Amerika javára. A 20. század első felében a szerves kémia volt a magyarországi kémia legeredményesebb ágazata. Behozta lemaradását. Ezt egyrészt a jelentékeny és már önálló kutatásra is berendezkedő gyógyszeripar igénye hozta magával, másrészt, és ez volt a döntő, egy iskolateremtő nagy tudós, Zemplén Géza személyisége. Maga a szerves kémia tudománya még a múlt századi alapokon állt és működött. Szintetizáltak ugyan rengeteg különféle célra alkalmas új vegyületet, de a múlt század módszereivel. Néha nagyon bonyolult és hosszadalmas laboratóriumi procedúrával állították elő őket, és szerkezetüket reakciókkal, származék vizsgálatokkal, fizikai állandók meghatározásával állapították meg. Atomszerkezet, kvantum kémia, ilyenekkel még nem foglalkoztak. A szerves kémia fogadta be legkésőbb a fizikai kémia, ezen belül a molekula szerkezet kutatásának eredményeit. Az atom- és molekulaszerkezetek tulajdonképpen csak a második világháború után kezdtek szerepet kapni a szerves kémiai oktatásban és kutatásban. Addig csak egy-egy úttörő fordított rájuk figyelmet. Zemplén Géza nem tartozott közéjük. A preparatív kémia képviselője maradt egész életében, de ennek számos területén kimagasló és nemzetközi jelentőségű teljesítményt ért el. Zemplén Géza 1883-ban Trencsénben született, tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. Rövid ideig Than Károly mellett dolgozott, majd a Selmecbányai Bányászati Akadémia kémiai tanszékére került tanársegédnek. 1907-ben tanulmányútra ment Németországba. Négy évet töltött a szerves kémia akkori nagy mesterénél, a már 1902-ben Nobel-díjjal kitüntetett Emil Fischernél. A szénhidrátok területén folytatott kutatást, és erről Fischerrel több közös cikke jelent meg. Ez maradt Zemplén fő kutatási területe a későbbiekben is. 1913-ban kinevezték Magyarország első szerves kémiai tanszékére professzornak. Itt dolgozott 1956-ban bekövetkezett haláláig. Többszáz közlemény hirdeti munkásságát, amelyet nehéz volna összefoglalni. A szerves kémiában minden új vegyület, eljárás, fizikai állandó meghatározása egy közlemény. Ennek folytán eleve publikációgazdag terület. A Zemplén-féle elszappanosítás, a Zemplén-féle cukorlebontás, a számtalan hivatkozás nevét tartósan megőrzi. Könyvet csak egyet írt, élete alkonyán, de az már inkább a múltat tükrözte. Zemplén feladatokat, megbízásokat vállalt a gyógyszeripartól is. Személyében alakult ki az az üdvös, máig élő kapcsolat a szerves kémiai ipar és az egyetemek között, amely mindkét fél számára hasznos. A későbbi magyarországi szerves kémia szinte minden érdemes művelője és alkotója Zemplén Géza mellől indult. A második világháborút követő rövid demokratikus időszakban, 1948-ban az akkor alapított legnagyobb magyar kitüntetésben, a Kossuth-díjban Zemplén Géza elsőként részesült a kémikusok közül. Bár a Kossuth-díjat a következő évtizedekben változó teljesítményekért adták, és nem mindig politikai mellékzönge nélkül, a természettudományokban elért eredményekért kapott Kossuth-díjak döntő többsége érdemes helyre jutott. A Zemplén családi gének minőségét jelzi, hogy bátyja, Győző a Műegyetemen a fizikaprofesszor, a modern fizika egyik nagy művelője lehetett volna, ha a már jelentős tudományos eredményeket elérő tudós nem jelentkezett volna önként katonai szolgálatra az első világháborúban, és nem esett volna el fiatalon az olasz fronton. Leánya, Zemplén Jolán az első női professzor lett a Műegyetemen, ugyancsak fizikaprofesszor és jeles tudománytörténész. Zemplén Géza fia pedig magas egyházi méltóságra emelkedett. A kolozsvári szerves kémiai műhely Széki Tibor (Kolozsvár 1879 – Budapest 1950) professzor személyében élt tovább, akit 1923-ban neveztek ki a szegedi egyetem kémiai professzorának. Publikációi többségét még Kolozsvárt Fabinyi Rudolffal közösen írta, ezek területe azonban meglehetősen szerteágazó. Rengeteg energiáját emésztette fel, hogy Szegeden működőképes körülményeket teremtsen az áttelepült kolozsvári egyetem kémiai tanszékének. 1939-ben a budapesti egyetem szerves és gyógyszerészi kémiai tanszékének lett a professzora. Az analitikának és a szerves kémiának egyaránt hasznos, új módszere a kromatográfia, amellyel feltalálója, az orosz Cvet, századunk elején természetes, színes szerves anyagokat választott szét. Ez a megoldás azonban csak a harmincas években kezdett elterjedni. Ma már a legfontosabb és a legnagyobb irodalommal bíró, számos, napjainkban már önállósult ágazatra bomló módszere a kémiának. Magyarországon a pécsi egyetemen használta, elsősorban vitaminkutatásra, Zechmeister László professzor és munkatársa, későbbi utóda Cholnoky László. Ennél azonban többet köszönhet nekik ez a tudományág, nevezetesen az első kromatográfia módszertani könyvet, amely nagyban hozzájárult a kromatográfia elterjedéséhez. Ezt német nyelven írták Die chromatographische Adsorptionsmethode címen, 1937-ben Bécsben jelent meg, 1943-ban pedig Londonban angol nyelven is kiadták. Zechmeister László Győrött született 1889-ben, vegyészmérnöki tanulmányait Zürichben végezte. Berlinben és Koppenhágában dolgozott, majd a pécsi egyetem kémia tanszékére nyert professzori kinevezést. A második világháború kezdetén az Egyesült Államokba távozott, Az A vitaminnal (Karotinoid) kapcsolatos kutatásai érdemelnek figyelmet. Pasadenában hunyt el 1972-ben. Cholnoky László (Ozora, 1899 – Pécs, 1967) gyógyszerészetet végzett Budapesten. Dolgozott Winkler Lajos és a Nobel-díjas Fritz Pregl mellett, majd a pécsi egyetemen, ahol 1946-ban nyert professzori kinevezést. A vitaminok, fajtáik, kémiájuk és élettani szerepük századunk egyik legfontosabb felfedezései. A szerves kémiának és a biokémiának közös termékei. A C-vitamin kutatásában végzett eredményeiért Szent-Györgyi Albertet, a szegedi egyetem orvosi kémia professzorát tüntették ki 1937-ben az orvosi és fiziológiai Nobel-díjjal, hivatalosan a biológiai égésfolyamatok terén elért érdemeiért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav katalízis területén végzett kutatásaiért. Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893 – Woods Hole, 1986) orvosi oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte. Részt vett az első világháborúban, majd utána tíz éven át számos külföldi egyetemen dolgozott. A cambridgei egyetemen kémiai doktorátust is szerzett. 1930-ban a szegedi egyetem hívta meg az orvosi kémia professzorának. A második világháború folyamán jelentős szerepet játszott Magyarországnak a háborúból való kiválását előkészítő, végül is eredménytelen titkos diplomáciai tevékenységben. 1945-ben a budapesti egyetem biokémiai tanszékének élére nevezték ki. 1947-ben a politikai helyzet alakulása az ország elhagyására késztette. Amerikában szinte haláláig folytatta tudományos kutatásait. Újabban Magyarországon nagyon számolgatják a magyar Nobel-díjasokat. És egyre többet számolnak. Mintha versenyben állnánk önmagunkkal! De vajon magyar-e az, aki ugyan külföldön született, ott is tanult és dolgozott, de családja valamikor Magyarországról vándorolt ki, és ezt szép magyar neve bizonyítja? Vagy magyar-e az, aki Magyarországon született, nagyrészt itt is tanult magyar iskolában, de pályáját más országban futotta be, és később az ottani politika hatására más nemzet elkötelezett fiának vallotta magát? Valóban nehéz eldönteni a mozgalmas, és századunk során gyakran határokat változtató, sok emigránst termelő Közép-Európában valakinek a nemzetiségét. Hiszen manapság a régmúlt magyar történelem nagy alakjait post mortem igénylik magukénak akkor még nem is létezett államok! A Nobel-díj bizottság hivatalos listái sem nyújtanak támogatást e kérdésben, mert azokban a Nobel-díj átvételekor érvényes állampolgárságot jegyzik. Azok szerint pedig a mi külföldön sikereket és Nobel-díjakat elért honfitársaink közül már csak egy volt magyar. Pedig ezeknek a tudósoknak jó része mindig is magyarnak vallotta magát. Bár Amerikában mindenki amerikai, de mindenkinek van eredeti nemzetisége is, amelyet általában nem tagadnak. Biztos az, hogy öt-hat vagy akár nyolc Nobel-díjasunk közül Szent-Györgyi az egyetlen, aki e kitüntetést Magyarországon nyerte el. Sajnos, hamarosan ő is elhagyta az országot politikai okokból, de már a Nobel-díjjal együtt távozott, s az nem kint várt reá. Későbbi Nobel-díjasaink ugyan már mind külföldön dolgoztak, de nem szakadt még meg a kapcsolatuk véglegesen szülőföldjükkel, ez csak a nagy világégés utáni időszakban következett be. Mind fiatalok voltak, még senki sem tudta, hogy eredményes tudományos pályát futnak be. E nagyok közül kémiai Nobel-díjban csak Hevesy György részesült, bár Wigner Jenő is kémikus diplomával rendelkezett. Nem lett ugyan Nobel-díjas Szilárd Leó, sem Neumann János, de nevük és munkájuk azokéval egyenértékűen cseng. Mert kevéssé ismert, különösen Neumann János esetében, hogy ő, aki korunk egyik legnagyobb matematikusának számít, vegyészmérnöki oklevéllel rendelkezett. Ezek a tudósok mind a 20. század nagy és új tudományaiban: az atomfizikában és a kibernetikában működtek. Drága felszerelést és költséges vizsgálatokat igénylő szakterületek voltak ezek, amelyekhez Magyarországon sajnos mindig hiányzott a pénz. Viszont kétségtelen, hogy miután Hahn és Strassman 1938-ban – saját maguk számára is meglepetésként – felfedezték az uránhasadást, Szilárd Leó (Budapest, 1898 – La Jolla, USA, 1964) volt az, aki Einstein közvetítésével felhívta az amerikai elnök figyelmét az ebből következő lehetőségekre, többek között az atombomba formájában történő katonai alkalmazásra. Ennek hatására indult meg Manhattan Project fedőnéven a Hitler elől Amerikába emigrált tudományos elit bevonásával az a nagyszabású kutatómunka, amely az atombomba kidolgozásához vezetett, de amelynek révén megszületett az atomenergia termelése és felhasználása is. Még ma sem tudni, hogy ez távlatilag áldása vagy átka lesz-e az emberiségnek. Szilárd Leó e munkában Fermi olasz tudóssal együtt a chicagói egyetemen megalkotta a világ első atomreaktorát. Igaz, hogy azután óvta Truman elnököt az atombomba bevetésétől, ellenezte a további katonai célú atomkutatásokat, szembeszállt másik honfitársunkkal, Teller Edével a hidrogénbomba megalkotásának kérdésében. Teller Edét a hidrogénbomba miatt az 1950-es évek Magyarországán az emberiség sírásójának kiáltották ki. Ő maga azt mondta akkor, hogy ő az emberiség jótevője, mert a hidrogénbomba birtokában nem lesz többé nagyhatalom, amelyik háborút merne kockáztatni. Mindez ideig igaza volt, egyik nagyhatalom sem kezdett eddig atomháborút. Bár lenne véglegesen igaza e nagy és magát mindig is magyarnak valló, öreg korában is ragyogó magyarsággal beszélő tudósunknak. A klasszikus fizikai kémia területén inkább könyvekről, mint kísérleti eredményekről emlékezhetünk meg. Proszt János (Budapest, 1892 – Budapest, 1969) a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola kémia, 1948-tól a budapesti Műszaki Egyetem Szervetlen kémiai tanszékének professzora. Erdey-Grúz Tibor (Budapest, 1902 – Budapest, 1976) 1949-től a budapesti Tudományegyetem fizikai kémia professzora, 1952-1953 felsőoktatási, 1953-1956-ban oktatási miniszter, több ízben a Tudományos Akadémia főtitkára, 1970-től elnöke. Ők a szerzői a Fizikai kémiai praktikum című, először a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola kiadásában (1934) megjelent könyvnek, amely a magyar kémiai szakirodalomnak valószínűleg a legtartósabb sikert megért műve, minden felsőoktatási intézményben használt tankönyve volt: 1970-ig tizennégy kiadást ért meg. Ugyanilyen jelentős volt Gróh Gyulának (1868-1952), a budapesti tudományegyetem kémia professzorának szerkesztésében Erdey-Grúz Tibor, Schay Géza (Bécs, 1900 – Budapest, 1991) és Náray Szabó István által írt Fizikai kémia című tankönyv, amely 1940-ben jelent meg először. 