Az önismeret szerepe életünkben

Az emberi életnek vannak örökérvényű igazságai. Az egyik például, hogy a tisztességes munka mindig meghozza gyümölcsét. Ha másképp nem azzal, hogy egyben tartja szellemileg és fizikailag azt aki végzi.

Egy másik örökérvényű igazság, hogy önismeret, önmagunk tulajdonságainak és képességeinek ismerete nélkül nem tudunk boldogulni az életben. Ez utóbbi igazságot járjuk körül ebben a cikkben.

Miért fontos az önismeret?

Ha egy mondatban szeretnénk válaszolni: Azért, hogy értsük, jobban értsük, hogy mi és miért történik velünk életünk során!

Azt, hogy az önismeretnek óriási jelentősége van az ember életében jól tudták az évezredekkel ezelelőtt élt elődeink is. A görög templomok bejárata felett a Gnothi seauton (Ismerd meg tenmagad) felirat figyelmeztette a hivőket az önvizsgálat fontosságára. Saját magunk ismerete a kiegyensúlyozott élet egyik alapfeltétele. Az önismeret tesz bennünket lelkileg szabaddá, elnézővé, bölcsen gondolkodóvá. Egészségünknek is ez az egyik alapja, mert nélküle nem találjuk helyünket a világban, mindennapjainkat konfliktusok, csalódások keserítik meg, amelyek végül is aláássák egészségünket. De hogyan ismerhetjük meg önmagunkat? Egyáltalán tudhatjuk-e, hogy kik vagyunk?

A lexikon szerint az önismeret, önmegismerés egy olyan önmagunkra irányuló lelki folyamat, amely során megismerjük személyiségünk tulajdonságait, képességeit, szándékait, érzelmeinket, gondolatainkat és mindezek együttes működését. Az önismeretre életünk minden percében támaszkodunk, de különösen nagy szerepe van fontos döntések meghozatalakor például a pályaválasztás során vagy álláskereséskor.

Amilyen fontos az önismeret, olyan nehéz annak megszerzése. Lelkünk, jellemünk önmagunk előtt is zárt könyv, csak a tapasztalat ad módot olvasására. Az újszülött még nem képes elhatárolni magát környezetétől, nem tud különbséget tenni önmaga, valamint a környezetében lévő tárgyak és személyek között. Csak később, a 2.-3. életév táján jön létre az ÉN elkülönülése, az öntudatra ébredés. Az öntudat azonban még nem önismeret. Az önismeret kialakulása egy hosszú fejlődési folyamat eredménye. Ez a folyamat nem ér véget az ifjúkorban, hanem a születéstől a halálig tart.

A gyermekkor és a serdülés időszaka kritikus részei az önismeret fejlődésének. Ebben az időszakban nehéz rendet teremteni a különféle - gyakran ellentmondó - normák és viselkedéstípusok között. Az önmagunkról alkotott kép kialakításában ugyanis fontos szerepe van környezetünknek, azoknak a személyeknek, akik nap mint nap körülvesznek bennünket. Valamennyien élénken figyeljük mások reakcióját cselekedeteinkre, külsőnkre és más fizikai és tudati megnyilvánulásainkra. Olyan ez, mintha tükörben néznénk önmagunkat. Sajnálatos módon a tükör, amit mások tartanak elénk sokszor torzít és ez súlyos problémákhoz vezethet. A szülői szeretet túlzásaként egekig dicsért gyermekek meghasonlanak, amikor találkoznak az élet reális értékrendjével. Legalább ilyen káros lehet az ellenkező torzítás is, amikor valakinek állandóan a hibáit, ügyetlenségeit emlegetik elvéve ezzel lehetőségét a reális én-kép megalkotására.

Az embernek sajátmagáról alkotott képe hatással van jellemének, sőt egész életének további alakulására. Ha valaki elhiszi magáról, hogy beteg, akaratlanul is úgy viselkedik, mintha valóban beteg volna. Arckifejezése szenvedő lesz, mozdulatai is a gyengélkedőéhez hasonlóak lesznek. Sőt az elhitetés valóban meg is zavarhatja a szervezet működését. Más szóval a betegség képzete beteggé tesz!

