Radnai Rudolf : Lemez
újdonságok/CD Reviews
2006
2007
2007/2
2008 2008/2 2009
2009/2
2010
2010/2
2010
2010/2
2011
E-mail
(Ha a bemutatott lemezek vagy más CD
ritkaságok
érdeklik írjon nekünk segítünk a
beszerzésben)
Norvég
Grammy-díjas jazz lemezek
Nils Petter Molvær –
Streamer (live UK) és
er CDk
Nils Petter
Molvær trombitás, zeneszerző és producer 1960-ban született és jazz klarinétos
édesapját követve kiskorától kezdve tanult zenét. Tehetsége és változatos zenei
ízlése hamar megmutatkozott. A konzervatórium elvégzése után azonnal
felkéréseket kapott, az ECM kiadó több lemezén játszott különböző együttesekben.
Kezdettől fogva érdekelte mind az akusztikus és elektronikus zene, 1997-től
saját zenekarában folytatta a kísérletezést a különböző zenei stílusok (jazz,
house, break, rock, hip hop) elemeinek összehangolt alkalmazására. Az első
lemeze a
Khmer elnyerte a német lemezkritikusok nagydíját, és nagy siker volt
Norvégiában is. Több sikeres lemez jelent meg az ECM gondozásában, zenéjének
újszerűségét és eredetiségét 2003-ban a Buddy-díjjal jutalmazták, amely a
legnagyobb elismerés, amit jazz zenész kaphat Norvégiában. Látványos élő
koncertjei egy hatalmas világkörüli turnén hatalmas sikert arattak. Ennek
hatására született az élő „Streamer” című lemez, amelyen már nagyobb szerepet
kapott az előző lemezein is jelenlévő ének:
Sidsel Endresen különleges hangja. Ezt a lemezt norvég Grammy-díjjal
jutalmazták.
Hanne Hukkelberg – Rykestrasse 68 CD
Nem sokkal e sorok írása elött, július 5.-én érkezett haza többhónapos európai
lemezbemutó koncertsorozatáról Hanne Hukkelberg. A berlini Rykestrasse utca
közlekedési zaja, írógépkopogás, sok más szokatlan hanghatás, jó jazz gitár
hangok és ami mindezt összefogja Hanne Hukkelberg énekesnő gyönyörű érzelmes
hangja. Körülbelül ez mondható el a 2006-os norvég jazz Grammy díj nyertes
lemezéről. Aki szereti az újat, akit nem zavarnak az újszerű zenei megoldások az
nagy örömmel fogja hallgatni ezt a lemezt. Az ő nevükben is tisztelettel
adózhatunk a norvég Grammy-díjat odaítélők ízléséről, a fenti két lemez
bizonyítja, hogy nyitottak a szokatlan, de jó zene iránt. A turnén az alábbi
zenészek játszottak: Henning Sandsdalen & Eirik Øyen- bass, guitar; Lena Nymark
& Line Horntveth- vocal, flute, clarinet, glockenspiel, toypiano, tuba,
percussion; Kåre Vestrheim & Thom Hell (Thomas Helland) & Ivar Grydeland- synts,
accordion, guitar, vocals and samplers; Peter Baden & Jonas Hovden Sjøvaag-
drums and percussions; Asle Karstad & David Solheim & Einar Svendsby- sound.
|


 |
Heaven on Earth Music lemezek
Craig Pruess – John Altman – Terracotta CD
Az indiai,
afrikai és a melodikus európai hangszeres jazz zene izgalmas keveréke ez a
lemez. Csaknem 30 éve dolgozik együtt Craig Pruess és John Altman különböző
zenei projekteken. Zenéket írtak filmekhez, TV sorozatokhoz és számos nagy sztár
lemezeit hangszerelték. Craig Pruess saját lemezkiadója a Heaven on Earth
Music több ehhez a CD-hez hasonló lemezt adott ki, elsősorban meditációs,
lélekgyógyító zenékkel, kiváló indiai hangszeres zenészek és énekesek
közreműködésével. A CDk-ről a képekre kattintva olvashat részleteket!
 |
|
SAPHU jazz CDk
Ed Bennett
– In Season
Ed Bennett-et jó
ideje a „West Coast” egyik legjobb bőgőseként tartják számon. A Portlandben élő
zenész 12 éves korában kezdett a bőgőjáték tanulásához először Nat Gangursky
tanítványa volt, majd a Berklee School of Music-ban folytatta zenei
tanulmányait. Már fiatal zenészként is felfigyeltek tehetségére turnézhatott
Jimmy Witherspoon és Carmen Mc Rae zenekarával.
1993-ban saját
lemezkiadót SAPHU records néven, azóta 10 lemezt adott ki. Az In Season
című lemezén Paul Mazzio (trumpet & flugelhorn), Lee Wuthenow (tenor sax), Steve
Christofferson (piano), Ron Steen (drums) társaságában játssza saját
szerzeményeit, valamint Miles Devis, Lucky Thompson, Richard Powell és Noel
Covard egy-egy szerzeményét. A számok közül 6 szám quintett, 6 szám trió
felállásban hallható. A trió felállásban jobban érvényesül a bőgőjáték. A lemez
érdekessége, hogy Ed Bennett hangmérnökként maga rögzítette a felvételeket két
Brüel-Kjaer mikrofonnal, és ezek a számok hangfelvétele is jobban sikerült.
Tonny Pachini
– I'll Close My Eyes
Tonny Pachini első
lemeze egy sokat turnézó, sok zenekarban játszó zongorista érett alkotása. A
jazz és blues zenében egyaránt járatos művész különösen vonzódik a ballada
műfajhoz, ez a lemez egyik meghatározó jellemvonása. Egy másik jellemző a
határozott dinamika, amellyel Pachini átkonstruálja az ismerős melódiákat és
élettel tölti meg azokat. A lemez zenei csúcspontján a „Blues Medley” és Time to
Swing című számok, ezekben érvényesül Pachini kivételes zenei ízlése és virtuóz
technikája.
|

 |
Kirkelig CD „újdonság”
Andersen–Alnàes–Caratensen –
Sommer Brisen
A norvég Kirkelig
kiadó (KKV) a világ egyik legigényesebb zenei műhelye, nem jellemző
kiadványaikra, hogy slágerzenéket tartalmaznának. Ez a lemezük a kevés kivétel
közé tartozik, ugyanis nyári slágereket tartalmaz, három kiváló zenész
hangszerelésével és ízléses visszafogott játékával. A lemez 1998-ban jelent meg
elsőként, az idén egy TV sorozat témazenéjeként ismét az érdeklődés
középpontjába került, ezért a kiadó új borítóval ismét piacra dobta.
Ez a lemez jó
példája annak, hogy lehet fülbemászóan kellemes számokat is kiadni kiváló
hangminőségű lemezen. Az alábbi zenészek játszanak a lemezen: Arild Andersen
bőgő, Stian Carstensen tangóharmonika, bendzsó, Frode Alnæs gitár.
A rövid nyár igen
fontos, örömmel várt évszak az északi országokban, valószínűleg nagy sikere lesz
ennek a lemeznek a norvég nyaralók között.
|

 |
Thomas Heflin
–
Symmetry
A Blue Canoe egy
kis, független lemezkiadó Atlanta (USA) környékéről, azzal a művészi
koncepcióval, hogy hidat építsenek a kreatív és a piacképes zene között. Nagy
gonddal menedzselik fiatal előadóikat, figyelemmel kísérik zenei karrierüket.
Ezen a lemezen egy igen fiatal kiváló trombitás/zeneszerző Thomas Heflin
mutatkozik be. A fiatal művész 11 éves kora óta trombitál, legnagyobb példaképei
Louis Armstrong, Clifford Brown és Maynard Ferguson. A zene a jazz Modern Post
Bop kategóriájába sorolható, a felvételek különböző időpontokban más és más
kisérettel készültek. Néhány a lemezen játszó zenészek közül: James Williams –
piano, Chris Conner – vibraphone, Frank Hauch – bass, Tom Sauter – bass, Louis
Heriveaux – piano, Quinn Blandford – drums.
A lemezen
hallható számok többségét Thomas Heflin szerezte, de szerepel a lemezen egy-egy
Cole Porter (Night and Day) és Thelonious Monk (Bemsha Swing) szerzemény is.
Ígéretes bemutatkozás egy tehetséges zenésztől.
|

 |
DIVOX újdonságok
Amati Quartet – Mozart–Haydn–Mozart
Közismert és
könnyen igazolható tény, hogy Haydn zenéje inspirálta a fiatal Mozart-ot. A két
géniusz Bécsben találkozott 1784-ben. Mozart 6 kvartett-et dedikált az akkor már
nagyszerű kollégának (mio caro amico Haydn), Haydn ezt azzal viszonozta, hogy
egy évvel később Mozart apjának a legnagyobb zeneszerzőként emlegette fiát.
Azonban a két
nagyon különböző egyéniség valószínűleg kölcsönösen hatott egymásra, legalább is
ezt érezhetjük az Amati Quartet kiválóan összeállított lemezén. Az 1981-ben
alakult svájci kamarazenekarnak már eddig is jelentek meg lemezei Mozart és
Haydn szerzeményevel a DIVOX-nál, de ez az első lemez, amelyen a két zenei
lángész szerzeményei együtt hallhatók.
Bruno Canino &
Amati Quartet – Shostakovich
1940-ben, illetve
1968-ban szerezte Dmitri Shostakovich a lemezen hallható két zeneművet. A Piano
Quintet in G minor op. 57 a kiváló olasz zongoristával Bruno Canino-val
kiegészített Amati Quartet előadásában hallható.
Bruno Canino
Nápolyban született, tanulmányait a Milánói Verdi Konzervatóriumban végezte
zongora és zeneszerzés szakon. Huszonnégy éve e nagyhírű főiskola zongoraművész
tanára.
Szólistaként és
kamaramuzsikusként fellépett Európa, az Egyesült Államok, Japán és Kína nagy
koncerttermeiben. Több mint negyven éve játszik rendszeresen zongorista
partnerével Antonio Ballistával, harminc esztendeje tagja a Milánó Triónak.
Partnere volt többek között Salvatore Accardo, Pierre Amoyal, Itzhak Perlman és
Uto Ughi. Évek óta művészeti igazgatója a Giovine Orchestra Genovese-nek
valamint a Latinai Nemzetközi Zenei Főiskolának. 1999 és 2001 között a Velencei
Bienállé zenei szekciójának igazgatója volt.
Az együttes és a
zongorista jól ismerik egymást, számtalan közös fellépésük volt, és több lemezen
is szerepeltek együtt. A kortárs zenében való jártasságuk ezen lemezen is
megmutatkozik. A két zeneszám teljesen eltérő jellegű, mivel Shostakovich két
különböző alkotó periódusában születtek. A zongoradarab Shostakovich
bizonytalansággal, néha félelemmel teli életétől ad képet a legsötétett sztálini
korszakról, a vonósszerzemény már halállal való depressziós szembenézésről
árulkodik.
Mindkét lemez
hangfelvétele 24-bites felbontással készült, kiváló minőségű albumok, gazdag
ismertetőkkel a borítókban.
|


