Radnai Rudolf :  További ismertetők/ CD  Reviews 

2006    2007   2007/2  2008/2  2009  2009/2   2010  2010/2  2011  E-mail   

 

 

Kirkelig lemezújdonság

 

Sondre Bratland – Det er den draumen  CD

A Kirkelig kiadó lemezeit – amint azt már hosszú évek alatt megszoktuk – magas művészi érték és kivételes hangtechnikai színvonal jellemzi. Mindezek tökéletesen érvényesek  70-es éveiben járó kiváló énekes Sondre Bratland új lemezére. A lemezen hallható számokat Olav H. Hauge norvég költő szövegére maga az énekes szerezte. A lemez már az első hallgatáskor is különleges élményt jelent, a norvég nyelv különleges hangzását azonnal elfogadtatja velünk csodálatos érett férfihangja. Csak felsőfokon említhető a zenei kíséret, amelyet Knut Reiersrud hangszerelt. A finom részletek azonban ismételt meghallgatáskor bomlanak ki igazán, a sorok írója négyszer hallgatta meg a teljes lemezt első este és minden újabb hallgatás újabb szépségeket tárt fel ebből a különleges zenei alkotásból. Külön érdekesség, hogy lemezt Oslo Kampen nevű templomában vették fel, kitűnő akusztikai környezetben.

 

 

 

Putumayo újdonságok

 

Québec  CD

Az idén 400 éves Kanada talán legszebb tartományának fővárosa francia anyanyelvű Québec. Ez a csodálatos zenei válogatás átfogó képet ad a város és a tartomány élénk zenei életéről. Elbűvölő hangulatú lassú számok és vidám dalok váltogatják egymást ezen a lemezen, amely a kiváló minőségű Putumayo lemezek közül is kiemelkedik audiofil hangzásával. Néhány név az előadók listájáról: Mathieu Mathieu, DobaCaracol, Martin Léon, Annie Villeneuve, Polémil Bazar, La Bottine Souriante, Le Vent Du Nord.

 

A francia nyelvű zenei lemezek kedvelőinek figyelmébe ajánljuk a Putumayo kiadó alábbi lemezeit is: French Café, Paris, French Playground és French Caribbean.

 

Café Cubano  CD

A Buena Vista Social Club sikere óta nem nehéz kubai zenét eladni. Valószínűleg így gondolkodtak a Putumayo kiadó szerkesztői is, amikor a kiadó nagysikerű Café sorozatának következő CD-jét elkészítették. A French Café és az Italian Café CDk után valószínűleg ez a lemez is jól fog fogyni. A kubai zene az európai dallamok és az afrikai ritmusok különleges keveréke és a válogatása hallható együttesek jól bemutatják a szigetország zenéjének változatosságát. 10 szám szerepel a lemezen, az előadók hazájukban kiemelkedően sikeres zenészek. Néhány név a lemezről: Rene Ferrer, Armando Garzón, La Orquesta Mágica De La Habana, Felix Baloy és még sokan mások.

 

 

 

 

 

 

 

 

Nocturne Records újdonság

 

Tigram Hamasyan Trio  -  New Era

Tigram Hamasyan nevét érdemes megtanulnunk! A fiatal örmény származárú zongoristának ez a lemeze a honvágyról és az örmény zenei hagyományok tiszteletéről szól. Kiemelkedő erénye a lemeznek Hamasyan briliáns zongorajátéka, magával ragadó bámulatos improvizációs képessége. 10 szám hallható a lemezen, jórészt Hamasyan szerzeményei, de szerepel rajta Thelonious Monk és Miles David egy-egy szerzeménye, valamint két örmény népdal feldolgozása. Vardan Grigoryan örmény népzenész tradicionális hangszeres játéka a népdal feldolgozásokban érdekes színfoltja a lemeznek, de véleményem szerint megoldhatatlan feladat elé állította a zenei felvételek készítőit, és a rövid szólók zeneileg is megbontják a lemez egységét. Mindezek ellenére kiváló lemez és ez elsősorban és legnagyobb részt Hamasyan virtuóz zongorajátékának köszönhető.

 

Tropic Records CD újdonság

 

Eliza Carthy  -  Dreams of Breathing Underwater   CD

Aki sokat hallgat sokféle zenét, az megtanul a lemezborítókból „olvasni”. Elég ránézni egy borítóra és jó biztonsággal tudjuk, hogy milyen zenét fogunk hallani. Eliza Carthy  lemezének borítója izgalmas, kavargó zenei világot vetít elénk. Pontosan ezt halljuk a lemezen, a zenét nem lehet kategorizálni, alapvetően folk lenne, de dinamikus, ritmusos, mint a pop lemezek, ugyanakkor a dalok hangszerelése a jazz zenét idézi.  Eliza Carthy  aki önmagát nemes egyszerűséggel brit zenésznek nevezi, két kiváló folk énekes, Martin Carthy és Norma Waterson gyermeke, tehát volt kitől zenei tehetséget és énekhangot örökölnie. Ezen a lemezen érzésem szerint egy saját utat kereső, nyugtalan egyéniségű énekesnő mutatkozik be igen jó benyomást keltően.

 

Harry Manx lemezei  (Dog My Cat Records)

 

Wise and Otherwise  CD

Harry Manx and Friends Live at the Glenn Gould Studio  CD

 

Harry Manx sajátos szint képvisel a blues zene világában. Zenéjében a transzcendens keleti zenét és hangszerelést ötvözi a blues elemeivel. Hitvallása szerint így tudja elérni a hallgatóság közvetlen bevonását a zene belső világába. Lemezeinek közös jellemzője a kiváló hangminőség, ezt a fajta akusztikus hangszerelést nem is lehetne másképp rögzíteni.

Két lemeze került a kezembe. A 2006-ban megjelent Wise and Otherwise című lemezt Kanadában készítette 25 éves Indiai és Japán tartózkodás után. Az album igazi exotikus zenei keverék, saját szerzemények, egy Jimi Hendrix szám (Foxy Lady) és indiai tradicionális zenék hallhatók rajta. A másik lemez a Harry Manx and Friends Live at the Glenn Gould Studio egy élő lemez hasonló stílusban, de az élő felvétel miatt a koncert hangulatához méltó inspirálást játékkal. A lemez kiválóan adja vissza a zenei esemény felfűtött légkörét.

 

 

 

Stony Plain blues újdonság

 

Amos Garrett  -  Get Way Back: A Tribute To Percy Mayfield  CD

A lemez alcíme: A Tribute To Percy Mayfield  -  arra utal, hogy a lemezen hallható számok az 1920-ban született kiváló dalszerző szerzeményei. Percy Mayfield  sikeres énekes volt, színpadi karrierjének egy autóbaleset vetett véget, azt követően már csak zeneszerzésből élt, kiváló szerzeményeit a 60-as években olyan sztárok vitték sikerre, mint B.B. King, Jimmy Witherspoon, Aretha Franklin, and Etta James és Ray Charles.

 

Amos Garrett   aligha igényel bemutatást, a kiváló gitáros több mint 40 éve sikeres szereplője az amerikai zenei életnek mintegy 150 zenész, közöttük számtalan világhíresség lemezén gitározott, elég Stevie Wonder, Anne Murray és Emmylon Harris nevét említenünk. 25 éve saját zenekarával (The En! Team) lép fel Amerika szerte. Garrett Mayfield szerzeményei közül nem a legismertebbeket vette fel a lemezre, hanem a legjobb, kevésbé ismerteket, igazi felfedező tisztelgés ez egy elfelejtett nagyság előtt.

