Zenefájlok tömörítése

A zenefileokat tömörítik, hogy kevesebb helyet foglaljanak el.

Alapvetően kétféle tömörítési módszert különböztetünk meg:

 

  • veszteségmentes tömörítés (lossless compression)
  • veszteséges tömörítés (lossy compression)
  •  

A veszteségmentes tömörítés lényege, hogy a zenefile kizárólag matematikai módszerrel lesz kisebb méretűre kódolva, így a dekódolás (kicsomagolás) bitről bitre az eredeti zenefilet tudja reprodukálni. Ebből adódóan ennél a tömörítésnél a hangminőség ezen a ponton egyáltalán sem sérül, pontosan az eredeti adatokat kapjuk vissza, így a tökéletes hangzás feltétele adott.
Az ilyen tömörítéssel nem érhető el drámai helymegtakarítás, általában 40-60% körüli a tömörítés aránya, ennyivel kevesebb helyet foglalnak majd a zenefileok. Tegyük hozzá, hogy sok gigabyte esetén ez sem megvetendő helytakarékosság, tehát mindenképpen érdemes tömöríteni.

A veszteséges tömörítés folyamata egészen más elven történik. A zene egyes részleteit, amelyeket az emberi fül kevésbé érzékel, egyszerűen kihagy a tömörítő algoritmus, és az így létrejött kevesebb információt tartalmazó zene kevesebb adattal tárolható, illetve a bonyolult tömörítő algoritmussal még kisebb méretűre zsugorítható a zenefileok mérete.
A zenei részletek kihagyásának mértéke állítható, így lehetséges különböző mértékű tömörítettségű zenei fileokat létrehozni. Mivel ezek a kihagyott zenei részletek nem reprodukálhatóak, az eredeti zenefile mind adattartalom, mind zenei élmény tekintetében „veszteséget szenvedett”, ezt a fajta tömörítést veszteséges tömörítésnek nevezzük.

Természetesen a jobban tömörített, azaz több zenei részletet hiányoló zenei fileok csökkentett hangminőséget eredményeznek, amely már egyértelműen meg is hallható egy jobb minőségű hangerősítő rendszeren.

 

AAC formátum
Advanced Audio Coding, vagyis továbbfejlesztett audió kódolás, a Dolby Laboratories fejlesztette ki és leginkább az iPodok használják. Az Apple és a Real saját digitális jogszabályozási technológiát használnak, hogy az iTunes és a RealRhapsody AAC fájlletöltéseit védjék.

 

MP3 formátum
A teljes neve: Motion Pictures Experts Group Layer 3, ami nem más, mint egy ‘mozgókép szakértői csoport’ által kifejlesztett szabvány, és annak is a harmadik rétege azaz változata. Veszteséges tömörítés, ez volt az első viszonylag jó hangzást adó, de magas tömörítéssel (azaz kis méretre csökkentett) zenefájl, így ez terjedt el a pár éve még szerényebb internetes sávszélességek mellett.

 

OGG formátum
Nyílt forráskódú, azaz licenszdíj nélkül alkalmazható tömörítési eljárás. Az MP3-hoz képest valamivel jobb hangminőséget is ad ugyanakkora bitráta mellett, így elvileg akár el is terjedhetne szélesebb körben is, de valahogy csak toporog, nem nagyon alkalmazzák.

 

FLAC formátum
Nyílt forráskódú veszteségmentes formátum, jelentős az elterjedtsége, a jövőben várhatóan egyre több eszköz lesz FLAC kompatibilis alapkiépítésben, vagy kiegészítő pluginnel. A magas hanghűségre törekvők csak veszteségmentes formátumokat is lejátszó készülékeket vásároljanak, hisz csak ezek produkálnak kompromisszummentes, eredeti audio CD minőségű hangzást. Tömörítési aránya kb. 50-70%-os.

 

APE formátum
A Monkey's Audio által kifejlesztett veszteségmentes tömörítési algoritmus, amely valamivel kisebbre zsugorítja a zenefájlt, mint a FLAC, viszont ennek az az "ára", hogy erősebb erőforrást is igényel a be- illetve kitömörítés, azaz erősebb processzor szükséges hozzá. A másik hátrányos jellemzője, hogy sokáig csak licenszdíj ellenében volt alkalmazható, így nem szívesen használták programokban, eszközökben. Bár már szabad a használata, ez elég is volt ahhoz, hogy a FLAC jobban elterjedjen. Tömörítési aránya kb. 40-50%-os.

 

ALE / ALAC formátum
Az Apple Lossless azaz Apple által kifejlesztett veszteségmentes fornátum, amely jellemzően az Apple eszközökben ismert és használható. Tömörítési aránya kb. 40-60%-os.

 

WAV / AIFF formátumok
Tömörítetlen formátumok, a zenei CD-ken található az információk is ilyenek. A WAV fájlok általában Windows-os gépeken, az AIFF fájlok pedig Mac-eken használatosak.

 

WMA formátum
A WMA (Windows Media Audio) a Microsoft saját zenei formátuma. Azonos bitsebességnél jobb hangminőséget ad, mint az MP3 formátum. Egyes WMA fájlokat másolásvédelemmel láttak el, DRM technikával.