 |
Grappa Records /
Helio records
Skrekk – Skrekk CD
A norvég népi balladák hangulatát és zenei világát idézi
ez a gyönyörű lemez. A Skrekk együttes három tagja: Camilla Grenlien (ének,
bőgő), Tone Juve (ének, csello), Åse Teigland (népi hangszerek) a külvilágtól
elzárva, a norvég erdőség mélyén vette fel a lemezt. Az volt a céljuk, hogy
minél hitelesebb környezetben adják vissza az 1800-as években népszerű balladák
drámai erejét. A különleges felvételi környezet nemcsak a zenének tett jót, az
ipari zajok nélkül tökéletes felvételi tisztasággal rögzített számok legalább is
erről tanúskodnak.
|
 |
A
Footprint Records kiváló hangminőségű lemezei
Amanda –
Tres CD
Az 1981-ben alakult Amanda énekegyüttes az egyik legtöbbet
foglalkoztatott vokál formáció Svédországban. Gyakran lépnek fel fesztiválokon,
szerepelnek lemezfelvételeken és hagyományosan közreműködők a Svéd Nemzeti
Zenekar (GSO) koncertjein. A rock és pop énekesekből folk zenészekből, valamint
színészekből összeállt csapat kreatív szelleme a legkülönbözőbb műfajokban
érvényesül, ez egyben sikerük titka. Ezen a lemezen Billie Holliday, John Lennon
és Bizet szerzeményei mellett Haiti, Kelta és tradicionális svéd dallamok
hallhatók.
Orust –
TJO CD
Három fiatal tehetséges zenész alkotja ezt a zenekart:
Göran Premberg, fiddle, Tomas Larsson, mandola, Johan Kullberg, accordion. A
svéd szigetek lakóinak zenéjét játsszák modern felfogásban, elemi sodrású zene
ez, amelyből jókedv és energia árad. A felvételek kiváló hangminőségűek, mint
általában az északi lemezek esetében. A zenekarvezető Premberg sokat beszél a
koncerteken az egyes számok között, a többiek szerint azért, mert van
mondanivalója mindenről, amit játszanak. Viszon az együttes ásza kétségtelenül
és szó szerint a harmonikás Johan Kullberg, aki háromszor nyerte el a
Harmonika Ásza versenyt Svédországban, negyedszerre már nem engedték
indulni!
|


|
Thomas Winther Andersen lemezek –
TWA Music /
NORCD
Az egyik legismertebb norvég jazz zenész. Thomas Winther
Andersen bőgős, aki nemcsak zenészként, de zeneszerzőként is ismert
hazájában, és világszerte. Számtalan formációban játszik kiváló zenészek
társaságában. Az utóbbi években lemez-producerként több kiváló lemezt adott ki.
Thomas Winther Andersen Line Up –
Out From a Cool Storage CD
Thomas Winther Andersen Quintet az alábbi felállásban
játszik a lemezen: Jimmy Halperin (saxofon), Torgrim Sollid (trombita), Håkon
Storm – Mathisen (gitár), Steve Altenberg (dobok), Thomas Winther Andersen
(bőgő). A felvételek 2003 márciusában készültek, a zenekarvezető szerint a
legfontosabb jellemzője zenéjüknek az 50-es és 60-as évek jazz zenéje iránti
tisztelet és hagyományőrzés.
Robert Rook Trio –
Hymn for Fall CD
Ismét egy kivételesen jó hangú lemez az audiofil
zenehallgatóknak. A Robert Rook Trio (Robert Rook zongora, Dick Verbeeck dobok,
Thomas Winther Andersen bőgő) TWA szerzeményeit játssza ezen a szép lemezen. Egymás zenei felfogását
kiválóan ismerő zenészek játszanak, a holland zongora virtuóz. Rook és TWA
csaknem 15 éve játszanak egymás mellett különböző formációkban, a trió 6 éve
játszik együtt ebben a felállásban. Érdekesség, hogy Rook aki matematikus
végzettségű sohasem végzett konzervatóriumot, ennek ellenére az egyik legjobb
holland jazz zenészként tartják számon. A lemez magán viseli Rook könnyed
elegáns improzativ stílusát, a TWA szerzemények is tempósabbak,
felszabadultabbnak hatnak ezen lemezen.
|

 |
Homerecords.be
újdonság
Chroma
– Radea
CD
Karel Van Marcke új zenekarának első lemeze nem tartozik a
könnyen befogadható művek közé. A zeneszerző/zongorista Van Marcke stílusára
nagy hatással voltak zenei példaképei a kiváló brazil jazz zenészek és
zeneszerzők Egberto Gismonte és
Hermeto Pascoal. Zenéjének fő jellemzője a gyors ritmusok és hosszú dallamok
váltakozása. A Chroma szokatlan felállású zenekar: Karel Van Marcke (piano),
Joachim Badenhorst (reeds), Pascal Schumacher (vibes), Cédric Waterschoot
(basse), Lionel Beuvens (drums). A lemezen további zenészek is játszanak: David
Linx, Geike Arnaert et Ingrid Weetjens (vocal), Peter Hertmans (guitare), Tuur
Florizoone (accordéon) és Peter Schneider (percussions). Zenéjük
szokatlanságával és eredetiségével fogja meg azokat a hallgatókat, akik
nyitottak a szokatlanra.
|
 |
Komeda Project –
Crazy Girl CD
1969-ben egy tragikus balesetben vesztette életét Krzysztof
Komeda lengyel zongorista/zeneszerző, a világhírű Roman Polanski filmek
zeneszerzője. Kevesen tudják, hogy Komeda jazz zenészként is kiemelkedő
egyéniség volt, 1965-ben megjelent Astigmatic c. lemeze a lengyel jazz zene
egyik meghatározó jelentőségű alkotása.
A Komeda Project formáció jórészt a Breakwater nevű jazz
zenekar tagjaiból alakult, azzal a kizárólagos céllal, hogy életre keltsék és
életben tartsák a fiatalon, pályája csúcsán lévő Krzysztof Komeda csodálatos
zenei világát.
|
 |
Orpheus Music lemezek, kortárs zene Ausztráliából
Transience Contemporary modal music CD
Az ausztrál
zenei életben igen nagy szerepet játszik a különböző keleti zenei kultúrák
hatása. A fiatal ausztrál zenészek jelentős része éveket tölt el Iránban,
Japánban, Kínában, Indiában vagy Törökországban zenei tanulmányokat végezve.
Ez a lemez is két, keleti zenei kultúrában járatos művész Racheal Cogan
(fúvós) és Tomy Lewis (ütős) első közös munkája. A lemezen hallható számok
tradicionális zenék, illetve Racheal Cogan szerzeményei. A repertoár
előadására használt fúvós és ütős hangszerek bemutatása önmagában egy
tanulmány lenne, minden elismerés a fiatal művészeké, akik kiválóan
szólaltatják meg azokat.
Satsuki
Odamura –
Koto Dreaming CD
Satsuki
Odamura aki a borító tanúsága szerint egy szép és fiatal japán művésznő,
kiváló mestere a legismertebb japán húros hangszernek, a Koto-nak. Keleten
igen komolyan veszik a zenetanítást, a tanulók gyermekkorban már
megismerkednek a hangszerekkel, és a legtehetségesebbek évtizedekig tanulnak
idős mesterektől, akikkel együtt élnek és a zene mellett erkölcsi és
életszemléleti képzést is kapnak. Odamura 10 éves korában kezdte el zenei
tanulmányait a Sawai International Koto School-ban. 1989-ben már
érett művészként került Sydney-be, és elkezdett nem japán szerzőktől
származó zenéket játszani, ami teljesen újszerű volt a Koto zenei világában.
Ezen a harmadik önálló lemezen már saját szerzeményei hallhatók, amelyeket
különböző ausztrál zenészekkel való együttműködés során születtek.
|

 |
Igloo Records
vagy
http://www.jazzinbelgium.com/rlabel/igloo
Prénoms d'Amour 2CD
Az
1978-ban alapított Igloo records csaknem 200 lemezével a legnagyobb belga
kiadónak számit a jazz és imrovizált zene területén. Ezen a dupla albumon három
kiváló zenész: Fabien Degryse gitáros, Jean–Louis Rassinfosse
bőgős és Pierre Vaiana szoprán saxofonos hallható neves
vendégművészekkel, mint Sylvain Luc, Stéphan Belmondo, Mike és Ivan Smeulders,
valamint Claude Flagel.
A
hihetetlenül jó minőségben rögzített akusztikus zeneszámok tökéletesen illenek a
választott témához, a szerelem egyszer melankolikus, egyszer vidám hangulatát
tükrözik olyan közvetlenséggel és természetességgel, ami bámulatba ejtő. Ezen a
lemezen tényleg minden tökéletes, a számok megválasztása, a hangszerelés és a
játék. Ja és a borító is gyönyörű...
|
 |
Black Hen Music újdonságok
Steve Dawson –
We Belong to the Gold Coast CD
Steve Dawson a Black Hen Music kiadó alapítója éa producere az egyik legtöbbet
turnézó zenész Kanadában. Ehhez hozzászámíthatjuk, hogy eddig több mint 50
lemezen működött közre mint gitáros, és hangmérnökként is a legjobbak között
emlegetik hazájában, valamint azt, hogy többszörös
Juno Award győztes. Ez a lemeze egy csodálatos kalandozás a gitár zene
birodalmában, stílustól és műfajtól független örömzene. A lemez érdekessége,
hogy a hangmérnök/gitáros/zeneszerző Steve Dawson különleges gitárhangzásokat
talált ki és különleges akusztikai környezetben vett fel egyes számokat. Ha
vannak mindenki kedvence lemezek, akkor ez bizonyosan közéjük tartozik.
Jim Byrnes –
House of Refuge CD
Ez a kivételesen gazdagon hangszerelt, kiváló vokál kíséretű album bármely
lemezkiadónak dicséretére válna. A St. Luisban született és ott felnőtt zenészé
vált Jim Byrnes énekes-gitáros Vancouverben találta meg azt a zenei közeget,
amely inspirálta őt és amelynek ő is sokat adhatott. A gospel/blues/root zene
határait összemosó album kivételes értéke Jim Byrnes érdes-érzelmes hangja,
amely különleges hangulatot ad a lemeznek. A lemezen hallható Nat King Cole
feledhetetlen Stardust című számának feldolgozása, amely méltó az eredetihez.
A
Black Hen Music lemezeit Europában a
Rounder Records forgalmazza.
|


 |
A világ zenéi
egy kiadótól
Az 1993-ban
alapított Putumayo lemezkiadó a
világzene (World Music) első számú képviselője. A kiadó mellesleg arról híres,
hogy sokat költ karitatív célokra, az elmúlt időszakban mintegy 1 millió dollárt
utatak át nemzetközi segélyszervezeteknek. A különböző zenei kultúrák
terjesztése mellett fontos feladatuknak tartják a kezdő, kis együttesek
támogatását. Rendszeresen adnak ki válogatásokat, amelyeken az egyéni hangú
feltörekvő tehetségek bemutatkozhatnak.
A lemezborítók
fontos üzenetet hordoznak a gyakorlott vásárlók számára. A jó borítóhoz
általában jó zene tartozik, ezt igazolják a Putumayo csodálatos kézzel rajzolt,
„primitív” borítói, amelyek kiváló zenéket rejtenek. Győződjenek
meg róla! Érdemes a képekre kattintani!
|
 |
Balkán jazz
Amerikából
Zvonimir Tot –
Travels and Dreams CD
Zvonimir Tot
Trio –
Blue Quest CD
Zvonimir Tot a
kiváló szerb származású gitáros Budapesten a Liszt Ferenc Zeneakadémián végzett
Babos Gyula tanítványaként és máig szívesen emlékszik az itt töltött évekre.
Kelet-Európából kiváló gitárosok indultak nyugatra karriert csinálni, elég
Zoller Attila és
Szabó Gábor nevét említenünk. Zvonimir Tot Chicago-ban
telepedett le hosszabb Nyugat-Európai kitérő után, és kiváló zenészekkel
készítette el saját lemezeit. A Travels and Dreams lemezen Art Davis (trombita),
Nick Tountas (bőgő) és Rusty Jones (dob) kísérik virtuóz gitár játékát. Ez a
2003-ban megjelent lemez megalapozta hírnevét és kiváló fellépési lehetőségeket
hozott a fiatal gitárosnak. A 2006-ban megjelent Blue Quest lemezen, amely a
Groove Art Records kiadásában jelent meg már egy érett művész mutatja be
kivételes képességét. Ezen a lemezen Larry Gray (bőgő) és Charles Heath (dobok)
kísérik. Ez utóbbi CD kivételesen jó hangminőségben került kiadásra.
|