1948 után számos új és bővített kiadást ért meg Elméleti fizikai kémia címen, amelynek a szerzői már csak Schay és Erdey-Grúz voltak. Gróh Gyula, akit a szocialista rendszer még aktív professzorként kiebrudalt állásából és Náray Szabó István, akit az első koncepciós per, a Magyar Közösség per során letartóztattak és 1947-ben négy évi börtönbüntetésre ítéltek, már nem szerepeltek a szerzők között. Schay Géza a budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1922-1943 között a mezőgazdasági kísérletsorozat, 1963-1969 között a Ruggyantaárugyár kísérleti laboratóriumának vezetője, 1949-1965 között a Műegyetem fizikai kémia tanszékének professzora, 1954-1970 között a Központi Kémiai Kutatóintézet igazgatója. Náray Szabó István (Szombathely, 1899 – Budapest, 1972) a Műegyetemen végezte tanulmányait. Németországi és angliai tanulmányút után a szegedi egyetemen dolgozott. 1938-1947 között a Műegyetemen a fizikai kémia professzora, 1956-1969 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében tudományos tanácsadó. A 20. század második negyedében egy új tudományág is megjelent hazánkban, mégpedig előzmények nélkül és azonnal a tudományág világviszonylatban is egyik legjelentősebb személyiségét adta. A kolloidkémiáról van szó, amely nehezen definiálható szakágazat. A fizikai kémia része, de nem módszertan, amely minden anyagra vonatkozik, és nem anyagtan, amely szerkezetileg meghatározott anyagokkal foglalkozik, mint a szerves vagy a szervetlen kémia. Inkább valamiféle viselkedéstan, amely minden kémiai anyagra jellemző lehet bizonyos részecske-méretek mellett. A kolloid viselkedéstan minden elméleti kritika ellenére bebizonyította, hogy fontos része mind a gyakorlati kémiának, mind az ipari termelésnek. Hazai kialakulása és művelése egyetlen személyhez, Buzágh Aladárhoz (Derencsény, 1895 – Budapest, 1962) fűződik. Buzágh a budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, a tudományegyetemen Bugarszky mellett lett tanársegéd. Ezután Lipcsében Wolfgang Ostwald mellett dolgozott, aki a fizikai kémiát megalapító Nobel-díjas kémikus fia. Később ugyanazon az egyetemen lett professzor, ahol valamikor apja volt az, ő is részt vett egy új tudományág kialakításában és elfogadtatásában. A fiatal Buzágh személyében nagyszerű segítséget talált. Az eredményes együttműködést bizonyítja a gélek peptizációjának Ostwald-Buzágh-féle üledékszabálya, továbbá az Ostwald-Buzágh-féle kontinuitáselmélet, amely szerint egy kolloid rendszer stabilitásának feltétele a folyamatos átmenet a diszpergált rendszer és a diszpergáló szer között. Ostwald után a kolloidkémia másik neves személyiségénél, Freundlichnál dolgozott Buzágh Berlinben. 1936-ban Kolloidik című, Drezdában németül megjelent könyve szakmai elismerést szerzett. A könyv már egy év múlva Colloid Systems címen Londonban is megjelent. A szerző meghívást kapott az Egyesült Államokba, ahonnan hazatérve a budapesti egyetemen dolgozott. 1943-ban megszervezték számára a világ egyik első – nevében is – Kolloidkémiai Intézetét, amelynek haláláig professzora volt. Kétszer részesült Kossuth-díjban. Mint említettük, a két háború közötti kor a magyar vegyipar fejlődése számára kedvező volt. Ebben nagy része volt Varga Józsefnek (Budapest, 1891 – Budapest, 1956), a Műegyetem kémiai technológia professzorának, aki 1939-től 1943-ig az ország iparügyi minisztere volt, és aki az 1941-es hadüzenetet elhatározó kormányülésen azon kevesek közé tartozott, akik Magyarország hadbalépése ellen szavaztak. Lemondása után visszatért tanszékére. A szocializmus korában is elismert szaktekintély maradt, az új veszprémi egyetemen lett professzor és több kutatóintézet vezetője. A Horthy-korszak legmagasabb tudományos kitüntetése, a Corvin-koszorú mellett kétszer tüntették ki Kossuth-díjjal. Legeredményesebb kutatási területe a kőszenek és kátrányok hidrogénezési módszereinek vizsgálata volt, különös tekintettel a felhasználható katalizátorokra. Kabay Jánosnak (Büdszentmihály, 1896 – Budapest, 1936) morfiumot közvetlenül mákból előállító eljárása igen fontos találmány volt, ipari hasznosításának ügye fiatalon felőrölte életerejét. De sikerült neki szülőhelyén az eljárásra gyárat létesítenie, az Alkaloida gyárat, amely máig hirdeti az alapító feltaláló halálig tartó fáradhatatlanságát. Az Egyesült Izzó évtizedeken át komoly sikereket ért el az izzólámpagyártás területén. Ott kezdték meg a század elején a volfrámszálas izzó gyártását elsőként a világon. Ennek a sikeres terméknek a nevéből született a Tungsram, az egész világon ismert márkanév. (A volfrám fém német – és magyar – nevéből, valamint az angol nyelvterületen használt tungsten elnevezéséből kreálták). Új fejlődési fokozatot jelentett a gyár életében (és a világpiacon) a gyár egyik fizikusának, a nyilasok által meggyilkolt Bródy Imrének (Gyula, 1891 – Mühldorf, 1944), találmánya, a kripton gáz töltésű izzólámpa. A kripton kellő mennyiségű előállításához szintén Bródy vezetésével új technikát használó kriptongyár is épült Ajkán (1937). A mezőgazdasági kémia területéről Sigmond Eleket kell megemlítenünk, aki nagyszámú talajelemzést végzett, az oldható sók mozgását vizsgálta, és ennek révén a szikes talajok javításának világszerte elismert szaktekintélye lett. A hazai szikesek és megjavításuk módjai (1922), továbbá Talajtan (1934) című könyvei hamarosan az Egyesült Államokban is megjelentek. Sigmond Elek (Kolozsvár, 1873 – Budapest, 1939) a budapesti Műegyetemen végezte tanulmányait, majd a kolozsvári egyetemen doktorált. A magyaróvári Növénytermelési Kísérleti Állomáson kezdte pályafutását. Tanulmányút révén Dániában, Franciaországban és az Egyesült Államokban dolgozott, 1908-ban a Műegyetemen újonnan alapított Mezőgazdasági Kémiai Technológiai tanszék első professzorává nevezték ki. Tanszékét haláláig vezette, közben 1926-1934 között az Országos Kémiai Intézet igazgatói tisztét is ellátta.