 

 

 

 

 

Delmark blues újdonságok

 

Little Arthur Duncan  -  Live At Rosás Blues Lounge  CD

Little Arthur Duncan   1934-ben született, így tinédzserként élte meg Chicago blues fővárossá válását az 50-es évek elején. Barátja Earl Hooker révén ismerkedett meg a ma már legendásnak számító blues zenészekkel, mint Magic Sam, Buddy Guy és Billy Boy Arnold. Csakhamar zenekart alapított, de abban az időben olyan sok kiváló blues zenekar működött, hogy nem tudtak megélni a zenélésből. Építőmunkásként dolgozott, majd a 80-as évek elején egy blues klubot nyitott a West Medison-on Backscratcher`s Lounge névvel. A klubban számtalan fiatal együttes kapott fellépési lehetőséget és Little Arthur Duncan   időnként maga is játszott a zenekarokkal, énekelt és harmonikázott. A klub bezárása után saját zenekarával kezdett fellépni egyre nagyobb sikerrel. Ez a CD is egy élő felvétel és magán viseli annak minden vonzerejét, a relaxált előadói stílust, a polírozatlan nyers hangzást, amelyek nélkülözhetetlen elemei a blues zenének. Kiváló zenészek kísérik, megérdemlik, hogy név szerint említsük őket:

 

Mississippi Heat  - Hattiesburg Blues  CD

Fehér zenekaroknak nem könnyű hírnevet szerezni a blues világában, de a Mississippi Heat  együttesnek ez sikerült. Eddig 7 lemezük jelent meg, ezek közül egy a Delmark kiadónál, ez is  jelzi vitathatatlan tehetségüket, különösen ha arra gondolunk, hogy igen fiatal tagokból áll az együttes. Pierre Lacocque harmonikás a banda vezetője szerint chicagói bluest játszanak egyéni hangzással, amelybe beletartozik a latin ütős hang és a Santana játékára emlékeztető gitár szóló is. 12 szám hallható a lemezen, ezek egy kivétellel saját szerzemények. A lemezen  Chicago Horus és Ruben Alvarez ütőhangszeres művész játéka gazdagítja a hangzást. Dinamikus, igen elven zene azoknak ajánljuk akik blues világában az újszerűséget keresik.

 

Byther Smith  -  Blues On The Moon  DVD

Byther Smith  öttagú együttesének a chicagói Naturce Rhythm Social Club-ban tartott 2007 augusztusi fellépése látható és hallható ezen a lemezen, kiváló minőségben. Byther Smith   egyebek mellett arról híres, hogy jobban gitározik BBKing stílusában, mint BB maga. Fiatal korában amatőr bokszolóként aratott sikereket, majd Junior Wells zenekarában játszott. Ezt követően olyan blues hírességeket kísért, mint Big Mama Thornton, George „Harmonica” Smith és Otis Rush. Első saját lemeze 1983-ban jelent meg, ezt azóta sok sikeres lemez követte. A koncert lenyűgöző hangulata jól érezhető a felvételen, amely kiváló hangi zenei anyagot ugyanis a 24 bit/92 kHz-es hangfelbontást biztosító audiofil technikával rögzítették. A 12 zeneszám mellett  Byther Smith   bevezető szövege és az együttes teljes eddigi diszkográfiája megtalálható.

 

 

 

 

 

 

Sergio Lara  lemezei

 

Lara & Reyes CD

2006-ban Grammy-jelölést kapott a Lara & Reyes akusztikus gitár duó 7. lemeze. Az Egyesült Államokban igen népszerű együttes lemezei sorra kiváló minősítést kapnak a nagy gitár magazinokban mint a Quitar Player és az Aconsti Quitar Magazine. Alapvetően latin dallamokat játszanak virtuóz technikával és lemezeik hangminősége is kivételesen jó. Olyan zenei nagyságokkal léptek fel az elmúlt években mint Paco De Lucia, John McLaughlin, Al Di  Meola, Bireli Lagrene és Julio Iglesias. A Lara & Reyes album több mint 30 ezer példányban kelt el, ami igen tiszteletre méltó szám az Egyesült Államok hatalmas választékot kínáló zenei piacán.

 

Sergio Lara – Con La Lluvia  CD

Ezen a lemezen Sergio Lara és együttese (Carlos Honc, Katia Lara, Eduardo Olivares, Alejandro Junco és Cesar Bravo) játszik, zenéjük a jazz, a flamenco és a latin zene keveréke, rendkívül élénk ritmusokkal és andalító lassú részekkel. A számok egy kivétellel Seria Lara szerzeményei, a kivétel a klasszikus latin standard a La Llorona. A lemez különleges hangzását a Lara számára készült egyedi gitár csodák és a felvételeknél használt Shure mikrofonok biztosítják.

 

 

 

 

 

A jégzene csodálatos világa -   Terje Isungset   lemezei

 

Two Moons CD

Ice Concerts CD

Norvégia a világ egyik leghidegebb országa, talán ez az oka annak, hogy norvég jazz zenészeknek jutott eszükbe, hogy jégzenét és jégzene koncerteket szervezzenek. Ezen a két különleges lemezen az emberi éneken kívül minden hang jégből készült hangszerekből származik. Jégtrombiták, jégdobok érdekes és finom hangjai hallhatók a lemezeken.

A Two Moons lemez felvételei egy eszkimó jégkunyhóban (igloo-ban) készültek, az Ice Concerts lemez felvételei az első jégkoncert sorozat (2007) Norvégia, Japán, Spitzbergák előadásain készültek.

 

A jégzene minden tekintetben a természethez kapcsolódik, természetes anyagból, megfagyott, tiszta folyóvízből készültek a hangszerek és természetes környezet vette körül az előadókat. Az emberi lélek számára fontos rezgések így minden torzítás nélkül jutnak el a hallgatóhoz. Különleges zenei élményt jelent a hallható hangtartomány két határának a magasan csengő üveghangoknak és szobát megrengető mélyhangoknak az együttes megszólaltatása.

 

 

 

Blues hírek  - The Blues Foundation

 

2007 Blues Music Awards DVD

A Blues Music Awards díjátadó ünnepség a blues zene legnagyobb ünnepe a világon. Az Egyesült Államok Memphis városában található Blues Music Foundation világszerte 170 blues egyesületet fog össze. Ez a nonprofit szervezet a világ blues zenéjének központja, igen szervezet módon támogatja ennek a zenei műfajnak az életben tartását és folyamatos fejlődését. Évenkénti díj-átadások különböző kategóriákban, blues hírességek életének és munkájának dokumentálása, zenei oktatás, információ csere a tagszervezetek között, mindezt magas színvonalon amerikai szervezettséggel. A Blues Music Foundation legnagyobb eseménye az évenkénti Blues Music Awards díjátadó ünnepség, amely 2007-ben először DVD lemezre is került. A diszken a 7 órás ünnepség legfontosabb pillanatai láthatók, hallhatók csodálatos kép és hangminőségben.

 

 

 

 

Delta Groove Music újdonság

 

The Mannish Boys – Lowdown Fellin  CD

2006-ban debutált a The Mannish Boys együttes és első lemezükkel (That Represent Man) a két legfontosabb díjat nyerték el a Blues Music Awards szavazásán. Az együttes szerencsés ötvözete az idősebb blues veteránoknak és képzett fiatal tehetségeknek. Legújabb lemezük a Lowdown Fellin’ is hasonló sikerre számíthat, amit előre jelez, hogy annak megjelenése után a legfontosabb blues szaklap a Living Blues Magazine 10 oldalas címlap cikket közölt az együttesről.

Lowdown Fellin’ lemez 17 számot tartalmaz, amelyeken az all-star blues együttes mellett nagyszerű vendég zenészek is szerepelnek. Néhány ezek közül: Little Sammy Davis (ének és harmonika), Fred Schribner (slide gitár és ritmus gitár), Junior Watson (szóló és akusztikus gitár), valamint Lynwood Slim (harmonika).

 

A Great Blues Recordings kiadó új lemezei

 

Pawn Shop Blues  CD

Blues lemezek ritkán kiemelkedő hangminőségűek, de ez a lemez kivételnek számít. Floyd J. Badeaux a lemezkiadó menedzsere és hangmérnöke nagyon eltalálta a megfelelő felvételi technikát, így Paul Orta harmonika játéka és éneke, valamint a spanyol Tonky De La Pena játéka a Martin D28 gitáron kivételesen jó hangminőségben hallható. A zene is tökéletes ezen lemezen, amely a blues klubok hangulatát idézi a Hohner harmonika éles, vibráló hangjával, az akusztikus gitárral és a kissé rekedtes énekhanggal. Mindenkinek ajánlható ez a lemez aki szereti az antesztikus blues zenét.

 

One More Song  CD

Richard Earl, a Houserocker évtizedek óta szórakoztatja a közönséget kiváló énekével Amerika-szerte. Olyan neves zenészekkel lépett fel, mint Little Minton, Tyrone Davis, Barbara Linn, 77 Hill és Johnnie Taylor. Európában is jól ismerik nevét, mrt 2001-ben nagy sikerrel lépett fel az Utrecht Blues Fesztiválon. Ezen lemezén saját együttesével hallható, 10 szám szerepel a lemezen, ezek közül 3 feldolgozás és 7 saját szerzemény.