 |
Tevet Sela -
Tevet Sela CD
Fiatal
izraeli saxofonos jelentkezik egy igen érett első lemezzel. Tevet 7 éves korában
kezdett zenélni, zongorán tanult komoly zenét. 12 éves korában hangszert
váltott, ekkor kezdett saxofonon játszani, és érdeklődése a jazz felé fordult.
16 éves kora óta szerez zenét, ekkor kezdte professzionális zenei karrierjét.
Rövidesen a legkeresettebb sesion-zenész lett a népszerű televíziós műsorokban,
és a filmzenei stúdiókban, Izraelben és külföldön egyaránt.
A lemezen
Tevet Sela saját számait játssza igen kiváló zenészekkel, amelyek közül a
zongorista Adam Gorlizki nevét feltétlenül érdemes megjegyeznünk. A lemezen a
jazz-funk elemei afrikai és közel-keleti zenével keverednek. Tevet aki bőgőn is
játszik kivételes ritmusérzékkel zenél saxofonon is, előadásában a saxofon hang
része a ritmus szekciónak.
|
 |
Homerecords
újdonság
Leo –
Crossing
the strings CD
Többször
dicsértük már a homerecords kiadó lemezeinek színvonalát. Ez a lemez sem
kivétel, igényes zene, kiváló „csomagolásban”, kivételesen jó hangminőségben. Ez
a második szóló lemeze Leo-nak, aki többféle zenekarban csiszolta tehetségét,
amíg a szóló karriert választotta. A melodikus dalok a folk, a blues és a pop
zene keverékéből állnak össze, hol kíséret nélkül egyetlen gitárral, hol finom
hangszereléssel kórus, cselló, hegedű, fuvola kíséretében ragadják meg
figyelmünket. A dalok témája a mindennapi élet szerelem, élet és halál,
szülőváros, gyerekkor személyes élményei. Az album méltatásakor szólni kell a
kiváló kíséretről is, a homerecords művészi köréből Thierry Crommen, Claire
Goldfarb, Vincent Noiret és Daniel Willem játéka hallható a lemezen.
|

 |
|
|
Sequoia lemezek
Steve Gordon
– Drum Prayer CD
A vallás hatalmas
szerepet játszott elődeink életében. A ma embere sokszor érzi úgy, hogy rohanó
életében meg kéne állnia és elmélkedni a világról, istenről, de nem tud
kiszakadni abból az idegesítő környezetből ami körülveszi. Őseinket is a zene
segítette abban, hogy kapcsolatot találjanak az istenekkel és a ma emberének is
segíthetnek olyan zenék, amelyek megkönnyítik a magunkba fordulást, a napi
gondoktól való megszabadulást. Ilyen zene hallható Steve Gordon lemezén, ősi
hangszerek hangja segít hozzá bennünket az elmélyült gondolkodáshoz. Dobok,
gitárok, djembe, tabla, didjerido és egyéb különleges hangszerek szólalnak meg
ezen szép lemezen szakavatott kezekben. Az énekek is ősi imákat, az indián múlt,
tibeti és szanszkrit versek hangzanak el eredeti nyelven és angolul.
Christina Lux
– Coming Home at Last
enhanced CD
Egy szép hangú
énekes és gitáros kifogástalanul hangszerelt lemezét adta ki a Sequoia kiadó.
Christina Lux már jó ideje sikerrel lép fel az amerikai TV csatornák, zenei
programjaiban. Ezen a lemezén 10 ballada jellegű szám hallható, valamennyi szám
zenéjét és szövegét is Christina Lux írta. A CD-n 10 zenei anyag mellett két
szám, a címadó „Coming Home at Last enhanced” és az „Arms Wide Open” videó
változatban is szerepel.
|

 |
A
Cumbancha kiadó lemezei
Sokat fognak
hallani a jövőben a kiadóról azok akik szeretik az egzotikus zenéket. A
Cumbancha Jacob Edgar a
Putumayo lemezkiadó egyik vezetője alapította azzal a céllal, hogy
különleges, egyedi, de kevéssé ismert zenei kultúrákkal ismertessék meg a
nagyközönséget. Szokatlan, de könnyen befogadható zenék hallhatók az első
lemezeiken, csodálatos hangminőségű felvételeken.
Andy Palacio
and the Garifuna Collective –
Wátina CD
A Garifuna egy
kis lélekszámú, lassan hanyatló saját kultúrájú közössége, amely szétszórva él
több Közép-Amerikai államban. Őseik kalandos úton kerültek Közép-Amerikába.
1635-ben süllyedt el két nyugat-afrikai rabszolgákat szállító hajó a karibi
partok közelében. A megmenekült rabszolgák kénytelenek voltak átvenni a helyi
közösség kultúráját, de érdekes módon nyelvük, a garifuna-nyelv keverék formában
máig fennmaradt. Ennek a közösségnek egyik fiatal képviselője Andy Palacio aki
egy személyben zenész és a Garifuna kulturális örökség őrzője. A lemezen Belize,
Guatemala és Honduras területén élő Garifuna-zenészek játszanak személyes
ihletésű, egzotikus hangszerelésű számokat. A felvételek több hónapig készültek
egy kis házban, közvetlenül a tengerparton. Ez a naturális környezet adott
ihletet a zenészeknek a szinte tökéletes hangszerelésű számok előadásához.
Megkapóan újszerű naív zene, profeszionális felvételi technikával rögzitve, mi
kell még a sikerhez …
The Idan Raichel Project CD
Egy igazi
inter-kultúrális kaland Idan Raichel izraeli billentyűs zenész lemeze, amelyen
érződik az ethiop folkzene, az arab költészet, a Jemeni dalok és a karibi
ritmusok hatása. Idan Raichel első lemeze 2002-ben jelent meg Izraelben és
óriási sikert aratva lett platina lemez. Izraelben növekvő számú Ethiop zsidó
közösség él, és kultúrájuk mindenekelőtt dalaik nagy hatással voltak Idan
Raichelre, ez indította arra, hogy csaknem 70 különböző kultúrát képviselő
zenésszel és énekessel készítsen lemezt. Ez a lemez, a Putumayo kiadó One World,
Many Cultures sorozatához illeszkedve jelent meg. A sorozat célja az egymás
mellett létező kultúrák közötti kapcsolatteremtés a zene nyelvén. A sorozat
lemezeinek bevételéből a kiadó támogatja a
Search For Common Ground non-profit szervezetet, amely az etnikumok közötti
problémák megoldását hívatott szolgálni.
|

 |
Two for the Show Media
ajánlja
Myra Melford /
Tanya Kalmanovitch – Heart Mountain CD
Ez a lemez
bizonyára nem fog felkerülni a slágerlistákra. Tanya Kalmanovitch hegedűs és
Myra Melford zongorista lemeze az improvizativ zenét kedvelő hallgatóknak szerez
majd örömet. A duó megalakulása a véletlennek volt köszönhető. 2003-ban a Guelph
Jazz Fesztiválon meghiúsult a Kalmanovitch Kvartett fellépése és a szervezők
javasolták, hogy helyette játsszon duett-et Melford-dal. Már az első fellépés
nagy sikert aratott, ez alapozta meg a későbbi együttműködésűket. Mindketten
érdeklődnek az indiai zene iránt, és külön-külön éveket töltöttek Indiában zenei
tanulmányaik céljából.
Lemezükön spontán
kompozíciók hallhatók, a két előadó tökéletes szimmetriával, könnyedén cserél
szerepet az egyes számokban, a vezető és kíséret szerepek felcserélése
folyamatosan éberen tartja figyelmünket a lemez hallgatásakor.
|
 |
Charlotte Avril –
à gauche de l'amour CD
Kanadai énekesnő
lemeze ritkán kerül a kezembe, ezért érdeklődéssel vártam az első hangokat.
Igazi francia sanzonnal kezdődik ez az érdekes lemez, de második számtól kezdve
nyilvánvaló, hogy egy jazz énekesnő énekel szép dalokat a szerelemről.
Valószínűleg mások is egyetértenek abban, hogy Charlotte Avril-nál sokan
énekelnek szebben francia dalokat, viszont a kíséret egészen kiváló. Mellesleg
manapság igen ritkán hallani jó jazzt francia énekkel, ezért akinek szimpatikus
ez a felállás, annak jó szívvel ajánlható ez a lemez.
|
 |
Sounds True CDk
A
Sounds True kiadó a hangok
gyógyító hatását kutatja és érdekes megoldásokat kínál az egészség és az emberi
élet szépségének fenntartásáért. Oktatóanyagai és lemezei a gyógyító hatás
mellett kiemelkedően szép zenéket hordoznak. 1985 óta létezik a kiadó, amely
igazi amerikai vállalkozás, de lemezeik jó részét európai zenészek készítik.
Maneesh de Moor –
Om Deeksha CD
Maneesh de Moor a tehetséges
billentyűs zenész, zeneszerző és producer Amszterdamban él és dolgozik. Olyan
lemezeket készít, amelyeken természetes hangok és az azokkal harmonizáló
elektronikus hanghatások hallhatók. Több éve dolgozik együtt olyan kiváló
zenészekkel, akik a hozzá hasonlóan az etno és az elektronikus zene elemeit
együtt használják lélekemelő, energetizáló hatás eléréséhez. Ezen a lemezen
spirituálisan beavatott énekesek Deva Premal, Sudha, Yogini, Sri Krishnaraj-ji
és Anette Carlström hallhatók billentyűs hangszerek, vonós és ütős hangszerek,
indián dobok kíséretében. Tíz szám található a lemezen, amelynek címében
„deeksha” szanakrit szó, jelentése: az isteni energia átadása.
Priyo –
Gypsy Moon CD
Priyo a Szicíliában született gitár
virtuóz a világ egyik legtöbbet turnézó zenésze. 1992-ben alapított Gypsy Moon
nevű zenekarával Ausztráliától Hawaii-ig szívesen látott vendége az underground
tánc cluboknak. Zenéjük, amelyet ő maga afro-mediterrán jelzővel illett, az
elektronikus trance zene és a virtuóz gitár muzsika keveréke. Emellett Brian
Forbes játszik congán és Glen Falkenberg basszus gitáron. Priyo nemcsak olaszul
gitározik, hanem olaszul énekel is valamennyi számban. Ezen a CD-n olyan kiváló
hangminőségben rögzítették a számokat, hogy a lemez próbára teszi még a
legkiválóbb hangtechnikai berendezéseket is.
|