Nagy magyar kémikusok

Ha a történelmi Magyarország nagyságát és jelentőségét összehasonlítjuk a Trianon utáni ország kicsinységével és jelentéktelenségével, ha a rendelkezésre állott gazdasági erőket a természettudományos, kiváltképpen a kémiai kutatás eredményeivel, akkor megállapíthatjuk, hogy a kis ország kutatási tevékenysége felülmúlta önmagát. Tudta tartani színvonalát, tudott határainkon túlmenő jelentőségű eredményeket produkálni, külföldön is becsült és elismert tudósokat felmutatni. Ebben persze közrejátszott az is, hogy a tanszékek vezetői még jó ideig azok voltak, akik már korábban is betöltötték ezeket a posztokat, eredményeket értek el, és már ismertek voltak. Náluk tanult a későbbi tudományos vezető réteg. Továbbá azt is figyelembe kell venni, hogy a magyar tudományos élet legjava a kisebbé vált Magyarországon koncentrálódott. Mint kutatók és tanárok, legtöbben állami intézményekben dolgoztak, és ezek az intézmények részben Magyarországra települtek, részben megszűntek. Helyüket az új országok oktató és kutató gárdája és nyelve foglalta el. Azt azonban meg kell jegyeznünk, hogy az ebben a korban született új tudományok, mint az atomtudomány vagy a molekuláris biológia nálunk nem tudtak, legfeljebb csak jelképesen meghonosodni. Akik ezeken a tudományterületeken kívántak érvényesülni, azoknak a gazdagabb külföldet kellett választaniuk. A természettudományos kutatás megdrágult, műszerek beszerzése vált szükségessé, és erre bizony nem volt elég pénz. A korszak végére lemaradásunk a modern kutatástól és különösen annak eszközeitől már nagyon jelentős volt. Nálunk elsősorban a szerényebb, olcsóbb, klasszikus kémiai ágak területén dolgoztak a kutatók, ahol még a hagyományos felszereléssel és eszközökkel is lehetett új eredményeket elérni.

Az analitikai kémiában a 20. század első felében előretörtek a műszeres kutatási módszerek, amelyek kiterjesztették a minőségi és mennyiségi vizsgálatok határát az úgynevezett mikro méretek felé, továbbá a szerkezetkutatás irányába. Nálunk is folytak ilyen kezdeményezések, de inkább csak a korszak végén.

Az analitikai kémia legtekintélyesebb műhelye a budapesti egyetem I. sz. kémiai tanszéke maradt, a már neves Winkler Lajos vezetésével. Ő nem mutatott érdeklődést a műszeres analitika iránt. Ekkoriban dolgozta ki fáradhatatlan szorgalommal (az éjszakában, mert általában este kezdett a kutatáshoz és hajnalig dolgozott) úgynevezett „precíziós gravimetriás módszereit”, amelyek előírásainak betartása mellett tizedmiligramm nagyságrendű pontosságot lehetett elérni. De az előírások szigorú betartása bizony nehéz volt, és nem is igen akadt rá vállalkozó. Ahol nagy pontosság és reprodukálhatóság volt a követelmény, például etalonok készítésénél, ott alkalmazták. A műszeres módszerek terjedése azonban túllépett ezeken a vizsgálatokon.