 

 

 

 

 

 

Back Door Records  lemezek

 

Chris Lange – Rusty Strings CD

A blues zenéről nem Svájc jut az ember eszébe, pedig ott is vannak kiváló művelői ennek a műfajnak. Chris Lange gitáros fiatal fiúként rajongott a blues zene iránt és 1961-1965 között alkalma nyílott arra, hogy együtt zenéljen a Svájcban dolgozó Champion Jack Dupree blues énekessel. Dupree a Zürichben lévő Africana bárban lépett fel, de több turnén is részt vett különböző svájci városokban. Lange végig a kísérője volt, majd játszott az énekes Folkways és Storyville kiadóknál megjelent lemezein is. A Rusty String lemezen Chris Lange saját alagsori alkalmi stúdiójában felvett számok hallhatók. A 21 felvétel hangminősége igen változó, a zenészek játéka viszont kárpótol a gyengébb hangminőségért.

 

Chris Lange – Back Door To Your Soul CD

Ez a lemez 1998-ban készült és Chris Lange szerzeményei hallhatók rajta, saját előadásában. Az album stílusa a Soulblues kategóriával írható le legjobban, 16 szám érdekessége, hogy valamennyi hangszeren Chris Lange játszik, kivéve 2 harmonika szólót, amelyet Dinu Logoz játszik.

 

 

 

 

 

Ilk Records újdonságok

 

Anderskov Accident – NEWSPEAK CD

2005-ben jelent meg az Anderskov Accident együttes előző lemeze a Unity of Action, amely komoly siker volt és hosszú turné sorozatot indított el. Az új lemez a NEWSPEAK inkább akusztikus és több új oldalát mutatja be az innovatív zenei csoportosulásnak. A 7 számot tartalmazó lemezen az oktet szabadon zenél, érezhetően minden kötöttség nélkül és ez minden bizonnyal zongorista/zenekarvezető/zeneszerző Jacob Anderskov érdeme. A lemez hallgatásakor megállapíthatjuk, hogy a jazz világában kevés olyan együttes van, amelynek zenéje ritmus, szerkezet és emocionális erő tekintetében felvenné a versenyt az Anderskov Accident-el.

 

Jacob Anderskov/Airto Moreira – Ears to the ground CD

Két világszerte elismert jazz zenész Jacob Anderskov zongorista és Airto Morciva ütős véletlen találkozásának eredménye ez a lemez. Airto Morciva volt talán a legnagyobb hatással a nyugati ütőhangszeres kultúra alakulására az elmúlt években. Jacob Anderskov a virtuóz dán zongoraművész is egyre népszerűbb világszerte és a duó közös lemezét a zenei szaklapok 2007 jazz szenzációjaként emlegetik. A két zenész 2005-ben Koppenhágában találkozott és azonnal elhatározták, hogy közösen is fognak lemezt készíteni. Az Ears to the ground albumon a két különböző zenei világból jövő zenész felszabadultan improvizál, mindketten úgy nyilatkoztak, hogy ebben a közös munkában érezték legjobban saját maguk örömét.

 

 

 

 

 

A Putumayo lemezkiadó 15 éves jubileuma   

 

A Putumayo alapítója Dan Storper 1991-ben egy afrikai együttes a Kotoja zenéjének hallgatásakor határozta el, hogy Putumayo World Music névvel lemezkiadót alapít világzenék kiadására. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 20 millió lemezt adtak el világszerte és 15 irodájuk nyílt különböző országokban. A jubileumot több új lemezzel ünnepelték.

 

African Dreamland  CD

A fenti lemezzel ellentétben ez az album a nyugalom és a relaxáció forrása lehet a hallgató számára. Ilyen zenék altatják el a gyerekeket Camerun-tól Cape Ver-ig a fekete kontinensen. Néhány név az előadók listájáról: Ka ïssa, Famoro Dioubaté, Samite, Ballake Sissoko és Habib Koite.

 

African Party  CD

Ez a vidám zenei összeállítást Dél-Afrikától az Ivory-Partig terjedő országok zenéjéből válogatták. Olyan együttesek hallhatók rajta, mint a Macivé Sylla, a BoPol Mansiamina, a Mapunba vagy a Chiwoniso.

 

         

 

A 2L kiadó különleges lemezei

 

Az audiofil lemezkiadás egyik világvezető cége a norvég 2L kiadó. Elődjét, a Lindberg Lyn Ltd.-t 1996-ban alapította Morten Lindberg hangmérnök külső megrendelők lemezeinek felvételére, grafikai tervezésre és lemezgyártásra. 2001-ben határozták el, hogy saját lemezeket fognak előállítani 2L márkanévvel, a lehető legjobb hangminőséggel és grafikai technológiával. Az első évben 9 lemezük jelent meg, azon alapkoncepció szellemében, hogy nem zenei kategóriákban gondolkodnak, hanem minőségi zenét kínálnak a vásárlóknak.

 

Marianne Thorsten/TrondheimSolistene - Mozart Violin Concertes CD+ SACD

Ez a lemez a zenetörténet talán „legelegánsabb” hegedű koncert műveit tartalmazza egy újfajta dinamikus előadói megközelítéssel. Marianne Thorsen szólistaként és kamarazenészként (Leopold String Trio) egyaránt számtalan zenei verseny kitüntetettje. A kísérőzenekar, az 1988-ban alapított TrondheimSolistene, amely fennállása óta több mint 20 lemezen volt hallható.

 

Két lemezt tartalmaz ez a kiadvány, azonos zenei tartalommal, az egyik Audio-CD, a másik SACD. Talán mondani sem kell, hogy ez a megoldás lehetővé teszi a két formátum hangminőségének összehasonlítását.

  

Ola Gjelio - Stone Rose      Hybrid SACD

Az 1978-ban született Ola Gjelo norvég zeneszerző/zongorista New-Yorkban él. Zenei tanulmányait a Norvég Zeneakadémián kezdte, majd a londoni Royal College of Music következet, míg zeneszerzői diplomáját a The Julliard School of  Music-ban szerezte. Saját szerzeményeit játssza ezen a bemutatkozó lemezen kiváló zenészekkel (Tom Barber, David Concheron és Johannes Marteus). A zenei stílus a jazz, a komolyzene és szórakoztató zene különleges egyvelege. A lemez kivételes hangminőségű.

 

Tor Espen Aspaas - Mirror Canon   Hybrid SACD

A Haydn, Mozart és Beethoven által képviselt első bécsi iskola és a disszonancia felszabadítója, a Schönberg, Webern és Berg nevével fémjelezhető második bécsi iskola közötti kapcsolat érdekes megfogalmazását adja ez a lemez, amelyen az alábbi szerzemények hallhatók:

Ludwig van Beethoven: Sonate Nr. 32 c-moll, op. 111,

Arnold Schönberg: Sechs kleine Klavierstücke, op. 19

Anton Webern: Vier Stücke für Geige und Klavier, op. 7

Alban Berg: Sonate für Klavier, op. 1

Az 1996-ban diplomázott Tor Espen Aspaas a norvég zeneakadémia legfiatalabb professzora. A kiváló zongorista már számtalan zenei fesztiválon bizonyította kivételes tehetségét. Sokoldaluságára jellemző, hogy az oktatás mellett a ”Vinterfestspill i Bergstaden” művészeti vezetőjeként akamarazenei fesztivál szervezését is irányítja. A lemezen hallható játéka alapján aligha kerülhettek volna avatottabb kezekbe ezek a korszakos művek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Radicimusic kiadó újdonságai

 

Különleges élményt nyújtanak mai rohanó világunkban azok a zenei lemezek, amelyek régi dallamokkal és hagyományos hangszerek hangjával visszaröpítenek bennünket a múlt gazdag kultúrájú, békés világába. Ilyen lemezekkel örvendeztet meg bennünket az olasz Radicimusic kiadó.

 

Nando Citarella – Mozart…al chiaro diluna   CD

Ki ne hallgatna szívesen dalokat Mozart operákból nápolyi utcai zenészek előadásában, eredeti hagyományos olasz hangszerek kíséretével, olyan akusztikai minőségű lemezről, amely a tökéletes jelenlét – érzést biztosítja.