 |
Homerecords
újdonság - különleges dupla CD
Michael Van Achter kis
lemezkiadója több szempontból is különlegességnek számít. A 2004-ben alapított
kiadó kulturális támogatásokból gazdálkodik, így megengedheti azt, hogy a
közízléstől távol álló, egyedi eklektikus lemezeket jelentessen meg, igényes,
művészi lemez borítókat készítsen és ügyeljenek a lemezek hangminőségére. Ez
utóbbi titka a saját stúdió, amely kifejezetten akusztikus hangszerek hangjának
felvételére alakították ki. Michael Van Achter aki producer, hangmérnök egy
személyben, saját elmondása szerint hosszasan beszélget a zenészekkel
hangszerükről a felvételek előtt, és sok időt szán a mikrofonok elhelyezésére
is.
Didier François
& Gilles Chabenat –
Dans l'oubli du sommeil
Didier François
invite Gabriel Jacoub –
Brand New World
A dupla lemez három kiváló zenész
alkotása. Didier Franqois egy tradicionális svéd hangszer a nyckelharpa egy
legkiválóbb művésze. Ő mindkét lemezen játszik. Az egyik lemezen egy tekerőlant
(hurdy–gurdy) művész Gilles Chabenat kíséri, a másikon Gabriel Yacoub énekessel
együtt szerepel. Az első lemez egy élvezetes dialógus két hangszer között,
amelyek igen eltérő kulturális hagyományokat ápoló országokból származnak. A
francia és svéd népzene elemei a modern hangzásra átalakított hangszereken is
hatnak.
A második lemez litániái egy új
természetesebb világért szólnak, ahol az emberek figyelnek egymásra és őszinték
egymáshoz.
|

 |
Viamedina –
Viamedina CD
Minden ország megérdemelne egy
olyan lemezkiadót, mint a
Folkclub Ethnosuoni. Az olaszoknak mindenesetre van egy ilyen – a
csodálatos olasz zenei világot megőrző kiadójuk. Sok kiváló lemezük közül talán
a Viamedina adja vissza legjobban a kultúrák találkozásából gazdagodott olasz
népzene sokszínűségét és erényeit. A tisztán csengő énekhangokat, az akusztikus
hangszerek változatos hangulatát és dinamikus pergő ritmusokat. A Via Medina egy
tengerparti utca Nápolyban, innen kapta nevét a Lino Davide vezette zenekar. Az
együttes a Radio 1 Rai Demo című műsorában tűnt fel, azonnal sikert aratva, ezt
követte a lemez, amelynek egyik fő értéke Barbara Radi énekesnő kivételesen
szép, érzelmes hangja.
La Lionetta –
Arzan
CD
Ez a CD a Lionetta 5. albuma, amely
egyúttal az együttes megalakulásának 25. évfordulójára készült. A Piedmont
környékéről származó, Turin-ban élő zenészek pozitív atmoszférájú, erőteljes
zenét játszanak. Zenéjükben meghatározó a rézfúvós hangszerek, mindenekelőtt a
basszustuba hangja, de emellett számos olasz népi hangszer, harmonika, vonós
hangszerek és dobok alakítják ki a változatos hangzást. A zeneszámok Piedmont
környékének tradicionális dalai, amelyeket piedmonti dialektusban énekelnek.
Az együttes szóló énekese Manrizio
Bertani, akinek nem volt könnyű feladata, túl kellett énekelnie a tuba hangját.
A hangszeres szólisták közül kiemelést érdemel Vincenzo Zitello, aki kelta
hárfán játszik kiválóan.
|


 |
afrenginn - világzenét játszó együttes Dániából
2002-ben Koppenhágában alakult
zenekar, amelynek öt tagja nagyon eltérő zenei múlttal rendelkezett. Két közös
tulajdonság az az újszerűség keresés és a zenei bolondozásra való hajlam az
alapja létezésüknek. Stílusukat talán legjobban az általuk kitalált
Bastarg-Punk-Etno jelző írja le.
Kicsit komolyabban szólva a szláv,
klezmer, polka, rock'n'roll zene elemeit ötvözik a klasszikus zenével. Dinamikus
lüktető hangkavalkád, emely leköti a hallgató figyelmét.
2004-ben jelent meg Retrograd
című első lemezük, amely 2005-ben elnyerte a Legjobb dán világzene lemez
kitüntető címet.
2006-ban jelent meg az afenginn
együttes Akrobakkus című lemeze, amelyen kiváló vendégművészek, mint több
hangszeren játszó Zlatko Buric és a cimbalom virtuóz George Mihalache is
játszik. |

 |
A csodás
gitárhangok világa
Évekkel ezelőtt kezembe került egy Walter
Trout CD és megdöbbentem azon, hogy egy kis német lemezkiadó milyen tökéletes
hangú CD-t készített. A
Ruf Records azóta
az egyik legnagyobb európai blues kiadó lett, kiváló művészekkel készítik
csodálatos hangminőségű kiadványaikat.
Walter Trout – Full
Circle CD
25 éve a van a pályán a kiváló
gitáros Walter Trout, ez nem semmi
a blues világában. Ez a jubileumi lemez több szempontból is érdekes, de
mindenekelőtt a vendégművészekről érdemes szót ejteni. Walter Trout 5 évig
játszott John Mayall Bluesbreakers együttesében, csaknem 1000 fellépésük volt,
az egész világot bejárták. Számtalan kiváló zenésszel játszott együtt, egy
színpadon. Ezzel a lemezzel Walter régi álma teljesült, együtt játszik az általa
legjobbnak tartott blues zenészekkel. Néhány név a sorból: John Mayall, Coco
Montoya, Guitar Shortly, Joe Bonamassa, James Harman, Eric Sardinas, Jeff
Healey. Olyan ez mint egy világválogatot blues gitárosokból! Ezt a lemezt
tényleg hallani kell!
Friend 'n Fellow –
Axel
Schulz – my best of FRIEND 'N FELLOW – Light my Fire CD
Na ez aztán egy érdekes
történet: a nehézsúlyú boxoló egy koncert után döntött arról, hogy a Friend 'n
Fellow zenéjére fog bevonulni a mérkőzéseire. Kapcsolatfelvétel, majd a barátság
következett és itt az eredmény egy válogatáslemez a FRIEND'N FELLOW legjobb
számaival - Axel Schulz szerint.
A lemez sikere biztos, ennek
záloga Constance Friend énekesnő és Thomas Fellow gitáros varázslatosan egyéni
stílusú zenéje. Ennek lényeges eleme az előtérbe emelt dinamikus gitárhang és a
háttérből pulzálva kibontakozó szép női énekhang. Ez az együttes 6.-ik lemeze a
Ruf kiadónál, de bizonyára nem ez az utolsó. Nagyon szép és érdekes zene!
|


 |
Blue Canoe Records
Óriási tévedés
azt hinni, hogy jó jazzt csak a nagy lemezkiadók CD-in érdemes keresni. Kis
kiadók is találnak igen jó zenészeket. Jó példa erre a 2003-ban alapított Blue
Canoe Records, amely a kreatív zene és üzletileg is sikeres jól eladható muzsika
határán elhelyezkedve működik. Zenészeik kiváló jazz muzsikusok, akik képesek
saját egyéni stílusukban is „fogyasztható” zenét játszani.
Dan Baraszu
– Nightfall CD
2005 novemberében
jelent meg ez a kitűnő lemez, amelyen a 25 éves karrierrel a háta mögött is
friss zenét játszó Dan Baraszu játssza saját szerzeményét. A stílus, a modern
post-bop általában megosztja a hallgatókat, van aki rajong érte, van aki
kikapcsolná. E lemez esetében valószínűleg a rajongók vannak többen, ennek oka
pedig az, hogy a kitűnő gitárost az amerikai délvidék (South) legjobb ritmus
szekciója segíti.
Joseph Patrick
Moore – Decade 1996–2005
A lemez címe is
elárulja, hogy Joseph Patrick Moore 10 éves munkásságát foglalja össze. Az 5
lemezről válogatott 19 szám mégis mintha egy időben, egy stúdióban készült
volna. Pedig erről szó sincs, mivel hosszú évek teltek el az egyes felvételek
elkészítésekor. Az egységes stílus és az egyformán igényes hangtechnikai
színvonal azt jelzi, hogy egy kivételes egyéniségű bőgős/basszusgitáros művész
kezéből került ki ez a zenei anyag.
Valamilyen
rejtélyes okból a mély (basszus) hangokat igen nehéz CD-re rögzíteni. Ez a két
lemez üdítő kivétel, ezeken a basszusra épül minden!
|

 |
Masa Sumidé lemezei
A legjobb és
legnépszerűbb japán gitáros hosszú és érdekes karriert tudhat maga mögött. Az
1956-ban született művész 1975-ben a 3 tagú
SIGNAL zenekarral
debütált, első kislemezükből 800.000 példányt adtak el Japánban. Az együttesnek
10 nagylemeze jelent meg, ezt követően 1983-ban váratlanul feloszlottak. Ezután
indult meg a kitűnő gitáros szóló karrierje. A legmagasabb szintre
tökéletesítette kéz-technikáját és sikerült kialakítani egy olyan egyéni
funky-gitár stílust, amely egyszerűen lenyűgözi a hallgatót. Játéka olyan mintha
nem szóló gitárt, hanem egy egész zenekart hallanánk. Masa Sumidé igen termékeny
művész, évente jelennek meg kiválóbbnál kiválóbb lemezei, amelyeken egyéni
hangvételű feldolgozások és saját szerzemények egyaránt vannak.
Lemezei közül
nyolcadik a sorban a You Are Gold, amely a művész eddigi legnagyobb sikere. A
lemezen hallható 50 / 50 című szám a kiváló kanadai gitáros Don Ross szerint, a
legjobb gitár zene, amit valaha hallott.
Sumidé 2007-ben a
Happy Together lemezzel lepte meg rajongóit, ezen kizárólag saját szerzemények
hallhatók!
|

 |
Jonathan Nicholson lemezei
A fiatal amerikai
gitáros alternatív zenét játszó zenekarban (Righteous Corn Farmers, RCF) kezdte
zenei pályáját, ezt követte a Fall Walks duó, amelyben kísérleti atmoszférikus
zenét játszottak. Szóló karrierje 1999-ben indult a Calliope's Burden
lemezzel, ennek sikerén felbuzdulva született meg további 3 lemeze, közöttük a
nagysikerű Sojourn.
Leujabb lemeze a
Calliope's End CDn és
letölthető (download) formában egyaránt elérhető!
Jonathan
Nicholson sokoldalú művész relaxációs DVD lemezekhez is ír zenét (Floetry-Vision
Of Nature).
|


 |
Milan Records
Richard Galliano –
Solo és Luz Negra CDk
A mai kortárs jazz egyik
kiemelkedő szólistája az 1950-ben Cannes-ben született Richard Galliano. Sokan
korszakalkotó zenésznek tartják, és a tango géniusz Astor Piazzollával egy
sorban emlegetik. Példátlanul sikeres művészi karrier áll mögötte, és számtalan
azóta világhírűvé vált lemez került ki zenei műhelyéből. Zenei tehetségének
talán csak művészi kísérletező kedve és stílusteremtő lépessége nagyobb. Eddigi
művészi pályáján olyan zenészekkel készített lemezeket, mint Michael Portal,
Toots Thielemans és Biréli Lagrène. A Milan kiadónál megjelent két lemez is
magán viseli Galliano kivételes kísérleteinek stílusjegyeit. Nincs rajtuk két
egyforma, vagy hasonló hangulati szám, mégis egységes zenei világ, varázslatos,
könnyed felszabadult életérzés sugárzik belőlük. A Solo lemez 1992-es felvétele
közben értesült példaképe és tanítómestere Astor Piazzola halálos betegségéről.
Ennek hatására került a lemezre a „Tribute to a dying man” című szám. A Solo
több mint egy szóló lemez, Richard Galliano beszélgetése önmagával, csodálatos
zenei nyelven. 2006-ban újra keverve, jobb zenei minőségben adták ki a lemezt.
A Luz Negra szomorkás
hangulatú album többfajta zenei hatás érződik rajta és jelentős szerepet kapott
a mandolinon játszó vendégművész, Hamilton De Holanda. A Luz Negra lemezen
jelenlegi formációja a Tangaria Quartett kíséri Galliano-t. Mindkét lemez valódi
zenei csemege.
|