Utóda tanítványa és munkatársa, Szebellédy László lett. Ő is hosszabb tanulmányutat tett külföldön, Treadwellnél Zürichben, aki inkább a klasszikus módszerek képviselője volt, és Lipcsében Böttgernél, ahol az európai szintű elektroanalítikai módszerekkel ismerkedett meg.

Szebellédy új elektroanalitikai módszerrel gazdagította a kémia tudományát. Munkatársával, a Budapest ostromakor elhunyt fiatal Somogyi Zoltánnal 1938-ban dolgozta ki a coulometriás titrálás módszerét, amelynél az ekvivalenciapontig felhasznált elektromos coulombok számából számolják ki a meghatározandó anyag koncentrációját.

Szebellédy másik figyelemreméltó módszere volt a katalitikus kronometriás mikromeghatározás eljárásának kidolgozása, amely az analitikai kémia egyik legérzékenyebb módszere. Ennél a katalizátorként működő ion mennyiségét határozzák meg az általa katalizált reakció időbeli lefolyásának mérése alapján. Munkatársa korábbi tanítványa, Ajtai Miklós (1914-1982) volt. Ő később fontos állami és párttisztségeket töltött be: ezek vállalásában azonban inkább a tudományos-műszaki fejlesztés, semmint a politika játszotta a főszerepet. Miniszterelnök-helyettesként hunyt el.

Szebellédy László Rétságon született 1901-ben. Gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen, majd Winkler tanszékén dolgozott és idővel az utóda lett. Rákban hunyt el 1944-ben, mindössze 43 éves korában.

1927-ben hozták létre a Rockefeller Alapítvány támogatásával az Országos Közegészségügyi Intézetet, amelynek feladatai közé tartozott az új gyógyszerek kémiai vizsgálata. Az intézet kémiai osztályán kezdte pályáját Schulek Elemér, aki a hagyományos, elsősorban titrimetriás módszerek terén végzett kutatásokat. Emellett a gyógyszervizsgálatok számos új eljárását fejlesztette ki.

Schulek Elemér (Késmárk 1893 – Budapest 1964) gyógyszerészetet tanult a budapesti egyetemen. Winkler Lajos mellett kezdte pályáját, majd hosszabb amerikai és nyugat-európai tanulmányutat tett. A Közegészségügyi Intézet kémiai osztályának lett a vezetője, majd Szebellédy utódaként 1945-ben meghívták az egyetem Szervetlen és Analitikai Intézetének élére. Két ízben kapott Kossuth-díjat, működésének zöme már a következő korra, a szocializmus idejére esik.

Érdemes megemlítenünk, hogy a két háború között is mód nyílt hazánk kémikus fiainak (lányainak kevésbé) külföldi tanulmányutakra. S ebben már egyre többször tűnik fel Amerika, mint tanulmányi célpont, ami arra utal, hogy Németország kémiai vezető szerepe az első világháború után érezhetően csökkenni kezdett Amerika javára.

A 20. század első felében a szerves kémia volt a magyarországi kémia legeredményesebb ágazata. Behozta lemaradását. Ezt egyrészt a jelentékeny és már önálló kutatásra is berendezkedő gyógyszeripar igénye hozta magával, másrészt, és ez volt a döntő, egy iskolateremtő nagy tudós, Zemplén Géza személyisége. Maga a szerves kémia tudománya még a múlt századi alapokon állt és működött. Szintetizáltak ugyan rengeteg különféle célra alkalmas új vegyületet, de a múlt század módszereivel. Néha nagyon bonyolult és hosszadalmas laboratóriumi procedúrával állították elő őket, és szerkezetüket reakciókkal, származék vizsgálatokkal, fizikai állandók meghatározásával állapították meg. Atomszerkezet, kvantum kémia, ilyenekkel még nem foglalkoztak. A szerves kémia fogadta be legkésőbb a fizikai kémia, ezen belül a molekula szerkezet kutatásának eredményeit. Az atom- és molekulaszerkezetek tulajdonképpen csak a második világháború után kezdtek szerepet kapni a szerves kémiai oktatásban és kutatásban. Addig csak egy-egy úttörő fordított rájuk figyelmet. Zemplén Géza nem tartozott közéjük. A preparatív kémia képviselője maradt egész életében, de ennek számos területén kimagasló és nemzetközi jelentőségű teljesítményt ért el.

Zemplén Géza 1883-ban Trencsénben született, tanulmányait a budapesti egyetem bölcsészeti karán végezte. Rövid ideig Than Károly mellett dolgozott, majd a Selmecbányai Bányászati Akadémia kémiai tanszékére került tanársegédnek. 1907-ben tanulmányútra ment Németországba. Négy évet töltött a szerves kémia akkori nagy mesterénél, a már 1902-ben Nobel-díjjal kitüntetett Emil Fischernél. A szénhidrátok területén folytatott kutatást, és erről Fischerrel több közös cikke jelent meg. Ez maradt Zemplén fő kutatási területe a későbbiekben is. 1913-ban kinevezték Magyarország első szerves kémiai tanszékére professzornak. Itt dolgozott 1956-ban bekövetkezett haláláig.

Többszáz közlemény hirdeti munkásságát, amelyet nehéz volna összefoglalni. A szerves kémiában minden új vegyület, eljárás, fizikai állandó meghatározása egy közlemény. Ennek folytán eleve publikációgazdag terület. A Zemplén-féle elszappanosítás, a Zemplén-féle cukorlebontás, a számtalan hivatkozás nevét tartósan megőrzi. Könyvet csak egyet írt, élete alkonyán, de az már inkább a múltat tükrözte.

Zemplén feladatokat, megbízásokat vállalt a gyógyszeripartól is. Személyében alakult ki az az üdvös, máig élő kapcsolat a szerves kémiai ipar és az egyetemek között, amely mindkét fél számára hasznos. A későbbi magyarországi szerves kémia szinte minden érdemes művelője és alkotója Zemplén Géza mellől indult.