Nando Citarella zenész, énekes, zenekutató különleges színfoltja, az amúgy igen gazdag olasz zenei életnek. Együtteseivel „La Paranza” és „Museca” archaikus atmoszférát sugárzó előadásokat tartanak Olaszország szerte hatalmas sikerrel. Ezen a lemezen a nápolyi utcazenészek energikus stílusában adnak elő részleteket, főleg szerenádokat Mozart operákból. Kiváló hangszeres virtuózok és elsőrangú énekesek interpretálásában hallhatjuk az ismert romantikus dallamokat. Fontos része az előadásnak az irónia, amely vidámságot és természetes könnyedséget biztosít a különleges zenének.

A komolyzene és folk rajongóinak egyaránt ajánlható ez a CD, elképesztően jó hangminősége miatt az audiofil rendszerek tulajdonosai is nagy élvezetet találhatnak a hallgatásában.

 

I Suoni Del Pollino – Sonate Calabresi CD

Calabria észak-keleti részének hangszeres folkor dokumentuma ez a lemez. A hagyományos vidéki zenekarokban saját készítésű hangszerek szólaltak meg, ezek hangját is a tradicionális ének/zene hangulatát idézi fel a lemezen Walter Astorius népzenész, hangszerkészítő, aki idősebb zenészek segítségével idézi fel a régi időket. A saját készítésű dudák, sípok, dobok és harmonikák hangja és az érdes férfi énekhangok bizony nem koncerttermek hangulatát idézik. Ez a zene, amit önmagunknak és szomszédainknak játszottak a munkába megfáradt porosz-zenészek. A lemez szép és értékes dokumentuma Calabria zene múltjának.

A Radicimusic lemezborítók külön dicséretet érdemelnek kézi technológiával készült különleges papír borítókról van szó, amelyek kiváló fotók és kimerítő ismertetések tájékoztatnak arról, mit is hallunk a lemezen és kik zenélnek, énekelnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Candid Records brazil jazz lemezei

 

A Candid kiadót 1960-ban alapították New Yorkban Archie Bleyer Cadence kiadójának leányvállalataként. Rövid ideig működött, de ezalatt egy sereg kiváló lemezt készítettek, olyan zenészekkel, mint Coleman Hawkins, Charles Mingus és Max Roach. A kiadó csak hibernált állapotban létezett egész 1988-ig, amikor az angol lemez-producer Alen Bates vásárolta meg. Bates új életet lehelt a lemezgyárba sok kitűnő új lemezzel a régi sikerek újrakiadása mellett.

 

Nois 4 - Gente   CD

A brazilok más ritmusban élik életüket, mint mi itt Európában, és ez érződik zenéjükön is. Van még egy sajátossága a brazil zenének, ez pedig az énekesek kedves érzelmes stílusa, amelyhez a portugál nyelv sajátos hangzása is hozzájárul.

 

Tökéletesen igaz mindez a Nò is 4   együttesre is, amelynek egyik főerőssége az énekesnő Mônica Vasconcelos magával ragadóan kedves hangja. Kiváló hangszeres zenészek játszanak az együttesben. Ingrid Laubrock szoprán szaxofonon játszik, Ife Tolentino gitározik és kíséretet énekel, Chris Wells pedig ütős hangszereken játszik. A modern brazil jazz ismert számai mellett az együttes tagjainak három szerzeménye is hallható a lemezen, amelynek gazdag hangzását egy tucat egzotikus hangszereket megszólaltató kiváló session zenész játéka biztosítja.

 

Gustavo Marques & Pororocas - Jazz Popular Brasileira   CD

London változatos zenei világának más sok éve érdekes színfoltja Gustavo Marques & Pororocas együttes. A lemez címe   - Népszerű brazil jazz  - tökéletesen leírja, azt ami hallható a korongon. Ismert brazil számok, mint a Tico Tico, vagy Gilberto Gil Ladeira Da Prequica című száma mellett kevésbé ismert dallamok és az együttes két saját szerzeménye is hallható az izgalmas egyvelegben. A zenekar felállása: Gustavo Marques (gitár, ének), Matheus Nova (bőgő), Eduardo Marques (dobok) és Anselmo Neto (ütős hangszerek). Két európai zenész is játszik a lemezen Heidi Vogel (ének) és Ingrid Laubrock (szaxofon).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Wajdi Cherif  lemezei (Wech Records)

 

A tunéziai születésű, Franciaországban élő fiatal zongorista Chick Corea, Thelonious Monk és Bill Evans lemezeit hallgatva határozta el, hogy a jazz zenének szenteli életét. Arab zenét tanult öt éves korától, de nyitott volt más zenei stílusok iránt is, és korán megmutatkozott zeneszerző tehetsége is. Pályája – kivételes képességeinek köszönhetően gyorsan ívelt felfelé. 1999-ben a Jazz in Tunis fesztiválon már ő játszott Archie Shepp koncertje előtt. Még abban az évben megismerkedett Bernard Maury zongoristával, aki a francia jazz egyik kiemelkedő egyénisége. Tulajdonképpen az ő irányításával vált jelentős művésszé.

 

Phrygian Istikhbar  CD(EP)

2003-ban Párizsban avatták fel Cherif első lemezét, amelyen változatos számok jelzik, hogy a fiatal zongorista egész kivételesen képes összeolvasztani szülőhazája zenei anyanyelvét a hagyományos jazz tradicionális dallamvilágával. A stílus mellett a hangszerelés is tuniszi elemekkel. Például a Habib Samandi arab ütőhangszeres játéka és improvizációja.

 

Jasmine CD

2006-ban jelent meg ez a kiváló lemez, amely nemzetközi elismerést is hozott Cherif számára. A lemez első száma a Pochade című szerzemény első díjat nyert az UNISONG dalszerző verseny hangszeres kategóriájában. A lemez emellett elnyerte az IAP (Indie Acoustic Project) évente kiadott Best Acoustic díját is. Ezen a valóban csodálatosan szép lemezen bontakozik ki igazán Cherif szinte páratlan zeneszerző képessége. Arab zenészek játszanak ezen a lemezen, és a kiváló hangszerelés mellett a briliáns felvételi technika nyújt maradandó élményt minden hallgatónak. Külön kiemelést érdemel Namdi Makhlouf oud játéka. A lemez egyik legnagyobb értéke Cherif meghatározó zongorajátéka, amely mentes minden virtuóz sztárallűrtől.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ani DiFranco - Canon   2 CD  (Righteous Babe Records)

Amerika népszerű folk ikonja kis bárokban Beatles dalokat játszott gitáron, majd 18 évesen, 1989-ben gondolt egyet és Righteous Records néven kiadót alapított saját lemezei kiadására. Ezt követően 15 évig szinte folyamatosan koncertezett, egyre nagyobb közönség előtt. Hihetetlen energiával előadott saját dalai elsősorban a fiatal lányok tömegeit bűvölték el, életvitele is vonzó volt számukra, bár a feminista/biszexuális szerep kissé megrendült, amikor 1998-ban az énekesnő férjhez ment Andrew Gilchrist hangmérnökhöz. Házassága 5 évig tartott, ekkor váltak el. A lemezkiadó nevét Righteous Babe Records-ra változtatta.

 

DiFranco vonzó, energikus egyénisége, szuggesztív előadásmódja, kiváló dalszerző tehetsége mind hozzájárultak ahhoz, hogy ma már telt házak előtt lép fel és lemezeit az egész világon kedvelik a fiatalok. A szakma elismerését több Grammi-díj bizonyította.

 

A Canon DiFranco eddigi pályafutásának mérföldköveit, legsikeresebb számait tartalmazza. A fiatal énekesnőnek volt miből válogatnia, mivel évente több lemeze is megjelent 1993 és 2006 közötti időszakban. Az audiofil minőségű felvételeket tartalmazó dupla albumon 36 szám hallható, közöttük 5 szám újra felvett változata. Minden szám más hangszerelésű, Ani kiváló zenészekkel lép fel minden koncertjén és ezek kísérik a stúdió felvételeken is. A lemezborító kiválóan sikerült, és van egy kis ajándék a dobozban, egy "hivatalos" bootleg válogatás DiFranco koncertjeiről.

 

 

 

 

 

 

 

 

Cellar Live kiadó újdonságai

 

A Cellar Live lemezkiadót 2001-ben alapította Cory Weeds zenész/producer/jazz klub tulajdonos, aki 2000-ben vette meg a Cellar Éttermet és jazz klubot, amely rövidesen Vancouver egyik kedvelt szórakozóhelye lett. Kezdettől fogva felvételeket készített a klubjában fellépő zenekarok előadásairól, és rövidesen CD-ben jelentette meg ezeket a kiváló hanganyagokat.