 |
Jazzbone Records
The Hank Johnson Trio
CD
A jazz és az igényes bárzene
keveréke ez a kiváló album. A trió többségében Stuart H. Tresser szerzeményeit
játssza, emellett néhány standard-et, többek között W.C. Handy St. Louis Blues
című számát. Az együttes vezetője és zongoristája Stuart Henry Johnson (Hank
Johnson) 3 éves kora óta zongorázik, többéves tanulás után 1977-ben 28 éves
korában kezdte el professzionális karrierjét, tehetségének köszönhetően ma már
az amerikai szórakoztató zene egyik legjobb zongoristájaként tartják számon. A
trió többi tagjai: „Cool Mike” Fitzbenjamin bőgő és Gary Smith dob. A
hangszerelés Stuart H, Tresser nevéhez fűződik, a kiváló minőségű hangfelvétel
Ed Reed hangmérnök munkáját dicséri. A Jazzbone kiadó rövidesen új lemez
kiadását tervezi az együttessel, ez nem véletlen, mivel az első lemez hatalmas
szakmai és üzleti sikernek bizonyult a tengerentúlon.
|
 |
Homerecords
újdonságok
ANoo –
The Luckless Land of the North
Az aNoo egy Brüsszelben élő
együttes, amelyet a finn Anu Junnonen énekesnő alapított 2002-ben, a lehető
legeredetibb repertoárral és stílusbeli változatossággal, amely a jazztől a
tengerészdalokig terjed. A lemezen 12 szám található, ezek jórészt Anu Junnonen
szerzeményei, a dalok angol és finn nyelvűek.
Thierry Crommen –
Versions originales
Egy virtuóz szájharmonika
művész, eredeti új szerzeményeit és egyéni adaptációkat játszik ezen a lemezen.
Thierry Crommen neve nem ismeretlen nyugat-európában, kiváló énekesek, mint
Michel Fugain fellépéseit kísérte és több filmzene felvételén is közreműködött.
Crommen önmagát tanította a szájharmonikára, ennek köszönhetően egy teljesen
egyéni játékstílust sajátított el, egyaránt játszik kromatikus és diatonikus
hangzással. Rendszeresen játszik a kiváló belga gitáros Jacques Stotzen
fellépésein és lemezein.
Új lemezén, amely a második
önálló albuma jól érezhető a kiváló belga szájharmonikás Toots Thielemans
hatása. A számok vegyes hatást tükröznek érezhető azokon a blues, ír és román
folk, arab vallási zene stílusjegyei. Mindez Crommen semmihez sem hasonlítható
interpretációjával.
|

 |
Felmay (Dunya) Records
Fabrizio Poggi & Turututela
Canzoni
Popolari CD -
La storia si
canta CD
Az énekes, szájharmonikás, gitáros
Fabrizio Poggi két lemeze egy hangulatos világba, a múlt század eleji olasz
dalok világába viszi el a hallgatót. Zenekara a Turututela (a nevet Lombard múlt
énekes-mesélő gitáros utazói viselték) méltó kísérője a hosszú után. Ismert és
kevéssé ismert tradicionális dalok mellett Poggi saját szerzeményei is hallhatók
a lemezeken, ezek kiválóan illeszkednek a sorba. A zenészek csodát tesznek ezen
a két lemezen. Leporolják a régi számokat, és olyan megkapó stílusban tárják
elénk, hogy valószínűleg sohasem tudjuk elfelejteni azokat.
A Bella ciao, vagy a Mamma mia
maivá, élővé válik a lemezeken, a kiváló művészek előadásában. A kíséret tagjai
is megérdemlik, hogy nevüket megemlítsük: Alesseandro Balladore gitár, Marco
Domenichetti furulya, fuvola, Roberto G. Sacchi billentyűk, tangóharmonika,
Giuseppe „Joe” Barreca bőgő, Stefano Bertolotti dob és ütőhangszerek, és Mario
Rovati mandolin. Végül, de nem utolsósorban a csodálatos hangú Erica Opizzi,
akinek kísérő éneke mindkét lemez hangulatának egyik fő eleme.
A lemezek különleges
hangminőségüek, valamennyi hangszer és énekhang felvétele jól sikerült, talán
ennek is szerepe van az eleven hangulatban.
|

 |
ToughTone
Records
Susan Weinert - Running Out Of Time és Dancing On The Water CDk
A fusion jazz világának egyik
igen eredeti képviselője a német Susan Weinert Band . A névadó gitáros Susan
Weinert a 80-as évek közepe óta koncertezett a fusion jazz olyan ismert
előadóival mint Steps Ahead, Mike Manieri, Rachel Z. Néhány év elteltével saját
zenekart alakítva igyekezett – nem kis sikerrel – megtalálni saját stílusát.
Eddig 10 lemezük jelent meg, amelyeken a kiváló német gitárművész saját
szerzeményeit játssza. A 2004-ben megjelent Running Out Of Time még jól
hallhatóan magán viseli a stíluskeresés jegyeit, de már ebből a lemezből és
kitűnik az eleven kísérletező kedv és a szinte határtalan vitalitás.
A 2006-ban megjelent Dancing
On The Water már valódi érett alkotása egy kivételesen képzett művésznek. De
nemcsak a gitárjátékra jellemző ez a tökéletességig vitt kimunkáltság. Az énekes
- szövegíró Francesco Cottone hangja és a zenekar többi tagjának játéka is
hibátlan. Mindkét lemez személyes, máshoz aligha hasonlíiható zenei világot tár
elénk
Külön említést érdemel a 2006-os lemez szinte tökéletes
hangtechnikai színvonala, a lemez minősége az audiofil rajongók igényeit is
kielégíti.
|

 |
Palesztin
énekesnő lemeze a KKV-től
Rim
Banna –
Seasons of violet
A
Kirkelig Kulturverksted
egyik újdonsága Rim Banna palesztin származású énekesnő második szóló lemeze,
amelyen szerelmes dalok szerepelnek. A nagyvilág sajnos ritkán hall szerelmes
dalokat Palesztinából, éppen ezért is különlegesség ez a kitűnő lemez. Az
énekesnő kapcsolata a norvég Audiofil kiadóval 2004-ben kezdődött, ekkor
hallotta énekelni őt Erik Hillestaad producer és ennek eredménye lett egy szám
„Lullabies from the Axis of Devil” válogatáson, majd ezt követte az első szóló
lemez a KKV kiadónál „The Mirrors of My Soul”.
Az új lemezen 11
gyönyörű szám szerepel, a szép dallamok és a különleges, ismeretlen nyelv
óhatatlanul megragadja a hallgatót. A lemezen hallható számok az énekesnő és
férje Leonid Alexienco szerzeményei, a kísérő zenekart kiváló zenészek alkotják:
Eivind Aarseth gitár, Gjermund Silset bassgitár, Rune Arnesen dob és David
Wallumrǿd billentyűs hangszerek.
Waveton Records
Mark Egan –
As We
Speak 2 CD
Mark Egan
basszusgitárost aligha kell bemutatni a jazz rajongóknak, mivel olyan előadók
lemezén működött közre, mint a Pat Metheny Group, Sting, Marianne Faithful és
John Malanghlin. Azt már kevesebben tudják, hogy a kiváló zenész saját
lemezkiadót alapított Waveton Records névvel, és ennél jelennek meg saját
lemezei, valamint más zenészek albumai is. A legújabb album az „As We Speak”
címet viseli és valódi újdonságot jelent Mark Egan zenei pályáján. Az eddigi
lemezein ismert zenészekkel, mint Bill Evans és Lew Soloff és nagyobb létszámú
zenekarral készültek.
Az új lemezen
Egan saját triójával játszik, intimebb és progresszív oldalát mutatva be
zenéjének. A trió tagjai is ismert zenészek John Abererombie gitáros és Denny
Gottlieb dobos. Utóbbival Egan együtt alapította az Elements formációt, amellyel
1982 és 1994 között 8 lemezt készítettek. Mindenkinek ajánljuk a lemezt akit
érdekel egy kivételes képességű basszusgitáros kísérletező útkeresése a jazz
világában.
Jeff Ciampa -
House of Mirrors
A kortárs jazz
egyik kiváló gitárosa Jeff Ciampa második lemeze is a Waveton kiadónál jelent
meg. 11 eredeti szerzemény hallható a lemezen, a stílus a blues, a funk és a
free jazz spektrumban változik. Aki meghallgatja ezt a lemezt megérti miért
egyre népszerűbbek a jazz gitár triók a mai kortárs jazz világában. A lemez
érdekessége, hogy élő felvétel, semmi utánkeverést, vagy szerkesztést nem
végeztek a zenei anyagon. Talán ennek is köszönhető a kiváló hangminőség, amely
Richard Brownstein hangmérnököt is dicséri.
Egy kiváló
gitáros Ausztráliából
Nick Charles –
Grace Notes és New Kind of Feeling CDk
Nick Charles
2006-ban mindent megnyert a MBAS (Melbourne Blues Appreciation Society)
évértékelő szavazásán, amit egy akusztikus gitáros megnyerhet. A lemezeit
hallgatva mindez szinte természetesnek tűnik, hiszen egy rendkívül képzett,
virtuóz technikájú és bámulatos muzikalitású előadót tisztelhetünk személyében.
A Sydney-ben született művész Les Adams Ausztrália „King of Steel Guitar”
csillaga tanította, a fiatalemberre nagy hatással volt a 60-as évek amerikai
blues, jazz és folk zenéje. 2000-ben jelent meg első lemeze a My Place, amelyet
azóta is a legkiválóbb akusztikus gitár lemezek közt tartanak számon. Charles 25
éve szinte állandóan turnézik Ausztráliában és az Egyesült Államokban, és minden
vágya, hogy a magyar közönség is megismerhesse zenéjét.
|