A második világháborút követő rövid demokratikus időszakban, 1948-ban az akkor alapított legnagyobb magyar kitüntetésben, a Kossuth-díjban Zemplén Géza elsőként részesült a kémikusok közül. Bár a Kossuth-díjat a következő évtizedekben változó teljesítményekért adták, és nem mindig politikai mellékzönge nélkül, a természettudományokban elért eredményekért kapott Kossuth-díjak döntő többsége érdemes helyre jutott.

A Zemplén családi gének minőségét jelzi, hogy bátyja, Győző a Műegyetemen a fizikaprofesszor, a modern fizika egyik nagy művelője lehetett volna, ha a már jelentős tudományos eredményeket elérő tudós nem jelentkezett volna önként katonai szolgálatra az első világháborúban, és nem esett volna el fiatalon az olasz fronton. Leánya, Zemplén Jolán az első női professzor lett a Műegyetemen, ugyancsak fizikaprofesszor és jeles tudománytörténész. Zemplén Géza fia pedig magas egyházi méltóságra emelkedett.

A kolozsvári szerves kémiai műhely Széki Tibor (Kolozsvár 1879 – Budapest 1950) professzor személyében élt tovább, akit 1923-ban neveztek ki a szegedi egyetem kémiai professzorának. Publikációi többségét még Kolozsvárt Fabinyi Rudolffal közösen írta, ezek területe azonban meglehetősen szerteágazó. Rengeteg energiáját emésztette fel, hogy Szegeden működőképes körülményeket teremtsen az áttelepült kolozsvári egyetem kémiai tanszékének. 1939-ben a budapesti egyetem szerves és gyógyszerészi kémiai tanszékének lett a professzora.

Az analitikának és a szerves kémiának egyaránt hasznos, új módszere a kromatográfia, amellyel feltalálója, az orosz Cvet, századunk elején természetes, színes szerves anyagokat választott szét. Ez a megoldás azonban csak a harmincas években kezdett elterjedni. Ma már a legfontosabb és a legnagyobb irodalommal bíró, számos, napjainkban már önállósult ágazatra bomló módszere a kémiának. Magyarországon a pécsi egyetemen használta, elsősorban vitaminkutatásra, Zechmeister László professzor és munkatársa, későbbi utóda Cholnoky László. Ennél azonban többet köszönhet nekik ez a tudományág, nevezetesen az első kromatográfia módszertani könyvet, amely nagyban hozzájárult a kromatográfia elterjedéséhez. Ezt német nyelven írták Die chromatographische Adsorptionsmethode címen, 1937-ben Bécsben jelent meg, 1943-ban pedig Londonban angol nyelven is kiadták.

Zechmeister László Győrött született 1889-ben, vegyészmérnöki tanulmányait Zürichben végezte. Berlinben és Koppenhágában dolgozott, majd a pécsi egyetem kémia tanszékére nyert professzori kinevezést. A második világháború kezdetén az Egyesült Államokba távozott, Az A vitaminnal (Karotinoid) kapcsolatos kutatásai érdemelnek figyelmet. Pasadenában hunyt el 1972-ben.

Cholnoky László (Ozora, 1899 – Pécs, 1967) gyógyszerészetet végzett Budapesten. Dolgozott Winkler Lajos és a Nobel-díjas Fritz Pregl mellett, majd a pécsi egyetemen, ahol 1946-ban nyert professzori kinevezést.

A vitaminok, fajtáik, kémiájuk és élettani szerepük századunk egyik legfontosabb felfedezései. A szerves kémiának és a biokémiának közös termékei.

A C-vitamin kutatásában végzett eredményeiért Szent-Györgyi Albertet, a szegedi egyetem orvosi kémia professzorát tüntették ki 1937-ben az orvosi és fiziológiai Nobel-díjjal, hivatalosan a biológiai égésfolyamatok terén elért érdemeiért, különösen a C-vitamin, valamint a fumársav katalízis területén végzett kutatásaiért.

Szent-Györgyi Albert (Budapest, 1893 – Woods Hole, 1986) orvosi oklevelét a budapesti tudományegyetemen szerezte. Részt vett az első világháborúban, majd utána tíz éven át számos külföldi egyetemen dolgozott. A cambridgei egyetemen kémiai doktorátust is szerzett. 1930-ban a szegedi egyetem hívta meg az orvosi kémia professzorának. A második világháború folyamán jelentős szerepet játszott Magyarországnak a háborúból való kiválását előkészítő, végül is eredménytelen titkos diplomáciai tevékenységben. 1945-ben a budapesti egyetem biokémiai tanszékének élére nevezték ki. 1947-ben a politikai helyzet alakulása az ország elhagyására késztette. Amerikában szinte haláláig folytatta tudományos kutatásait.

Újabban Magyarországon nagyon számolgatják a magyar Nobel-díjasokat. És egyre többet számolnak. Mintha versenyben állnánk önmagunkkal! De vajon magyar-e az, aki ugyan külföldön született, ott is tanult és dolgozott, de családja valamikor Magyarországról vándorolt ki, és ezt szép magyar neve bizonyítja? Vagy magyar-e az, aki Magyarországon született, nagyrészt itt is tanult magyar iskolában, de pályáját más országban futotta be, és később az ottani politika hatására más nemzet elkötelezett fiának vallotta magát?

Valóban nehéz eldönteni a mozgalmas, és századunk során gyakran határokat változtató, sok emigránst termelő Közép-Európában valakinek a nemzetiségét. Hiszen manapság a régmúlt magyar történelem nagy alakjait post mortem igénylik magukénak akkor még nem is létezett államok!