 

Fraser MacPherson Trio – Live at Puccini’s 1977  CD

 

A kiváló tenor saxofonos Fraser MacPherson (1928-1993) a valaha élt kanadai jazz zenészek egyik legkiválóbbja volt. Ez az 50 perces élő felvétel pályája csúcsán készült zenekarával, amelynek tagjai Oliver Gannon (gitár) és Wyatt Ruther (bőgő) voltak. Abban az időben teljesen szokatlan volt a dobos nélküli jazz zenekar és a bőgő sem tartozott a megszokott dolgok közé. Természetesen Fraser MacPherson együttesét nem a szokatlan zenekari felállás segítette a világsikerhez. Az 1928-ban született MacPherson igen fiatalon, 16 éves korában lett hivatásos zenész, és már pályája kezdetén is kiváló stúdió zenészként tartották számon. Az 1950-es és 60-as években önálló sorozata volt a CBC Radio-ban „The Pretty Sounds of Jazz” címmel. MacPherson és együttese az 1970-es és 80-as években szinte az egész világot bejárta Ausztráliától a Szovjetunióig, Kanada zenei nagyköveteként tartották számon.

Ezen a lemezen 12 számot játszik a trió, ismert standard-eket, érdekes egyéni felfogásban, a klubhangulathoz illő közvetlen relaxált stílusban.

 

 

Miles Black Trio – Some Enchanted Evening  CD

 

Miles Black az egyik legkiválóbb kanadai jazz zongorista, szinte megszámlálhatatlan lemezen játszott híres zenészek oldalán és 2000 óta gyakori fellépő volt a Cellar Klubban is. Kiemelkedő zenei alkalmazkodó készsége, játékának briliáns technikája, szinte utolérhetetlen érzéke a hatásos zongorajátékhoz a klub egyik legsikeresebb fellépőjévé emelték. Kiváló zeneszerző is egyben, ezért a klubvezető Cory Weeds igencsak meglepődött, hogy saját lemezén a Great American Songbook klasszikus számait játszották. A hallgató meglepetése azonban így sem marad el a jólismert számok ugyanis szinte újjászületnek Miles Black és triójának interpretálásában. A trió tagjai: Miles Black (zongora), Miles Hill (bőgő), Dave Robins (dob). A Cellar klubban készült élő felvétel szinte tökéletesen visszaadja az est hangulatát a tapsoktól, bekiabálásoktól kezdve a pohárcsörgésig minden hallatszik a lemezen, és a zene hang minősége is kiemelkedően jó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

homerecords újdonságok

 

Massot – Flori zoone – Horba Czewski    Cinema Novo CD

A homerecords, ez a különleges egy személyes (Michel Van Achter) lemezkiadó a belga zenei élet egyik gyöngyszeme. Lemezei hallgatásakor elsőként az jut az ember eszébe, hogy mi értelme van ilyen zenét hallgatni, azután meg néhány percig hallgatva a zenét az a kérdés fogalmazódik meg benne, hogy mi értelme van másfajta zenét hallgatni. Ennél nagyobb dicséret tulajdonképpen nincs is, és ez a gondolat tökéletesen igaz és érvényes erre a lemezre is. Látszólag össze nem illő hangszereken játszó zenészek, akik mintha egymást sem igen ismernék sohasem hallott dallamokat játszanak. Nincs stílus, nincsenek ismerős zenei sablonok, csak hangszerek szólnak természetes hangjukon, mintha élő koncerten lennénk. Néhány perc után már ismerős is a zene, mintha mindig ilyent hallottunk volna, de az legalább is bizonyos, hogy sokáig szeretnénk még ezt hallani. Egy idő után már megérezzük a hangok összhangját, kialakul egy rend, az előítéletek eltűnnek, valószínűleg másképp fogunk ezután zenét hallgatni, mert megtanultunk valamit, azt hogy nem kell tudnunk, ismernünk semmit, csak fülünk legyen és kész.

A lemezen különben 12 szám hallható, ja és még valami a zenészek: Michael Massot (tuba, euphoninen, trombon), Tuur Florizoone (kromatikus harmonika), Marine Horbaaczewski (chello).

 

Mr. Diagonal & The Black Light Orchestra – „BBB”   CD

Mr. Diagonal, valódi nevén Daniel Barbener skót énekes-zongorista-zeneszerző és belga zenészekből álló zenekara a BLO az utóbbi időben egyre többet látható TV műsorokban és élő koncerteken, pedig zenéjük nem tartozik a könnyen befogadhatók közé. Pedig ez a fajta zenélés vásári zene címén évszázadokig hódított szerte Európában, harsány, vidám zene, sok bolondozással és furcsa ötlettel, merész meghökkentő szövegekkel. Manapság ritkán hallunk ilyen provokáló zenét CD-ről, de a homerecords igényes zene palettáján szereplő művek sorában jól megfér ez a korong is, amely 13 számot tartalmaz és meghatározó jellemzője Mr. Diagonal éneke, vagy inkább zenei párbeszéde a hangszerekkel.

 

Olla Vogala – Marcel CD

A 14 kiváló belga zenészből álló Olla Vogala formáció hallható a homerecords új lemezén. A zeneszerző Wouter Vandenabeele hegedűs a lemezen egy Marcel nevű hal életéből mutat be részleteket, amelyek igazán fület gyönyörködtetőek. Az együttes tagjai képzett zenészek, akik járatosak a legkülönbözőbb zenei területeken a komolyzenétől a jazz-en át a slágerzenéig. Ez a diverzítás jól érezhető a lemezen, amelyet megszokott zenei összhangtól teljesen eltérő hangszereléssel rögzítettek, a homerecords-tól megszokott kiváló hangminőségben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ilk Records újdonság

 

Søren Kjærgaard – Ben Street – Andrew Cyrille: Optics  CD

Az Optics CD a 29 éves dán zongorista Søren Kjærgaard hatodik lemeze. Kifinomult alkotás ez a lemez, a jazz improvizáció kiemelkedő művészei csaknem hét éve készítették elő ezt az albumot, amelyet különleges felvételi technikával rögzítettek a New-York-i Sear Sound Stúdióban. Tökéletes zenei élményt jelent ennek a lemeznek a hallgatása, nyitott ízlésű zenekedvelők számára.

Az ILK kiadót, jazz zenészek alapították lemezeik kiadásának megkönnyítésére. Az Ilk nem arról híres, hogy lemezein fülbemászó dallamok lennének hallhatók. A experimentális jazz egyik európai „fellegvára”  kísérletező fiatal jazz zenészeknek lemezeit adja ki.

 

 

 

Putumayo CD-k  - zenék világtájakról

 

Tango Around The World  CD

Israel CD

New Orleans Bran  CD

Latin Reggae  CD

A compilation vagy sampler CD-k valamely lemezkiadó lemezeiből egy-egy számot tartalmaznak, kedvcsináló, választást megkönnyítő célzattal készülnek. A Putumayo sampler CD viszont tematikus válogatások, nem egyetlen kiadó, hanem az adott zeneirányzat legjobb kiadóinak lemezeiből adnak válogatást. A számok kiválasztásra nagy gonddal történik, minden lemezhez kis füzet tartozik, amely összefoglalja a zenei irányzattal kapcsolatos ismereteket, és minden előadóról háttér ismertetést is ad.

A Tango Around The World  lemez az 1980-as években Argentínából és Urugayból indult zenei stílus világhódító útját mutatja be. A hagyományos dél-amerikai stílus mellett afrikai, finn és cigány (Oláh Vince zenekar) zenészek tangó számai is hallhatók ezen a kiváló lemezen.

Az Israel címet viselő válogatás CD az izraeli populáris zenéről ad átfogó képet. Az ország sokfelől érkezett lakói magukkal hozták saját országuk zenei hagyományait és ez olvad össze egy érdekes fusion stílusba, amelyet az egyes előadók és együttesek a saját ízlésük szerint színeznek.

A New Orleans Brass lemezről nem kell sokat írni. A fesztiválok és parádék szinte naponta követik egymást ebben a színes városban, és a rezesbandák közül néhány, mint a Dirty Dozen Brass Band és Kemit Ruffins Rebirth Brass Band világhírnévre tettek szert. A vidám válogatás a legjobb New Orleans-i zenészek felvételeiből ad ízelítőt. Ez a lemez un. Enhanced CD, a hangfelvételek mellett tartalmaz egy videó programot is, amelyen Ingrid Lucia, Irvin Mayfield és a New Orleans Jazz Orchestra látható, hallható.