 |
A Basszus csodája – Bőgős
lemezek a nagyvilágban
Nekünk magyaroknak, ha bőgőről hallunk
mindenekelőtt a fél éve elhunyt világhírű jazz zenész
Pege Aladár neve
jut eszünkbe. De egyáltalában mi a szerepe a zenében a bőgőnek? Németh Mátyás a
Németországban élő kiváló magyar nagybőgős így vélekedik erről: Basszus nélkül
nem létezik harmónia, ez mindennek az alapja. A bőgő a háttérből irányítás
hangszere. Bármennyire is szubjektíven hangzik, a bőgő több, mint hangszer. A
legemberléptékűbb hangszer, körülbelül ugyanakkora a teste, mint az embernek,
hangról hangra változik a rezgése, Olyan rajta a játék, mint az ölelés.
A Hi-Fi rajongók számára a
bőgőhang fokmérő, a rendszer-minőség megítélésének egyik fontos eszköze, ugyanis
a gyengébb hangláncokon nem mennek át igazán a bőgő mély hangjai.
André Klenes & Jacques
Stotzem - Colours of Turner
Két kiváló zenész, aki mellesleg jóbarát,
játszik ezen a kitűnő lemezen, amelyen 9 akusztikus ballada hallható. Az
1954-ben született belga nagybőgős,
André Klenes igen
sokoldalú művész. Zenei tanulmányait a Liege-i Konzervatóriumban végezte, majd
jazz szemináriumokon csiszolta tehetségét. Szinte minden zenei műfajban otthon
érzi magát, kiválóan alkalmazkodik a különböző zenei stílusok igényeihez, ennek
köszönhetően sokat koncertezik külföldön.
Jacques
Stotzem a világ
egyik legkiválóbb gitárosa, amit mi sem mutat jobban minthogy a Martin Gitar cég
"OMC Jacques Stotzem Custom Signature Edition"
néven gyártja
egyik modelljét.
A Colours of
Turner érdekes utazás a zenei balladák világában, amely közben a zenészek
virtuózitása valóságal lenyűgözi és elbűvöli a hallgatót.
André Klenes –
BALLADE SUR LE NOM DE
RIMBAUD
Arthur Rimbaud francia költő
(1856-1891) rövid, de kalandos élete során mindössze 3 kötetnyi verset írt,
mégis máig hatással van napjaink költőire. Páratlan képzelő- és kifejezőerő
jellemzi költeményeit, vele indult meg a francia költészet szimbólista iránya.
Klenes aki
bőgős workshop-okon oktat fiatal zenészeket az
"Adam' S Dream/String Quintet" elnevezésű projekt keretében
készitette el ezt a lemezét.
Az
UFO Bass kiadó lemezei
Richard Simon – Covering the
Basses
A bőgősök szerepe a jazz
zenekarban nem korlátozódik a ritmus alájátszására, játékukban gyakran előtérbe
kerülnek melódikus elemek és ha szólóra kerül sor akkor igazán bemutathatják
jártasságukat a melódia formálásban. Richard Simon a kitűnő nagybőgős ráadásul
az UFO Bass kiadó tulajdonosa és producere erre a tényre alapozta ezt a lemezt,
amelyen kizárólag basszisták szerzeményei hallhatók. A szerzők névsora igen jól
hangzik, többek között Red Callender, Ron Carter, Paul Chambers és Eric Von
Essen számát játszák el kiváló hangszereléssel. A lemezen hallható zenészek: Gil
Bernel tenor saxofon, Buddy Colletta reeds, Art Hillery zongora/orgona, Johnny
Kirkwood dob, Richard Simon bőgő és Al Viola gitár.
Richard Simon, Sam Most, Al
Viola – Pacific Stardand Time (Live)
Az amerikai jazz két legendás
zenésze Sam Most és Al Viola hallható ezen lemezen, amely a kiváló bőgős Richard
Simon UFO Bass kiadójának ötödik kiadványa. Most és Viola különböző utat jártak
be zenei karrierjük során, de pályájukról elmondható, hogy a legnagyobb amerikai
zenekarokban: Harry James, Ray Antony, Les Brown, Nelson Riddle, Red Norvo és
Buddy Rich együttesében játszottak. A kiváló sersion zenészek ezen az első
lemezen szólistaként mutatják be tehetségüket. Kilenc hangulatos szám hallható a
lemezen, valamennyi élő felvétel és kiváló hangminőségben rögzítették azokat.
|




 |
Lynne Fiddmont –
Flow MidLife Records
Egy szép énekesnő
különleges lemezét mutatjuk be őszinte elismeréssel. Lynne Fiddmont hosszú évek
óta vokálozott híres előadóknak, a sorból néhány ismert név: Phil Collins,
Stevie Wonder, Mariah Carey, Gloria Estefan és Whitney Houston. Lynne most látta
elérkezettnek az időt, hogy szóló lemezzel jelentkezzen, mégpedig olyannal,
amelyet szinte teljes egészében ő alkotott.És itt az alkotást szó szerint kell
érteni! Egy szám kivételével (No Regrets) valamennyi számnak ő a zeneszerzője,
ezenkívül önmaga menedzselte a lemezkiadást és a stúdió munkák jórészét is
önmaga csinálta. Stílusa szerint a lemez az igényes, jazz-es pop kategóriába
sorolható. Lynne érzelemtől dús hangja kiváló kíséretet kapott a lemezen,
amelyen saját gyermekei is énekelnek a kísérő kórus tagjaként. Mindenkinek
ajánljuk a lemezt, aki vállalkozik egy érzelmes, néhol bús-borongós utazásra a
tiszta érzelmek birodalmába.
|
 |
Egy audiofil CD a
MISHAMUSIC kiadótól
Misha Piatigorsky
– Uncommon Circumstance
Zenei- és
felvétel-technikai szempontból egyaránt kiváló a fiatal, orosz származású
zongorista Misha Piatigorsky első lemeze. A Moszkvában született művész 1981-ben
emigrált az Egyesült Államokba és ott befejezve zenei tanulmányait azonnal
megindult zenészi és zeneszerzői karrierje.
Számtalan klubban
lépet fel a legendás Mark Murphy énekessel, közreműködött a Trio Del Sol
együttes nagysikerű első lemezén (kiadó Twinz Records). 2004-ben megnyerte a BMI
(Broadcast Music, Inc.) Thelonius Monk zeneszerző versenyt, azóta a legkiválóbb
jazz zongoristák között tartják számon az Egyesült Államokban. Jelenleg trió
felállásban zenél Hans Glawischning bőgős és Ari Hoenig dobos társaságában.
Saját lemezkiadót is alapított MISHAMUSIC néven, az adta ki ezt a kitűnő lemezt,
amelyen 11 szám hallható, többségében Misha Piatigorsky szerzeményei.
A fiatal művész
zeneszerzőként is aktiv főleg filmzenék írásával foglalkozik. Jelenleg New
Yorkban él, feleségével és két gyermekükkel. Az Uncommon Circumstance lemez fő
erénye a zenei frissesség és trió tagjainak szinte tökéletes technikája és
összeszokottsága.
|
 |
Criss Cross CD a
vájtfülüeknek
David Binney,
Edward Simon – Océanos
A venezuelai
születésű zongorista (Edward Simon) és különleges stílusban játszó saxofonos
(David Binney) zenészi barátsága és zeneszerzői együttműködése 17 éve kezdődött
és a jazz rajongók örömére még máig is tart. Elmondásuk szerint kezdettől fogva
rokonszenvet és közelséget éreztek egymás zenéjében és kiválóan tudtak együtt
játszani. Ez a lemezük, amely a negyedik közös lemezek sorában elsősorban
letisztult stílusával fogja meg a hallgatót. Ahogy Binney fogalmazza meg:
Valamennyi közös lemezünket nagyon szeretjük, de az Océanos felvétele során
éreztük először, hogy megtaláltuk a számunkra legjobb kifejezési formát. A
kiemelkedő hangszeres zenét Luciana Souza kellemes hangja teszi gazdagabbá.
Csodálatos hangminőségű lemez!
|
 |
Jazzheads Records újdonságok
Dave Frank –
Ballads and Burners
Egy szóló lemez
az amerikai jazz egyik kiemelkedő zongoristájától. Dave Frank, aki a legendás
Lennie Tristano tanítványa 1994 óta turnézik a világban, emellett tanít fiatal
jazz zongoristákat és könyveket ír (Joy of Improv és Breaktrough to Improv).
Saját iskolája a "Dave Frank School of Jazz" New York-ban müködik és imrovizáció
oktatással foglalkozik. 2002-ben jelent meg első szóló lemeze a Jazzhead
kiadásában „Power of the Piano” címmel. Új lemeze kivételesen gazdag választékot
kínál a zongora szerelmeseinek: izgalmas boogie-k és gyönyörű balladák
váltogatják egymást. Persze moder jazz felfogásban és olyan brilliáns
technikával, amely csak a legnagyobb zongoristák sajátja. Dave Frank saját
elmondása szerint festmények csodálatakor érez ihleletet új számok szerzéséhez.
Ezen a kitűnő lemezen is többségében saját szerzeményei hallhatók. A felvételek
Yamaha C-7 zongorán készültek, közvetlenül kétcsatornás, szerkesztés nélküli
módszerrel. Ez a felvételi technika is hozzájárul ahhoz, hogy a hallgató
megérezze ennek az improvizált zenének az erejét és eredetiségét.
Chris Washbourne
– Land of Nod
Egy műfaj és
stílus elkötelezettség nélküli fiatal zenész és a SYOTOS jazz együttes közös
lemeze erős politikai üzenettel készült, erről a lemez egyik számának címe
(Guantanomo) és amerikai zászló tanuskodik. A lényeg persze azért a zenén van.
Chris Washbourne-ot a salsa műfaj legjobb pozan-zenészének tartják, nem minden
ok nélkül. Stúdió zenészként olyan művészek lemezén játszott, mint Tito Puente,
Antony Braxton vagy Roscoe Michell.
Ez a lemez a
post-modern latin jazz kiemelkedő alkotása. Érezhető rajta Chris Washbourne
kivételes érdeklődése az etno zene iránt. Végtelen kísérletező kedve számtalan
meglepetéssel ajándékozza meg a hallgatót, aki nem tud mást tenni, átveszi a
ritmust és mozogni kezd a zenére.
A lemezen
hallható zenészek: Chris Washburne: trombone and percussion; John Walsh:
trumpet; Ole Mathisen: tenor saxophone and clarinet; Barry Olsen: piano; Leo
Traversa: bass; Vince Cherico: drums; Chembo Corniel: congas. Special Guests:
Bobby Sanabria: percussion; Maiken Derno: Korean gong.
Menedzsment:
Two for the Show Media
|

 |
NEUNPLUS1 Verlag
JAZZ - DDR -
FAKTEN könyv + CD
Kit ne érdekelne mi történt az
NDK-ban jazz zene címén a boldog békeidőkben. Hát most el lehet olvasni, meg
lehet hallgatni! 320 oldalon, 226 fekete-fehér fotóval, diszkográfiával és egy
igen jó lemezzel kedveskedtek a jazzrajongók nosztalgiára éhes tömegének. Persze
nem árt, ha tudnak németül, ugyanis ezt a könyvet még nem fordították le.
Még szerencse, hogy a zene
nemzetközi nyelvnek számít, így a CD-t az is érti, aki csak magyarul tud! Ja és
még egy adat: a könyv ára 35,80€.
|
 |
Jók a belga
jazz kiadók?
Akárki akármit
mond, a legjobb hangú CD-k, a kis jazz kiadók lemezei. Ezek olyan stúdiókban
készülnek, ahol nincsenek digitális keverő-csodák, viszont értenek a
mikrofonozáshoz, jó kábeleket használnak és ami a legfontosabb odafigyelnek a
zenészre és a zenére. Nyugat-európában számtalan kiváló hangú jazz CD jelenik
meg évente, különösen érdemes odafigyelni a belga kiadók lemezeire, Az
alábbiakban ezekből szemezgetünk.
A
homerecords.be újdonságai
Funk Sinatra -
Seasons 3 & 4 " CD
Ezek a fiatal
zenészek nem mennek a szomszédba, ha bolondozni kell... Na de azért zenélni is
tudnak. Emmanuel Louis 2002-ben alapította az együttest saját szerzeményei
előadására. A zeneker tagjai kivétel nélkül képzett zenészek, ráadásul a
valamennyien más zenei műfaj előadói, energetikus zenéjüknek alapeleme a humor
és a folklór.
Soetkin Collier –
Nocturne
A svéd
származású, gyönyörű hangú énekesnő lemeze olyan dalok gyűjteménye, amelyek
szerelemről, reményről, kétségbeesésről, hűségről – tehát az élet fontos
dolgairól szólnak. A lemezen két ismert belga hangszeres zenész kíséri, Tom
Thenns gitáron, Didien François pedig svéd hegedűn (nyckelharpa) játszik. A
számok egy része saját szerzemény, de vannak közöttük svéd és flamand
tradicionális dalok is.
Wouter
Vandenabeele –
Chansons san paroles
Címe ellenére
ezen a lemezen hangszeres zene hallható, annak viszont a legjobb fajtája. Wouter
Vandenabeele aki egy kiváló belga hegedűs és zeneszerző, ezen a lemezén 15 zenei
miniatűrt kínál a hallgatónak. A számok a sokat utazó művész zenei impressziói
egy-egy utazásról, országhoz vagy személyhez kötve. A Ghent-ben élő Vandenabeele
igen sokoldalú zenész, gyakran lép fel afrikai zenészekkel, például a szenegáli
Issa Sow tradicionális hegedűssel, de ő vezényelte az athéni Olimpia megnyitó
ünnepségének egyik legsikeresebb számát is. Emellett hegedűt oktat a
Sint-Niklaas zenei akadémián. Ez a lemeze zenei színvonal és hangminőség
szempontjából is 5 csillagos értékelést érdemel.
|


