Hamarosan indul a céges energiapályázat

Több mint 100 milliárd forint fordítható 2015-ig a megújuló energiaforrások használatát, az energia-takarékosságot szolgáló programokra - mondta Huba Bence, a pályázatokat kiíró, elbíráló Energia Központ Kht. környezetvédelmi igazgatója.

 

 A pályamunkákat október 24-től lehet beadni a cégeknek, intézményeknek!

 

A vállalkozások, költségvetési szervek, intézmények, nonprofit szervezetek a megújuló energiaforrások felhasználására 1-500 millió forintnyi támogatást nyerhetnek el. A többségi magántulajdonú nagyvállalatok ez 100-800 millió forint is lehet. A támogatások az összes költség 10-50 százalékát jelenthetik.

 

Az energia-takarékossági fejlesztésekre külön pályázhatnak a kis- és közepes vállalkozások, költségvetési intézmények, szervezetek, nonprofit szervezetek, valamint olyan cégek, amelyek önkormányzatoknál, különféle intézményeknél, alapítványoknál vállalják az energia-takarékossági fejlesztés kivitelezését, üzemeltetését, részesedve az így elérhető megtakarításból. Ebben az utóbbi konstrukcióban azoknak az intézményeknek, szervezeteknek, alapítványoknak, ahol megvalósul az energiata-karékossági fejlesztés, nem kell rendelkezniük önrésszel, saját hozzájárulásukat később, a  megtakarításból elérhető összeg egy részének átengedésével teljesítik.

Amennyiben a cégek, szervezetek, intézmények saját maguk valósítják meg a fejlesztést, akkor legfeljebb 500 millió forintos támogatáshoz juthatnak és a támogatás a költségek 10-50 százalékát jelentheti. Abban az esetben, ha egy másik cég valósítja meg, illetve üzemelteti a beruházást,  akkor a támogatás legfeljebb 1 és 50 millió forint közötti.

A megújuló energiaforrások használatára a több mint 100 milliárd forintból 63 milliárd forint, az energia-takarékossági intézkedésekre 41 milliárd forint fordítható a következő 8 évben. Ezt a forrást 85 százalékban az Európai Unió, 15 százalékban a magyar költségvetés finanszírozza.

A sajtótájékoztatót követően tartotta a kht. a közép-magyarországi régiónak szervezett tájékoztatóját a pályázati lehetőségekről. Ezt követi majd valamennyi régióban hasonló tájékoztatók szervezése az önkormányzatoknak, kamaráknak és más érdeklődőknek. (forrás: Origo 2007. 09. 28)

Pályázati forrás adatbázis

Itt az összes fellelhető pályázati forrás rendelkezésre áll          Keressen!