A Latin Reggae lemez, a jamaikai eredetű zene spanyol nyelvterületen élő zenekarainak legjobb felvételeiből készült válogatás. A lemezen hallható együttesek, mint a spanyol Radio Malanga, a Muchachito Bombo Infierno vagy a chilei Gondwana ma még kevéssé ismertek, de számaikat hallgatva hamarosan befutott együttesek lesznek.

 

 

Kirkelig kiadó új lemeze

 

Iver Kleive: Requiem  CD

Modern klasszikus zene korunk legavatottabb templomi muzsikusainak előadásában. Igy jellemezhetnénk röviden ezt a nagyhatású albumot. Iver Kleive zeneszerző és orgonaművész 1978-ban kezdte zenei pályafutását, elsőként templomi orgonistaként, majd koncertező művészként. Sokat turnézott hazájában, Norvégiában, de gyakran szerepelt külföldön is kísérőként és önálló előadóként. Eddigi pályafutása alatt mintegy 200 hanglemez készítésében vállalt szerepet és 9 saját lemeze jelent meg eddig. Ez a lemeze tradicionális latin requiem szövegre íródott, kórusra, orgonára és két szólistára. A lemezen, amelyet 2007 májusában vettek fel Szlovéniában. A zeneszerző játszik orgonán, két norvég és egy szlovén kórus énekel, a szólisták Marianne E. Andersen (mezzoszoprán) és Trond Hallstein (bariton).

 

 

A DIVOX kiadó új lemeze

 

Gliére - Prokofiev: Great Russian works for Cello and Piano CD

Reinhold Gliére (1875-1956) kiváló orosz zeneszerző Kievben született, hangszerkészítő család fiaként, zenei ízlését Közép-Ázsia folk zenéi formálták. A Moszkvai Konzervatórium professzoraként találkozott Szergej Prokofiev-el (1891-1953) aki tanítványa lett. A két művész kapcsolat Prokofiev haláláig fennmaradt. Ezen a lemezen Gliére 12 Albumblätten op.51 for Cello & Piano és Prokofiev Sonata for Cello & Piano in C major op. 119 című művei hallhatók. A lemezen játszó előadók Esther Nyffenegger Zürichben született cello művész is az ukrán Milana Chernyavska zongoraművész. Kiváló előadásuk, a vibráló zenei dialógok sorozata is kivételes kifejező képességük új oldalról mutatja be a csaknem 100 éves szerzeményeket.

 

A lemez 9.0 format „Aurophonie” 192 kHz formátumban került rögzítésre.

 

 

Ultimate Vibe Recordings kiadó újdonsága

 

Chris Standring – Love & Paragraphs  CD

A kiváló gitáros ötödik lemezét bizonyára élvezettel fogják hallgatni a smooth jazz zene kedvelői. Örömüket az teheti teljessé, hogy 2008-ban Standring hosszú európai turnén vesz részt, így alkalmuk nyílhat fellépésen is látni kedvencüket. A lemez címe onnét ered, hogy egy rajongó hölgy több paragrafust kért az e-mail levelekre mindig válaszoló gitárostól, nos a hölgy paragrafusok helyett egy egész CD-t kapott, ami nem semmi ugye? Nem hallottam Standring előző lemezeit, de ez az egy is elég ahhoz, hogy írjak neki én is egy gratuláló üzenetet.

 

Whaling City Sound lemezek

 

William Woods – Every Part of Me  CD

William Woods – The Hear and Now  CD

Az Every Part of  Me lemez borítóján olvasható Woods üzenete, amely úgy kezdődik, hogy kiváló billentyűs nem a szavak embere, a CD-n hallható zene beszél helyette. Ez teljesen megfelelő megoldás az ő esetében, ugyanis a két lemez a smooth jazz műfaj kiemelkedően igényes alkotásai közé tartozik. A könnyen hallgatható jazz stílusában elgondolkodtatóan komolyan improvizáló zongorajáték ismét a sokszor beigazolódott tényt jelzi, hogy nem szabad skatulyákba sorolni a művészi alkotásokat, az olyan kiváló zenészek mint William Woods szabadon járhat át a műfaji korlátokon.

Neves zenészek kitűnően összeszokott csapata hallható a két lemezen a kísérő zenekarban: Denny Jiosa, Chris Kent, Glen Caruba és Raymond Massey nevét érdemes kiemelnünk.

 

 

  

A Linoleum kiadó  lemezei

 

A Magyarországon kétszer is fellépett Laurent Rochelle francia zenész alapította ezt a kiadót, saját és a zenéről hozzá hasonlóan gondolkodó fiatal zenészek lemezeinek kiadására. Értelmezésükben a zene kategorizálása szűkíti a zenész lehetőségeit és erőltetett beskatulyázásokhoz vezethet. Saját lemezeiken jól hallhatóan mindent megtesznek azért, hogy ezt elkerüljék és saját érdekes zenei világukat a hallható elé tárják.

 

Laurent Rochelle az ismétlődő dallamrészek szerelmese. Ennek ellenére lemezei egy cseppet sem unalmasak, mert a repetítiv részek gyorsan váltják egymást, és szinte folyamatosan érdekes zajok, zörejek színesítik a játszott dallamokat. Rochelle első lemeze a Conversations à voix basse 2003 áprilisában jelent meg 500 számozott példányban. Kis képi zavarral „ fület gyönyörködtető, néhol melankolikus zene”, amelyben szinte minden hangszeren Laurent Rochelle játszik.

Tulajdonképpen a természet hangjai is ismétlődők, gondoljunk csak az esőcseppek kopogására, a hullámok hangjaira, vagy a fák suhogására erős szélben. Talán ezért ismerősek első hallásra is Rochelle szerzeményei ezen lemezen.

Még különösebb alkotás a „La Méduse” lemeze, amely 2006-ban jelent meg. Ezen még kevesebb a hagyományos értelemben vett hangszeres játék és még több a kitűnő, nagyon odaillő, fülünknek jóeső különös hangeffekt. Ezen lemezen Rochelle mellett Évelyne Belancourt (hegedű), Brahim Dhour (hegedű), Fabier Duscombs (dobok), és Dénis Frájerman (elektromos gitár) játéka is hallható.

 

Hasonlóan meglepetésekkel teli zenei utazást kínál a Linoleum két utóbbi lemeze a Rochelle által vezetett LILLIPuT OrkeStrACa Urge!” lemeze és Dénis Frájerman által alapított Frâjerman String Quartet  "Quatuors pour cordes et bruitages animaliers" albuma. Mindkét lemez feltétel nélkül ajánlható azoknak, akik előítélet és előzetes elvárások nélkül ülnek le zenét hallgatni és nem viszolyognak a meglepő zenei fordulatoktól.

A Linoleum lemezeit kiváló hangminőségben vették fel, és művészi borítók egészítik ki a zenei élményt.

 

new and improbable music

 

Universal Music

 

Toots Thielemans & Kenny Werner CD

Toots Thielemans One more for the Road CD

Toots Thielemans a belga harmonika művész és virtuóz több mint 50 éve meghatározó egyénisége a világ zenei életének. Azon kevés európai zenészek közé tartozott, akiket az 50-es évek elejétől kezdve elfogadott művész volt az amerikai jazz világában. Olyan világnagyságok hívták zenekarukba, mint Benny Goodman, Charlie Parker, George Shearing és Bill Evans. Számtalan híres film zenei anyagán hallható különleges játéka.

 

A Toots Thielemans & Kenny Werner CD, ha lehet ilyet mondani a világ egyik legkeresettebb albuma, két csodálatos improvizációs készséggel megáldott művész egymást stimuláló összjátéka. Kenny Werner a kiváló zongorista nemcsak lemezeiről ismert, hanem Effortless Mastery című könyvéről, amely fiatal művészek ezreit segítette világszerte művészi egyéniségük kialakításában.

 

A One more for the road lemez tisztelgés Harold Arlen zeneszerzői munkássága előtt. A több mint 100 éve született Arlen a szórakoztató zene szerzőkirálya volt 400 szerzeménye közül a tucat szerepel a „The Great American Songbook”-ban. A lemezen fiatal jazz énekesek hangján és Toots Thielemans harmonikáján szólalnak meg az ismert dallamok.