 |
Az
Acoustic Music Records újdonságai
Válogatás -
Ballads on Acoustic Guitar
Az akusztikus
gitár érzelmes hangjának köszönhetően tökéletes hangszer balladákhoz. Ez a
válogatás, amelyen 13 ismert gitáros játszik álmodozásra és meditációra
invitálja a hallgatót. A balladák sokszínűsége annak köszönhető, hogy az előadók
különböző országok, sőt különböző kontinensek zenei kultúráját közvetítik az
akusztikus gitár nyelvén. A „Foggy Dew” ír balladától a „Summertime” amerikai
balladáig terjed a stílusok változatossága. Az alábbi előadók hallhatók a
lemezen:
Ahmed
El-Salamonny – Sketches of Rio
Ez a lemez jó
példája a zene határokat nem ismerő jellegének. Egy Németországban élő,
egyiptomi származású gitáros El-Salamonny hamísítatlan dél-amerikai stílusban
adja elő saját szerzeményeit és híres brazil gitárosok (Dilermando Reis, Guinga,
Tom Jobin) számait.
Két kitűnő zenész
kíséri El-Salamonny játékát: Pedro Tagliani gitáros és Gilson de Assis
ütőhangszeres művész. Ahmed El-Salamonny magabiztos elegáns gitárjátékán érződik
a gazdag tapasztalat a klasszikus gitárzene világában és a sok éves oktatói
gyakorlat, amelyet ez a professzionális művész maga mögött tudhat.
|

 |
Arbors Jazz lemezek a művészi tisztelet jegyében
Allan Vaché –
With Benny in Mind
20 év telt el
Benny Goodman váratlan halála óta, de a jazz klarinétosok többsége változatlanul
a nagy művész zene hatása alatt áll. Allan Vaché sem kivétel ez alól, olyannyira
nem, hogy legújabb lemezét Benny Goodman emlékéra ajánlotta. Allan Vaché máig
zenei karrierje legfontosabb pillanatának tartja azt az 1980-as fellépést, amely
egy színpadon zenélhetett Benny Goodman-el, sőt a koncert végén a jazz során
együtt is játszottak. Kiváló jazz zenészek játszanak a lemezen: John Sheridan
zongora, Vincent Corrao gitár, Phil Flamigan bőgő, Ed Metz Jr. dob és Christian
Tamburr vibrafon. Ez utóbbi hangszer, hasonlóan Benny Goodman egy sor kiemelkedő
vibrafon művésszel játszott együtt, elég Lionel Hampton, Red Norvo vagy Terry
Gibbs nevét említenünk. A vibrafon és a klarinét együttes hangzása ezen a
lemezen is csodálatos élményt nyújt.
Maurice Hines –
To Nat „King” Cole With Love
Maurice Hines a
sokoldalú művész gyermekkora óta Nat King Cole-t tartotta művészi példaképének.
A tragikusan fiatalon elhunyt Cole maga is sokoldalú művész volt, a nagyvilág a
lágy érzelmes dalok előadójaként tisztelte és szerette. Kevesen tudták róla,
hogy pályája kezdetén egy jazz trió zongoristája volt és a korai felvételek
alapján szakértők szerint jazz zongoristaként is világhírű lehetett volna. Hines
mindenesetre az utánozhatatlan slágerénekest tiszteli Cole-ban, és ha hangja nem
is, de könnyed, elegáns előadás módja mindenképp sikeresen idézi Nat King
Cole-t. Kiváló zenészek játszanak a lemezen: Jami Dauber-trumpet,
Tanya Darby-trumpet, Wycliffe Gordon-trombone, Lisa Parrott-baritone sax, Ralph
Lalama-tenor sax, Karolina Strassmayer-alto sax & flute, Howard Alden-guitar,
James Chirillo-guitar, Ben Brown-bass, Bob Cranshaw-bass, Frank Owens-piano,
Sherrie Maricle-drums.
|

 |
Hangvető – a magyar zene
terjesztője a nagyvilágban
A hazai rádió és
TV adók , tisztelet a kivételeknek a legigénytelenebb szórakoztató zenét
terjesztik. Pedig lenne miből válogatni! Azt is kevesen tudják idehaza, hogy
milyen tisztelet és elismerés övezi a magyar népzenét a világban. Bartók és
Kodály népdalgyűjtő munkássága a magyar zeneoktatás kiemelkedő színvonala, a
határon tuli magyarság hagyományőrző ereje mind hozzájárultak ahhoz, hogy ez az
elismerés és tisztelet kialakuljon. 2003 óta egy sikeres vállalkozás gondoskodik
a magyar zene terjesztéséről idehaza és külföldön. A Hangvető Zenei Terjesztő
Társulást három cég, az Etnofon, a FolkEuropa és az X-Produkció
hozta létre. Katalógusukban a folkzenében gyökerező műfajok minden cége
megtalálható, csaknem 200 lemezt forgalmaznak világszerte. Olyan kiváló
együttesek az előadók szerepelnek listájukon, mint: Makám, Balogh Kálmán, a
Tükrös a Muzsikás, a Boban Markovic Orkestar, a Besh o droM, Palya Bea és
Mitsoura.
A Hangvető a
lemezterjesztés mellett koncerteket és fesztiválokat is szervez, mint a
Héttorony Fesztivál és a Dombos Fesztivál.
Avanticlassic lemezek
A Hangvető
külföldön megjelent lemezek magyarországi terjesztésével is foglalkozik.
Választékukban szerepelnek, az alábbi lemezek is.
Roby Lakatos &
Ensemble – Fire Dance SACD
A Roby Lakatos
nevével fémjelzett zenei stílus a hagyományos cigányzene, a komolyzene és
nyugati szórakoztató zene keveréke. Roby Lakatos, aki a legendás magyar cigány
hegedűművész Bihari János leszármazottja, sokfelé turnézott a világban, és sok
fesztiválnak volt már sikeres fellépő művésze. Tempói, dinamikája és különösen
vonótechnikája világszínvonalú. Kritikusai szerint művészetét nehéz a
hagyományos osztályozás szerinti kategóriába sorolni. Egyszerre roma zenész,
klasszikus virtuóz, az " ördög hegedűse" és jazz-muzsikus. Együttesét
komolyzenei képzettséggel rendelkező zenészek alkotják: Bóni László, Csiki
Kálmán, Németh Oszkár, Rontó Attila és Eurest Bangó. Legújabb lemezük a Fire
Dance (Tűztánc) igényesen összeállított válogatás, amelyben tradicionális
zeneszámok mellett saját szerzemények, valamint Weiner Leo, Chic Corea, Michel
Legrand és Charles Trenet szerzeményei is megtalálhatók.
Polina
Leschenko, Martha Argerich, Christian Poltére, Roby Lakatos -
Prokofiev
SACD
Dora
Schwarzberg, Martha Argerich -
Frank - Debussy - Schumann SACD
Az Avanticlassic
kiadó művészeti és technikai szempontból egyaránt kiemelkedő komolyzenei
kiadványait a komoly zene kedvelőinek Magyarországon forgalmazza a Hangvető.
|




|
Energikus jazz
trió Svájcból
Rusconi Trio –
Stop & Go CD
Unit Records
Egy fiatal
zenészekből álló trió kápráztatja el Svájc jazz rajongóit. A trió legismertebb
tagja az 1979-ben született Stefan Rusconi zeneszerző, zongorista az ő elegáns,
határozott zongora játéka határozza meg az együttes stílusát. További tagjai az
együttesnek: Fabian Gisler bőgő és Claudio Strnely dob. Játékukra egyaránt
jellemző a kiforrott technikai tudás és a komplex improvizációs készség. A Stop
& Go című, 2006-ban megjelent lemezük egy elbűvölő utazás a kortárs jazz
világában. A lemez kiváló hangminősége a kiadót dicséri
|
 |
Blues ritkaságok a svéd
Jefferson Records kiadótól
I
Blueskvarter Vol. I-III., 6 CD
A Svéd Rádió 1964 őszén 21 részes
sorozat sugárzását kezdte meg „I Blueskvarter” (Blues negyedekben) címmel. A
műsor zenés anyagát Olle Helander Chicagóban készült „live” felvételei képezték,
amelyeket a rádió megbízásából készített. A kitűnő sorozatnak hatalmas hatása
volt a svéd, sőt az egész skandináv blues életre, sok svéd blues zenész vallja,
hogy ez a műsor keltette fel érdeklődését a műfaj iránt. Talán ennek a műsornak
is köszönheti, hogy ma is élénk a blues élet Svédországban és van egy kitűnő
szervezetük is a Scandinavian Blues Association (SBA). Ennek a szervezetnek a
lemez kiadója, a Jefferson Records adta ki a legendás műsor zenei anyagát 6 CD
lemezből álló sorozatban. A sorozat a 60-as évek Chicagói blues élet kevésbé
ismert zenészeinek és művészetüknek páratlan dokumentuma. Egy érdekes részlet
ezzel kapcsolatban: amikor Helander a gyűjtőmunkát végezte segítségére voltak a
helybéli lemezkiadók vezetői és maguk a blues zenészek is. Például Big Joe
Williams-nek meg volt valamennyi chicagói blues zenész telefonszáma kis
papírcédulákon a zsebében, a kalapjában, a cipőjében. Ha egyet elővett utána oda
kellett visszatennie ahol volt, hogy legközelebb is megtalálja. Helander így
kitűnő, de a nagyvilág számára elzártan, vagy elfeledten élt koldusszegény
zenészek egész sorához jutott el. A felvétel sorozat felénél megváltozott a
helyezett, nem kellett keresni a zenészeket, jöttek maguktól is. Elterjedt a
hír, hogy van egy hely, ahol lehet néhány dollárt keresni. A fellépők 50 dollárt
kaptak, ez a manapság nevetséges összeg, akkoriban azért még többet ért. A
felvételek egy használaton kívüli bárban a Sutherland Lounge-ban készültek egy
kitűnő svéd hangmérnök Hans Westman munkája nyomán. A fentiek és még sok más
érdekes részlet olvasható a CD lemezek borítóin. A művészek felsorolása
önmagában jól jelzi a sorozat zene-történeti értékét:
SNOOKS EAGLIN, BABE STOWALL,
JOHNNY MOMENT, WILL SHADE, FURY LEWIS, EARL BELL, MOOSE WILLIAMS, WILLIE MABON,
BIG WALTER HORTON, SUNNYLAND SLIM, PAUL BUTTERFIEL BLUES BAND, LITTLE BROTHER
MONTGOMERY, JOHNNY YOUNG, WASHBOARD SAM, BIG JOE WILLIAMS, CHAMPION JACK DUPREE,
YANK RACHELL, EDDIE BOYD, JOHN LEE GRANDERSON, AVERY BRADY, ARVELLA GRAY, ST
LOUIS JIMMY
Ricky Allen- Live CD
A SBA fontos szerepet vállalt és
vállal a blues zene múltjának dokumentálásában. Jó példája ennek az elfelejtett
kitűnő amerikai blues énekes Ricky Allen „újra felfedezése”. A SBA egyik tagja
talált egy blues lemezgyűjteményben néhány kitűnő EP-t az előadótól és
elhatározta, hogy megszervezik a svédországi fellépését. A kezdeményezés először
szinte reménytelennek tűnt, mivel Ricky Allen évtizedek óta nem jelent meg
lemeze és az amerikai blues lexikonok sem adtak hírt róla. Tudni kell a Chicago
félelmetes nyomornegyedeiben élő blues zenészek általában nem éltek sokáig,
ivás, kábítószer, lövöldözések szedték az áldozatokat. Ricky Allen esete azonban
különleges volt. Ő tudott vigyázni magára és a családjára. Amikor érezte, hogy
nem tud megélni a zenélésből, polgári foglalkozást választott, sőt még a
dohányzásról is leszokott, Így történhetett, hogy a svéd szervezők jó
egészségben találták meg és rábeszélték egy fellépésre, valamint egy CD
elkészítésére. A fellépésre a 2001-es Mönsterås blues fesztiválon került sor és
ott rögzítették a CD anyagát is. Allen-t egy kitűnő svéd blues zenészekből
összeállt alkalmi együttes kísérte, komoly részük volt a sikerben. A CD-n 8 szám
található, ezek Allen, valamint P. Chapman és Mel London szerzeményei.
|