A Nobel-díj bizottság hivatalos listái sem nyújtanak támogatást e kérdésben, mert azokban a Nobel-díj átvételekor érvényes állampolgárságot jegyzik. Azok szerint pedig a mi külföldön sikereket és Nobel-díjakat elért honfitársaink közül már csak egy volt magyar. Pedig ezeknek a tudósoknak jó része mindig is magyarnak vallotta magát. Bár Amerikában mindenki amerikai, de mindenkinek van eredeti nemzetisége is, amelyet általában nem tagadnak.

Biztos az, hogy öt-hat vagy akár nyolc Nobel-díjasunk közül Szent-Györgyi az egyetlen, aki e kitüntetést Magyarországon nyerte el. Sajnos, hamarosan ő is elhagyta az országot politikai okokból, de már a Nobel-díjjal együtt távozott, s az nem kint várt reá.

Későbbi Nobel-díjasaink ugyan már mind külföldön dolgoztak, de nem szakadt még meg a kapcsolatuk véglegesen szülőföldjükkel, ez csak a nagy világégés utáni időszakban következett be. Mind fiatalok voltak, még senki sem tudta, hogy eredményes tudományos pályát futnak be.

E nagyok közül kémiai Nobel-díjban csak Hevesy György részesült, bár Wigner Jenő is kémikus diplomával rendelkezett. Nem lett ugyan Nobel-díjas Szilárd Leó, sem Neumann János, de nevük és munkájuk azokéval egyenértékűen cseng.

Mert kevéssé ismert, különösen Neumann János esetében, hogy ő, aki korunk egyik legnagyobb matematikusának számít, vegyészmérnöki oklevéllel rendelkezett.

Ezek a tudósok mind a 20. század nagy és új tudományaiban: az atomfizikában és a kibernetikában működtek. Drága felszerelést és költséges vizsgálatokat igénylő szakterületek voltak ezek, amelyekhez Magyarországon sajnos mindig hiányzott a pénz. Viszont kétségtelen, hogy miután Hahn és Strassman 1938-ban – saját maguk számára is meglepetésként – felfedezték az uránhasadást, Szilárd Leó (Budapest, 1898 – La Jolla, USA, 1964) volt az, aki Einstein közvetítésével felhívta az amerikai elnök figyelmét az ebből következő lehetőségekre, többek között az atombomba formájában történő katonai alkalmazásra. Ennek hatására indult meg Manhattan Project fedőnéven a Hitler elől Amerikába emigrált tudományos elit bevonásával az a nagyszabású kutatómunka, amely az atombomba kidolgozásához vezetett, de amelynek révén megszületett az atomenergia termelése és felhasználása is. Még ma sem tudni, hogy ez távlatilag áldása vagy átka lesz-e az emberiségnek. Szilárd Leó e munkában Fermi olasz tudóssal együtt a chicagói egyetemen megalkotta a világ első atomreaktorát. Igaz, hogy azután óvta Truman elnököt az atombomba bevetésétől, ellenezte a további katonai célú atomkutatásokat, szembeszállt másik honfitársunkkal, Teller Edével a hidrogénbomba megalkotásának kérdésében. Teller Edét a hidrogénbomba miatt az 1950-es évek Magyarországán az emberiség sírásójának kiáltották ki. Ő maga azt mondta akkor, hogy ő az emberiség jótevője, mert a hidrogénbomba birtokában nem lesz többé nagyhatalom, amelyik háborút merne kockáztatni. Mindez ideig igaza volt, egyik nagyhatalom sem kezdett eddig atomháborút. Bár lenne véglegesen igaza e nagy és magát mindig is magyarnak valló, öreg korában is ragyogó magyarsággal beszélő tudósunknak.

A klasszikus fizikai kémia területén inkább könyvekről, mint kísérleti eredményekről emlékezhetünk meg.

Proszt János (Budapest, 1892 – Budapest, 1969) a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola kémia, 1948-tól a budapesti Műszaki Egyetem Szervetlen kémiai tanszékének professzora. Erdey-Grúz Tibor (Budapest, 1902 – Budapest, 1976) 1949-től a budapesti Tudományegyetem fizikai kémia professzora, 1952-1953 felsőoktatási, 1953-1956-ban oktatási miniszter, több ízben a Tudományos Akadémia főtitkára, 1970-től elnöke. Ők a szerzői a Fizikai kémiai praktikum című, először a soproni Bányászati és Erdészeti Főiskola kiadásában (1934) megjelent könyvnek, amely a magyar kémiai szakirodalomnak valószínűleg a legtartósabb sikert megért műve, minden felsőoktatási intézményben használt tankönyve volt: 1970-ig tizennégy kiadást ért meg. Ugyanilyen jelentős volt Gróh Gyulának (1868-1952), a budapesti tudományegyetem kémia professzorának szerkesztésében Erdey-Grúz Tibor, Schay Géza (Bécs, 1900 – Budapest, 1991) és Náray Szabó István által írt Fizikai kémia című tankönyv, amely 1940-ben jelent meg először. 1948 után számos új és bővített kiadást ért meg Elméleti fizikai kémia címen, amelynek a szerzői már csak Schay és Erdey-Grúz voltak. Gróh Gyula, akit a szocialista rendszer még aktív professzorként kiebrudalt állásából és Náray Szabó István, akit az első koncepciós per, a Magyar Közösség per során letartóztattak és 1947-ben négy évi börtönbüntetésre ítéltek, már nem szerepeltek a szerzők között. Schay Géza a budapesti egyetemen végezte tanulmányait, 1922-1943 között a mezőgazdasági kísérletsorozat, 1963-1969 között a Ruggyantaárugyár kísérleti laboratóriumának vezetője, 1949-1965 között a Műegyetem fizikai kémia tanszékének professzora, 1954-1970 között a Központi Kémiai Kutatóintézet igazgatója. Náray Szabó István (Szombathely, 1899 – Budapest, 1972) a Műegyetemen végezte tanulmányait. Németországi és angliai tanulmányút után a szegedi egyetemen dolgozott. 1938-1947 között a Műegyetemen a fizikai kémia professzora, 1956-1969 között az MTA Központi Kémiai Kutatóintézetében tudományos tanácsadó.