 

 

 

 

Jazzheads újdonság      Two for the Show Media

 

NYNDK – Nordic Disruption CD

A NYNDK Jazz Collective a jazz zene határokat nem ismerő nemzetközi jellegének megfelelő formáció tagjai New York-ból (NY), Norvégia-ból (N) és Dánia-ból (DK) származnak. Az együttesben játszó zenészek: Ole Mathisen - Saxophones, Chris Washburne - Trombone, Soren Moller - Piano, Per Mathisen - Bass, vendég Scott Neumann - Drums.

Zenéjüket a post-bop kategóriába sorolják a nagy jazz magazinok, és felsőfokon szólnak zenéjük progresszivitásáról. Az elmúlt évben a dán kormány jelentős DaNY Art Grant-al támogatta munkájukat, amely kortárs klasszikus zeneszerzők komolyzenei műveinek jazz quintet-re történő adaptálását jelentette. Három országból 2-2 zeneszerző művei szerepelnek a lemezen, amelynek egyik fő értéke, hogy a jazz zenészek sikeresen építették be saját improvizációs szótárukba a kortárs zeneszerzés által alkalmazott technikákat. A lemezen Charles Ives, George Perle, Edvard Grieg, Arne Nordheim, Carl Nielsen és Per Norgaard szerzeményei hallhatók.

 

AMK Records

 

Atro „Wade” Mikkola

On The Way CD

Muistaiko Remember…CD

Poseidon Rising CD

Mandy Gaines & The Wade Mikkola Quintet CD

 

Az egyik legkiválóbb finn jazz zenész Atro „Wade” Mikkola 1993-ban tért haza az Egyesült Államokból, ahol 13 évig tanult és zenélt olyan világnagyságok zenekarában, mint Archie Shepp, Nuuenna Freelon és Eric Alexander.

1996-ban jelent meg első lemeze On The Way címmel, ezen az Atro „Wade” Mikkola Quartet Eric Alexander, Joe Farnsworth és Peter Michelich társaságában játszik. A lemezen Mikkola szerzeményei mellett ismert számok pl. Ellington In a Sentimental Mood című száma is hallható.

 

1999-ben jelent meg Mikkola második lemeze a Muistatko…Remember… Ez a lemez merész vállalkozás volt, mert a legnagyobb finn slágereket dolgozták fel, olyan be-bop stílusban, amely a szórakoztató zene dallamait maradéktalanul megőrizte. Ez a lemez quintet felállásban készült.

 

Trió formációban jelent meg Wade harmadik lemeze a Poseidon Rising (2202), Lasse Hi-vi zongoristával és Tommi Vainikainen dobossal. A Poseidon név egy étterem nevére utal, Helsinki Katajanokka félszigetén, ahol a trió két évig játszott hetente egy alkalommal.

 

A 2006-ban megjelent The Wade Mikkola Quintet lemez, a Taking a Chance érdekessége, hogy azon egy szép hangú énekesnő Mandy Gaines is szerepel. Egy véletlennek volt köszönhető az együttes és az énekesnő találkozása, ugyanis Mandy Gaines egy másik amerikai énekesnő helyett ugrott be egy vendégszereplésbe. A jól sikerült találkozás eredménye a szép lemez és Mandy Gaines azóta gyakori vendég finn jazz fesztiválokon és a Storyville Jazz Club éves ünnepi koncertjein.

 

 

 

 

Tutl Records

 

Tuule Kann – Jaak Sooäär: Ôilu/Beauty of the Evening  CD

Különleges hangszereken játszó zenészek különleges hangulatú lemeze, amely nyugodt szívvel ajánlható mindenkinek, aki szereti az etno-jazz zenét. Tuule Kann Észtország egyik legismertebb folk zenésze, a régi népi hangszer Kannel (citera) mestere. Jaak Sooäär pedig jazz gitáros, elektromos gitáron játszik kiválóan. A duó 2006 óta együtt lép fel nagy sikerrel szerte Észtországban. A lemezen a különböző hangszerek hangja tökéletes összhangban cseng össze, a lemez kiváló felvételi technikájának köszönhetően rendkívül hatásosan, maradandó élményt nyújtva a hallgatónak. Tuule Kann énekel is a lemezen, a hihetetlen tisztasággal megszólaló női énekhang egy további élményt jelent a lemez hallgatása során. A békés, kedves hangulata és az észt népzenére épülő számok idegenül is ismerős dallamos sikerre fogják vinni ezt a különleges alkotást.

 

 

Earl Klugh gitáros két lemeze

13 éves korában hallott Perry Como – Chet Atkins show döntötte el Earl Klugh sorsát. A fiatal fiú számára Chet Atkins gitár játéka új világot nyitott meg, bár ekkor még álmodni sem mert arról, hogy egyszer közös lemezeket készít majd a legendás zenésszel. Fiatal zenészként egy másik legenda George Benson egyengette útját a siker felé. Azóta csaknem 30 kiadott lemez, tucatnyi Grammy-jelölés és hosszú világ körüli turnék tanúsítják, hogy a fiatal fiúnak érdemes volt gitárt venni kezébe.

 

Peculiar Sítuation   CD

A lemez az egyik legendás audiofil lemezkiadó a Windham Hill kiadványa. Ennek megfelelő a hangminősége, tökéletesen szólalnak meg a hangszerek, amelyeket kiváló muzsikusok szólaltatnak meg. Al Turner (basszus és dobok), Lenny Price (szaxofon), Tommie Walker (szintetizátor) mellett egy számon Roberta Flack csodálatos hangját is hallhatjuk ezen a lemezen. A lemezen lévő számok Earl Klugh szerzeményei.

 

Naked Quitar    CD

Ez a lemez Earl Klugh első lemeze volt a Koch Records lemezkiadónál. A lemez tökéletes egyezésben a címével szóló lemez, nincsenek effekt-ek és rákeverések, az akusztikus gitár lágy hangján szólalnak meg a nagy világslágerek: a Moon River az Alice in Wonderland, a The Summer Knows, az All The Things Yon Are és a többiek. Ezek a számok Earl régi kedvencei és a lemezborítón olvashatóan a felvételeke során igen nagy örömmel játszotta el azokat. A lemez Grammy-jelölést kapott, ez igen nagy szakmai elismerés az amerikai lemezkiadásban.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Rob Mullins lemezei

Sokoldalú művész a Los-Angeles-ben élő Rob Mullins zongorista, aki lemez kiadással, könyv írással és zene oktatással is foglalkozik. Könyve a „Jazz Piano Voicings” ajánlott olvasmány a Berkley College of Music főiskolán. A könyv megrendelhető a szerző saját készítésű honlapján, ahol egyúttal tevékenységéről tájékozódhatunk.

Persze sok mindent csinálni önmagában még nem dicsőség, az igazi az, ha sikeres az amit csinálunk. Nos Rob kitűnő hangulatos lemezei nagy sikert arattak Los-Angeles-ben, amit mi sem mutat jobban, minthogy 2003-ban megkapta az Independent Jazz Artist of the Year díjat az Los Angeles Music Award gálán. A művész sok fellépést vállal és az utóbbi időben számos nagy előadóval lépett fel. Néhány ezek közül: Branford Marsalis, Kirk Whalum, Ronnie Laws, Spike Robinson, Brian Bromberg, the Crusaders.

 

       

 

 

Sean A. Lane – Crying Sky Blue   CD

A tehetséges zongorista második lemeze nem sokban emlékeztet az elsőre. A Request for Romance lemezen népszerű ismert dallamok zongora feldolgozásai voltak hallhatók. Ez a lemez lényegesen többet mutat meg Sean tehetségéből: hat saját szerzemény és három feldolgozás szerepel ezen. Kiváló társak játszanak ezen az albumon: Seth Kiebel saxofon és fuvola, Justine Miller kürt, Christian Josi vokál és Jim Suidero alt-saxofon. Lane hosszú szólói teszik igen érdekessé a lemezt, a zongorista hallhatóan otthonos a dixiland, a rhythm & blues és a smooth jazz stílusokban. Feltétlenül jót tesz egészségünknek, ha sokat hallgatjuk ezt a lemezt, ugyanis a kiváló zongorista a zenei tanulmányok mellett zene-terápiai diplomát is szerzett.