 |
A
FolkClub Ethnosuoni lemezkiadó
Egy fiatal, de mégis nagy
hagyományokra támaszkodó olasz lemezkiadóról van szó. A FolkClub ugyanis a
nagynevű Robi Droli kiadó munkáját folytatja kiegészülve a Turin-i FolkClub és
az Ethnosuoni szervező cégek tevékenységével. Az összefogás célja, hogy
megismertessék a világgal az olasz népzene sokszínűségét, amelyet igazi
gazdagságában még maguk az olaszok sem ismernek. Olaszországban minden régiónak
sajátos népzenei kultúrája van, ami eltér a többitől, sajátos hangszerei vannak
és a hasonló hangszereken is más-más stílusban játszanak. Emellett a FolkClub
kiadó nyitott akar maradni a nemzetközi zenei világ távoli területei iránt is,
jelenleg is több projekt folyik külföldi együttesek zenéjének kiadására. 2006
végén jelent meg Sacro Sud lemezük.
Enzo
Avitabile – Sacro Sud CD
Az 1955-ben Nápolyban született
Enzo Avitabile az egyik legismertebb olasz hangszeres zenész számos zenei
kísérlettel lepte meg eddig is rajongóit. Fiatalon kezdett zenét tanulni és
tehetsége révén hamar a legkeresettebb saxofonos lesz Olaszországban. Olyan nagy
nevekkel lépett fel, mint James Brown és Tina Turner. 2001-ben egy új, de
zenéjét tekintve tradicionális formációval kezdett játszani, a Bottari Ensemble
fahordókat használt dobként. 2006-ban Euzo Avitabile a Sacro Sud lemezzel ismét
irányt váltott, vallási témához fordult. Kivételes szociális érzékenysége a
szegények sorsa iránti együttérzés itt is jelentkezik, mint utóbbi műveiben. A
Sacro Sud tulajdonképpen egy képletes utazás Názáretből Nápolyba, bemutatva a
déli területek szegényeinek problémáit. Kitűnő zenészek és énekesek működnek
közre a lemezen. A zenészek közül Luigi Lai és Maurizio Martinotti nevét kell
megemlítenünk, ők az olasz népzene kiválóságai. A lemezen szinte végig beszél és
énekel Giovanni Loffredo, az ő csodálatos hangjának karaktere adja meg a lemez
alaphangulatát.
|


|
Naxos és Marco Polo lemezek
Csajkovszkij: Hattyúk tava 2 SACD (hibrid)
Pjotr Csajkovszkij (1840-1893)
1875-ben írta ezt a balettet, amelyet két évvel később mutattak be a Bolsoj
nagyszínházban, szerény sikerrel. Az idők változnak, azóta a Hattyúk tava az
egyik legsikeresebb előadás a nagy operák színpadain. Naxos kiadó a legismertebb
és méltán világhírű orosz együttessel, az Orosz Állami Szimfonikus zenekarral
vette fel a művet. A zenekart, amely az orosz zenei kultúra szimbóluma 1936-ban
alapították, a hosszú évek alatt a világ legkitűnőbb szólistáival és
karmestereivel dolgoztak együtt. Számtalan fesztiválon és hangverseny körúton
vettek részt világszerte. Ezen a lemezen Dimitri Yablonszki karmester vezényli
az együttest, amelynek páratlan gyakorlata van Csajkovszkij szerzeményeinek
interpretálásában.
A kitűnő előadás és a tökéletesnek
mondható hangfelvételi technika biztos alapot jelentenek a lemez sikeréhez. A
lemezborító kétnyelvű, kínai és angol. A lemez teljes műsorideje 147:56 perc.
Lu Si-qing:
The
Butterfly Lovers XRCD24
A Marco Polo lemezkiadó, a kínai
zene egyik fő forrása, a lemezgyűjtők örömére az utóbbi időben különleges
technológiával készített, kiváló hangú lemezeket adtak ki. Ez sorába tartozik Lu
Si-qing hegedű koncert lemeze, amelyen a szólistát a Sanghaji Szimfónikus
Zenekar kíséri. Kínában a komoly zene nem a nyugati klasszikus zenét jelenti. Ez
a hatalmas és ősi kultúrájú ország zenében is kialakította saját „nyelvét”,
amely nem hasonlít semmihez, és amely a gyakorlott, a kínai zenében jártas fül
számára azonnal felismerhető. Lu Si-qing a fiatal kínai hegedűs generáció egyik
legtehetségesebb tagja, több hegedűverseny győztese. Ezen a lemezén a 26 perces
címadó hegedű verseny mellett 6 rövidebb szerzemény hallható. A zenék szerzői
kivétel nélkül kínaiak, a művek 1937 és 1957 között születtek. A hangulatos
helyenként melankolikus zene a kitűnő szólista és a Chen Xie-yang karmester
által dirigált zenekar játéka valósággal elbűvöli a hallgatót.
Mindehhez hozzájárul a különleges
felvételi és lemezkészítési technológia, amely a JVC mérnökeit dicséri. Említést
érdemel a felvételvezető hangmérnök neve: Sugimoto Kaznie.
|


|
Az Enja kiadó jazz és világzene
újdonságai
Enja Ballads sorozat
Válogatás –
Ballads 5 – Take Five CD
Matthias Winckelmann az Enja kiadó
elnöke tíz évvel ezelőtt adta ki az első Ballads válogatást, amely azóta a
klasszikus jazz lemezek sorába tartozik. Abban az időben még senki sem láthatta
előre, hogy milyen sikeres lesz ez a sorozat a nemzetközi jazz életben. A
Ballads sorozat lemezeiből eddig több mint 100 ezer CD-t adtak el.
A sorozat most megjelent 5.
kiadványa nevéhez illő módon tartalmazza a legendás Take Five standard egy
kitűnő új változatát, Walter Lang és a Trio Elf előadásában. Magyar vonatkozása
is van a lemeznek a 2. szám Snétberger Ferenc Empathy című száma, az Enja kiadó
Nomad című lemezéről. További számok a lemezről: Dizzy Gillespie – I Waited For
You, Céline Rudolph – My One And Only Love és John Scafield- Jean the Bean.
Először jelenik meg CD-n Frank Tusa Father Time c. száma. Méltó befejezése a
kitűnő lemeznek az utolsó szám, a jazz balladák apjának tekintett Coleman
Hankins 1966-os történelmi száma a Body And Soul.
Az arab zene ünnepe
Válogatás –
„Al Tarab” (Muscat Ud Festival) 4 CD + könyv
Az arab kultúrának igen fontos
része a zene, amelynek alapja egy különös hangzású hangszer az oud, az arab
lant.
2005 november 29. és december 1.
között rendezték meg az első Muscat Oud Fesztivált Ománban. A rendezvény szerves
része volt az Ománi Szultánság 1970-ben elkezdett kulturális fejlesztéseinek. Ez
a nagyszabású esemény a történelemben első ízben adott lehetőséget arra, hogy az
arab világ legnevesebb Oud szólistái egyidőben, egy színpadon léphessenek fel.
Az előadók listája: Salim bin
Ali al-Maqrashi, Said Chraibi, Mamdoh El Gebaly, Abadi al-Johar, Ahmad Fathi,
Alaa Hussein Saber, Safwan Bahlawan, Ammar El-Sherei, valamint a Royal Oman
Symphony Orchestra
Az esemény jelentőségét jól
mutatja, hogy az egész arab világban az Oud az ének és zeneoktatás alapvető
hangszere.
A fesztivál bemutatta az Oud
különböző szerepeit az arab zenében, a szóló hangszer, az éneket kísérő hangszer
és a szimfonikus zenekari hangszer egyaránt meghatározó jelentőségű. A fesztivál
címe az „Al Tarab” jelentése: olyan zene, amely hatásos érzelem – közvetítő,
amelyben az előadó öröme, vagy bánata erős befolyást gyakorol a hallgatóságra.
Az „Al Tarab” fesztivál teljes
zenei anyaga 4 CD-n, kiváló hangminőségben szerepel a kiadványban, amelyet 4
nyelvű, 250 oldal, képekkel gazdagon díszített könyv tesz teljessé.
|


|
Marco Polo / Naxos
lemezek
Yim
Hok-man -
Master of Chinese Percussion HDCD
A kínai ütőhangszeres zene
legismertebb művésze 10 éves korában kezdte a zenetanulást. 14 évesen a Kínai
Filharmonikusok zenekarában ismerkedett meg a nyugati ütős zenével. Húsz éves
koráig maradt a zenekarral, számtalan nagynevű karmester keze alatt dolgozott
Ezután érdeklődése a hagyományos kínai ütőhangszeres zene felé vezette.
Jártaságot szerzett a kínai opera zene speciális ütős hangzás világában,
valamint a kínai tartományok egyedi és egymástól igen eltérő gong és dob zenei
stílusában (Zhoushan, Xian és Chaozhou dobolás). Ezek a zenei stílusok a virtuóz
technika mellett spirituális felkészültséget is igényelnek az előadóktól.
1978 óta nemzetközi koncert-művész,
számtalan előadáson és fesztiválon kápráztatta el közönségét kivételes
tehetségével. Yim Hok-man ma Ázsia egyik legismertebb zenésze. Ez az album a
sokoldalú művész különböző ütős zenei stílusokban való jártasságát mutatja be.
Az egyes számok (8 található a lemezen) különböző hangszereken szólalnak meg, és
különböző hangulatot képviselnek.
A lemez felvételekor rendkívüli
figyelmet fordítottak a tökéletes hangzásra. A lehető legjobb technikai
berendezéseket használták. A gondosságra jellemző, hogy a lemezhez tartozó
leírásban valamennyi szám dob és mikrofon elrendezésének rajza is megtalálható.
Ez a HDCD a Hi-Fi rajongók igényeit tökéletes színvonalon kielégítő, kiemelkedő
zeneiségű kiadvány.
Marco Polo Sampler Vol. I/II HDCD
A Marco Polo kiadó legjobb
lemezeinek kiemelkedő számait gyűjti csokorba ez a kétlemezes HDCD kiadvány.
Európai és kínai zene két külön világ, amely másfajta felkészülést és művészi
hozzáállást kíván meg az előadóktól. A válogatás igen jól sikerült keveréke
ennek a két világnak, európai fül számára talán a kínai zene interpretálása
tűnik kiemelkedőnek, de igen szinvonalasak a nyugati zenéket megszólaltató
előadók számai is. A lemezen tradicionális kínai, kortárs kínai zeneszámok
mellett Chopin, Grainger, Sarasate szerzeményei is megszólanak. A magyar zenei
világot Vittorio Monti Csárdása képviseli.
|

 |
Magyar jazz CDk
A külföldön leghíresebb
magyar jazz zenész, a tragikus sorsú
Szabó
Gábor élete
Ki kicsoda a magyar rock zenében?
|