A 20. század második negyedében egy új tudományág is megjelent hazánkban, mégpedig előzmények nélkül és azonnal a tudományág világviszonylatban is egyik legjelentősebb személyiségét adta. A kolloidkémiáról van szó, amely nehezen definiálható szakágazat. A fizikai kémia része, de nem módszertan, amely minden anyagra vonatkozik, és nem anyagtan, amely szerkezetileg meghatározott anyagokkal foglalkozik, mint a szerves vagy a szervetlen kémia. Inkább valamiféle viselkedéstan, amely minden kémiai anyagra jellemző lehet bizonyos részecske-méretek mellett. A kolloid viselkedéstan minden elméleti kritika ellenére bebizonyította, hogy fontos része mind a gyakorlati kémiának, mind az ipari termelésnek. Hazai kialakulása és művelése egyetlen személyhez, Buzágh Aladárhoz (Derencsény, 1895 – Budapest, 1962) fűződik.

Buzágh a budapesti Műegyetemen szerzett vegyészmérnöki oklevelet, a tudományegyetemen Bugarszky mellett lett tanársegéd. Ezután Lipcsében Wolfgang Ostwald mellett dolgozott, aki a fizikai kémiát megalapító Nobel-díjas kémikus fia. Később ugyanazon az egyetemen lett professzor, ahol valamikor apja volt az, ő is részt vett egy új tudományág kialakításában és elfogadtatásában. A fiatal Buzágh személyében nagyszerű segítséget talált. Az eredményes együttműködést bizonyítja a gélek peptizációjának Ostwald-Buzágh-féle üledékszabálya, továbbá az Ostwald-Buzágh-féle kontinuitáselmélet, amely szerint egy kolloid rendszer stabilitásának feltétele a folyamatos átmenet a diszpergált rendszer és a diszpergáló szer között. Ostwald után a kolloidkémia másik neves személyiségénél, Freundlichnál dolgozott Buzágh Berlinben. 1936-ban Kolloidik című, Drezdában németül megjelent könyve szakmai elismerést szerzett. A könyv már egy év múlva Colloid Systems címen Londonban is megjelent. A szerző meghívást kapott az Egyesült Államokba, ahonnan hazatérve a budapesti egyetemen dolgozott. 1943-ban megszervezték számára a világ egyik első – nevében is – Kolloidkémiai Intézetét, amelynek haláláig professzora volt. Kétszer részesült Kossuth-díjban.

Mint említettük, a két háború közötti kor a magyar vegyipar fejlődése számára kedvező volt. Ebben nagy része volt Varga Józsefnek (Budapest, 1891 – Budapest, 1956), a Műegyetem kémiai technológia professzorának, aki 1939-től 1943-ig az ország iparügyi minisztere volt, és aki az 1941-es hadüzenetet elhatározó kormányülésen azon kevesek közé tartozott, akik Magyarország hadbalépése ellen szavaztak. Lemondása után visszatért tanszékére. A szocializmus korában is elismert szaktekintély maradt, az új veszprémi egyetemen lett professzor és több kutatóintézet vezetője. A Horthy-korszak legmagasabb tudományos kitüntetése, a Corvin-koszorú mellett kétszer tüntették ki Kossuth-díjjal. Legeredményesebb kutatási területe a kőszenek és kátrányok hidrogénezési módszereinek vizsgálata volt, különös tekintettel a felhasználható katalizátorokra.

Kabay Jánosnak (Büdszentmihály, 1896 – Budapest, 1936) morfiumot közvetlenül mákból előállító eljárása igen fontos találmány volt, ipari hasznosításának ügye fiatalon felőrölte életerejét. De sikerült neki szülőhelyén az eljárásra gyárat létesítenie, az Alkaloida gyárat, amely máig hirdeti az alapító feltaláló halálig tartó fáradhatatlanságát.

Az Egyesült Izzó évtizedeken át komoly sikereket ért el az izzólámpagyártás területén. Ott kezdték meg a század elején a volfrámszálas izzó gyártását elsőként a világon. Ennek a sikeres terméknek a nevéből született a Tungsram, az egész világon ismert márkanév. (A volfrám fém német – és magyar – nevéből, valamint az angol nyelvterületen használt tungsten elnevezéséből kreálták). Új fejlődési fokozatot jelentett a gyár életében (és a világpiacon) a gyár egyik fizikusának, a nyilasok által meggyilkolt Bródy Imrének (Gyula, 1891 – Mühldorf, 1944), találmánya, a kripton gáz töltésű izzólámpa. A kripton kellő mennyiségű előállításához szintén Bródy vezetésével új technikát használó kriptongyár is épült Ajkán (1937).

A mezőgazdasági kémia területéről Sigmond Eleket kell megemlítenünk, aki nagyszámú talajelemzést végzett, az oldható sók mozgását vizsgálta, és ennek révén a szikes talajok javításának világszerte elismert szaktekintélye lett. A hazai szikesek és megjavításuk módjai (1922), továbbá Talajtan (1934) című könyvei hamarosan az Egyesült Államokban is megjelentek.

Sigmond Elek (Kolozsvár, 1873 – Budapest, 1939) a budapesti Műegyetemen végezte tanulmányait, majd a kolozsvári egyetemen doktorált. A magyaróvári Növénytermelési Kísérleti Állomáson kezdte pályafutását. Tanulmányút révén Dániában, Franciaországban és az Egyesült Államokban dolgozott, 1908-ban a Műegyetemen újonnan alapított Mezőgazdasági Kémiai Technológiai tanszék első professzorává nevezték ki. Tanszékét haláláig vezette, közben 1926-1934 között az Országos Kémiai Intézet igazgatói tisztét is ellátta.