Az önismereten kívül nagy szükségünk van mások jellemének, egyéniségének megismerésére is. A legfőbb akadály mások igazi jellemének megismerésében, hogy hajlamosak vagyunk másokat saját szempontjaink szerint megítélni: Akivel kapcsolatunk kellemes és kényelmes azt jó embernek tartjuk, akivel pedig nem könnyű boldogulni arról kedvezőtlen véleménnyel vagyunk. Pedig helyes itéletet csak úgy alkothatunk másokról, ha érdek nélkül tekintjük őket, ha nem akarunk tőlük semmit.

A külvilág mindenki számára jelen van, mégis minden ember mást és másképpen lát abból, aszerint, hogy milyen személyiségének szűrője. Az önmagával eltelt, bezárt öntudatú ember nem sokat lát a világból. Akkor kezd látni, ha megtanul közösséget vállalni, felelőséget érezni másokért.

Hogyan ismerhetjük meg önmagunkat?

A személyiség (persona) szó a görögöknél és a rómaiaknál a színjátékoknál viselt álarcot jelentette. Ibsen norvég drámaírónak az volt a meggyőződése, hogy a társadalomban mind színészek vagyunk, szerepet játszunk és életünk hazugságának tudata alatt roskadunk össze. Színdarabjai éppen ezekről a tragédiákról szólnak.

Az embernek a saját énjére vonatkozó ítéletei nem szoktak teljesen tárgyilagosak lenni, önmagunkkal szemben többé-kevésbé elfogultak vagyunk. Hibáinkat a valóságnál kisebbnek, erényeinket, képességeinket pedig nagyobbnak látjuk. Önmagát minden ember nagyon szereti, tehát nem könnyen hisz el rosszat magáról. Könnyebben megbocsátja saját hibáit, mint másokét, hamarább talál mentséget helytelen tetteire. A legtöbb emberben van bizonyos jóakarat. Sajátmaga megítélésekor általában ezt a jó szándékot nézi, nem gondol arra hány esetben nem valósította meg azt, sőt éppen ellenkezőleg cselekedett. Az önismerethez állandó, komoly önvizsgálatra lenne szükség, erre pedig csak kevesen hajlandók. Sok emberben erős az önérzet, anélkül hogy ennek reális alapja lenne. Az öntelt ember sem maga sem más ítéleteire nem kíváncsi, úgy érzi minden a leghelyesebben van amit ö cselekszik. Az önteltség a legalacsonyabb értelmi fokú egyénekre jellemző.

Egészséges öntudatunk kialakulásának alapja a rendszeres önvizsgálat. Ezt nem végezheti el más helyettünk, magunknak kell saját lelkünk mélyére pillantanunk. Ennek során törekednünk kell arra, hogy magunkban valósítsuk meg amit másoktól kívánunk. Az önvizsgálatot nem végezheti el más helyettünk, magunknak kell saját lelkünk mélyére pillantanunk.

Néhány gyakorlati tanács az önértékeléshez:

-     Általában kritikus helyzetek kényszerítenek önvizsgálatra, önértékelésre bennünket. Jobb, ha nem várjuk meg ezeket, hanem elébemenve a kritikus állapotnak folyamatosan foglalkozunk önmagunk értékelésével.

-     Nem mindegy honnan indulunk ki, egy vélemény figyelembe vételekor. Óvakodjunk a szélsőségektől, a legjobb, ha mindig közepesnek tartjuk magunkat és ehhez képest módosítjuk a magunkról alkotott képünket.

-     Ha valaki véleményt mond rólunk, mielőtt figyelembe vennénk gondoljuk meg, hogy milyen érdeke fűződik az illetőnek hozzánk.

-     Ha többfelől kapunk a saját értékelésükkel ellenkező képet vagy véleményt, akkor jó okunk lehet arra, hogy elgondolkodjuk ezen.

-     Ne féljünk szembenézni a rossz, számunkra fájdalmas értékelésekkel. Általáben ezek segítenek igazán a helyes önértékeléshez. Hogyan várhatjuk, hogy mások elfogadják hibáinkat, ha magunk sem vagyunk képesek rá.

Önismeretünk fejlődése mélyreható változásokat okoz környezetünkhöz való viszonyunkban, egész világszemléletünkben. Ez felszámolásokkal, átértékelésekkel jár együtt. Ha felismertük saját hibáinkat és legalább önmagunk számára megfogalmaztuk azokat, már megtettük az első lépést afelé, hogy leküzdjük azokat. Helyes önismeretünk kialakulásának első jele, ha nem akarunk idegen szerepekben tetszelegni, nem akarunk többnek vagy másnak látszani, mint amik vagyunk.

Radnai Rudolf