 

Linn Records újdonságok

 

Artur Pizarro & Vita Panomariovaite - Nikolay Rimsky-Korsakov Piano Duos    SACD

Egy nemzetközileg elismert, befutott zongoraművész Artur Pizarro és egy feltörekvő fiatal tehetség Vita Panomariovaite ezen lemezen zongora átiratokat játszik Rimszkij-Korszakov három zenekari művéből a Seherezade-ból, a Sadko-ból és a Spanyol Capariccio-ból. A Sadko zongora átiratát a zeneszerző tehetséges felesége Nagyesda készítette a két másik mű átiratát Rimszkij-Korszakov készítette. Az 1880-as évek végén készült, a zongora teljes lehetőségeit kimerítő átiratok már a maguk idejében is hatalmas sikert arattak. A két fiatal zongora művész hibátlanul működik együtt az exotikus zeneművek előadása során.

Artur Pizarro az egyik legkiválóbb portugál zongorista 1968-ban született és már 4 éves korában fellépett nyilvános előadásokon. Tanulmányai során volt alkalma megismerkedni a német és francia zongoraiskola teljes repertoárjával. 1987-ben első díjat nyert a Vienna da Motta Competition zongoraversenyen. Vita Panomariovaite litván származású, a Litván Zeneakadémia elvégzése után több zongoraversenyt nyert Olaszországban, Franciaországban és Spanyolországban. Jelenleg szinte folyamatosan turnézik egész Európában.

 

Various  -  The Super Audio Surround Collection Vol.3   SACD

A Linn Records rendszeres kiadványai közé tartozik a legújabb jazz és klasszikus albumaikból készített válogatás. A sorozat 3. tagja egy sor kiváló énekes és együttes új felvételeit tartalmazza. A jazz előadók közül Claire Martin, Ian Shaw és Judith Owen nevét kell megemlítenünk. Hasonlóképpen kiemelkedő előadók szerepelnek a klasszikus részben is. Példaként említhetjük a Classic FM Gramophone Award nyertes Dunedin Consort nevét, vagy George-Emmanuel Lazaridis előadásában Paganini Variations művét Liszt Ferenc jól ismert hangszerelésében. Különlegesség a lemez utolsó száma is, William Carter virtuóz gitárjátékával. A kiváló akusztikai szinvonalon készült felvételek audiofil demonstrációs célra is felhasználhatók!

 

 

 

 

 

 

 

 

A Costa Verde Production dupla lemeze

 

Existence – Planetary Healing  2 CD

Ez a szép kiadású dupla lemez a zenei élvezet mellett a test és a lélek gyógyítását is hívatott szolgálni. Többezer éve felismerték már az akkor élt bölcs emberek, hogy a világ legalapvetőbb jelensége a rezgés. A dobok, csengők, harangok hangja azért talál könnyen utat a lelkünkhöz, mert az embert magát is parányi rezgő részecskék alkotják. A legújabb kutatások szerint az atomok építő elemei a kvarkok, amelyek szinte kiterjedés és tömeg nélküli rezgő húrként jellemezhetők. A kör bezárult: Az emberiség több évezredes kutató munkával, zseniális matematikusok és fizikusok munkája nyomán eljutott ahhoz az ismerethez, amit évezredek előtt tudtak őseink.

Margot Reisinger a lemez zeneszerzője és producere a tibeti éneklő edények hangjára épített ezeken lemezeken. Ezeket az edényeket több évszázada készítik és használják Tibetben, anyaguk 12 fém ötvözete, a hangkeltésen kívül is érdekes tulajdonságaik vannak, például a bennük tartott élelmiszerek sokáig frissen maradnak. Valamennyi edénynek saját határozott magasságú hangja van ( valahol 126 – 221 Hz között rezegnek) és ezek a hangok különböző képen hatnak az egyes emberi szervekre, stimulálják, nyugtatják vagy éppen optimálisra hangolják azok működését.

Az első lemez utazás a Naprendszer-ben, a különböző bolygók asztrológiai hatását tükröző számok segítségével. A tibeti edények mellett hegedű, zongora, gitár, fuvola és dob hangok mellett énekszó is segít az elmélyült utazásban.

A második lemez a különböző tibeti éneklő edények hangjának pontos felvétele. 58 edény hangja hallható ezen a lemezen, amely hasznos segítség lehet meditációs, yoga és wellness gyakorlatokhoz.

 

Intuition Records – Schott Music & Media új lemezei

 

Michel Godard – Gavino Murgia - :deep:  CD

Michel Godard, azaz Monsieur Tuba értelmezésében a jazz zene nem ismer határokat térben és időben. Ez a lemeze túlzás nélkül zenei mérföldkőnek nevezhető alkotás, amely a mediterrán zene, Szardínia és vidékének hagyományos zenei motívumára épül. Godard tubán és a reneszánsz kor basszus hangszerén serpent-en játszik. Kiváló kísérője ezen mély hangokat hordozó lemezen Gavino Murgia énekes – szaxofon művész. Manapság a jazz zene fő jellemzője az improvizáció, ezen lemezen az alkotók inkább a zenei gyökerek legpontosabb követése törekedtek. Elmélyült meghallgatást igénylő zene ez, szokatlan és felkavaró, sokat fognak írni róla a szaklapok!

 

Bill Evans – The Other Side of Something  CD

Bill Evans egy kiváló saxofonos, aki valószínűleg bluegrass zenész szeretne lenni. Mivel ez lehetetlen, ismerve a bluegrass hangszerelést, kitalált magának egy műfajt a soulgrasst. 2005-ben jelent meg első lemeze ebben a műfajban, és azonnal Grammy nevezést kapott. Ezen a lemezén a sokat turnézó művész kiváló zenésztársakkal szerepel: Bela Fleck banjo művész, Richard Bona basszusgitáros, Sam Bush a mandolin mestere és Randy Becker trombitás hallható még a lemezen, amelynek sodró lendülete magával ragadja a hallgatót.

 

Bilja Krstić & Bistrik Orchestra – Tarpoą  CD

Bilja Krstić a szerb könnyűzenében kezdte pályafutását, a 70-es évek második felében a Sunflowers és az Early Frost kult zenekarok tagjaként vált ismertté. Azután szóló karrierbe kezdett, három lemeze jelent meg a pop műfajban, majd a sikerek ellenére műfajt váltott és azóta különleges folk zenéket gyűjt Szerbia, Macedonia, Románia és Bulgária területéről. A gyűjtött anyagból lemezek készülnek, ezek sorában a 3 lemez a Tarpoą. Ezen a lemezen 12 szám hallható, közöttük egy magyar nyelvű: a Márton Szép Ilona, amit tökéletesen érthetően, de kedvesen idegen kiejtéssel énekel el a művésznő.

 

 

 

 

 

 

 

 

Folk Club Ethnosuoni újdonságok

 

Két csodálatos gyöngyszem az olasz népzene kifogyhatatlan kincstárából, az olasz ének és akusztikus zene kedvelőinek.

 

Sancto Ianne – Mò Siente  CD

A kereskedelmi rádiók által terjesztett értéktelen pop zene elemi lázadás volt azoknak a zenészeknek a célja kik 1995-ben megalakították a Sancto Ianne együttest. Az olasz tradicionális zenéhez való visszatérést hirdették meg és minden eszközzel, például a hagyományos helyi dialektusok használatával igyekeznek ismét divatba hozni a régi dalokat. 2000-ben jelent meg első lemezük a Tante Bannere, Tanti Padrune, majd 2002-ben a második nagysikerű lemez, a Scapulà. Harmadik lemezük a Mò Siente az olasz „neoroot” zeneirányzat élvonalába emeli az együttest, sokan legjobb dél-olasz folk együttesként tartják számon őket. Az együttes neve a Róma és Nápoly között elhelyezkedő Sannio régió latin neve, és az együttes szigorúan ennek környéknek a zenei hagyományait kívánja folytatni. A háromtagú együttes tradicionális hangszereken játszik, számaikat a tagok felváltva éneklik. Elementáris erő, és letisztult, határozott stílus jellemzi zenéjüket.

 

Laura Conti & Eivadò -  Nòse Amor CD

Ez a lemez a szerelemről, szeretettről szól, mégpedig annak minden vállfajáról. Szerepelnek benne dalok az isten és a szentek iránti szeretetről, a földi szerelemről, amely a legnevesebb emberi érzések egyike és a hazaszeretetről, amely az olasz ellenállási harc idején még népdalok forrása is volt. Laura Conti csodálatos érzelmes hangján a Piemont-vidék énekstílusában szólalnak meg a dalok, amelyek közül a legismertebb a Bella Ciao is tradicionális partizán dal volt. 12 dal hallható a lemezen, a kísérő hangszeres kiséret kiváló hangszerelése Maurizio Verna gitárost dicséri.