Radnai Rudolf :  Lemez ismertetők/ Record reviews  2015          

 

Previous reviews  

 

2006   2007  2007/2  2008  2008/2  2009  2009/2  2010  2010/2  2011  2011/2  2012  2013  2014  2016  2017

 

 

 

 

Bruno Heinen/Kristian Borrinlg - Postcard to Bill Evans     CD

Érdekes jelenség a jazz világában milyen gyakori és általános, hogy egy-egy nagy művész munkássága előtt külön produkciókkal tisztelegjenek. Más zenei műfajban ez azért nem ennyire elterjedt és talán ennek oka, hogy itt erősebb a hagyományok, a nagy elődök, példaképek tiszteletben egyszersmind legendaként életben tartásának az igénye.

Bill Evans vagy egy tucat ilyen jellegű elismerést kapott már, köztük olyan, időközben önállóan is legendává vált zenészektől, mint Michel Petrucciani és John McLaughin és sosem venném a bátorságot, hogy kritizáljam műveit még akkor sem, ha nekem sosem volt és vélhetőleg nem lesz a személyes kedvencem.

A két fiatal muzsikus a Londonban tevékenykedő zongorista Bruno Heinen és a dán gitáros Kristian Borring ellenben biztosan őszintén oda van a műveiért és ez rögtön átüt a hangokon, amiket előcsalogatnak hangszereikből. Harmonikus, kiegyensúlyozott, lágy ritmusokon alapú zene ez, kivéve a „Five” című nótát, és bármelyik klub háttérzenéjének nyugodtan ajánlható. A zongora talán a vártnál kissé erősebben dominál, de ez, ha azt vesszük Evans alapvetően ezen a hangszeren játszott, nem is csoda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mark Egan  lemezei

 

Mark Egan - Truth Be Told CD

Mark Egan a legendás Pat Metheny Group basszus gitárosa volt 1977-1980 között, így aligha kell bemutatni a gitár rajongóknak. A Grammy Award nyertes basszusgitáros és zeneszerző zenekar vezetőként jegyzett 6. lemezén igazi szuper-group játszik: Bill Evans (sax), Vinnie Colainta (drum), Mitch Forman (keybocards). A kíváló zenészek csaknem 30 éve ismerik egymást, számtalan formációban játszottak együtt, de így kvartett formában még nem zenéltek egymással. 11 szám hallható a lemezen, egy kivételével Mark Egan szerzeményei, a kivétel a billentyűs Mitch Forman szerzeménye a Shadow Play ballada. A Truth Be Told csodálatos lemez minden szempontból, kiemelkedő a hangminősége és élményszámba megy a neves zenészek önfeledt játéka.

Mark Eganról kevesen tudják, hogy zenész édesapja nyomdokaiban járva trombitásként kezdte zenei pályáját és csak Jaco Pastorius tanítványaként tért át a basszus gitározásra. Három platina és három aranylemez után elismerhetjük, hogy sikeres váltás volt!

 

Karl Latham-Ryan Carniaux-Mark Egan - Constellations  CD

Björk az izlandi feministennő-zenészikon mindig is elég határozott, akaratos, önfejű produkciókkal rukkolt elő és ez nem volt másképp a 2007-ben piacra dobott „Volta” című albummal sem, amit egy jól sikerült turné is követett. Mark Latham a New York-ban tevékenykedő nemzetközileg elismert dobos régóta fantáziálgatott arról, hogy a hangszinteken kenguruként ugrándozó és testét meglepőnél meglepőbb ruhaszerű alkotásokba bújtató énekesnő produkcióját feldolgozza és talált is hozzá két megfelelő zenésztársat, a basszusgitáros Mark Egan-t és a trombitás Ryan Carniaux-t. Persze ha hallgatjuk a lemezt rögtön feltűnik egy negyedik hangszer hangja is, amelyért Nick Rolfe billentyűs a felelős. Valamiért őt most special guest-nek hívják itt, lelkük rajta. Ami azonnal átjön az a kiegyensúlyozottság, döbbenetes mennyire jól balanszíroznak a hangszerek által keltett hangok arányain, mintha egy mérlegen előre kimérték volna melyik mennyit és mikor szólhat. Björknek biztos tetszene a végeredmény és "Volta" képpen nekünk is tetszik, hiszen úgy maradt felismerhetően hű az alapokhoz, hogy inkább csak hozzátettek és nem elvettek onnan, még ha néha úgy is érezzük kissé az indokoltnál nagyobb mértékben szabadítják ránk a free jazz-s improvizatív játékot. A belső tartalomhoz jól passzoló borítón felsejlik Björk arcának sziluettje is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hazmat Modine - Extra-Deluxe-Supreme    CD

Az engem mindig valami titokzatos és igen veszélyes vegyi-fegyverre asszociáltató nevű banda „Cicada” című albumát már ismertettük, aki gondolja, felütheti azt a 2012-s év nagyjából két ötödénél, aki nem, annak egy kicsit kevesebb információ fog jutni, mivel nem szeretjük ismételni magunkat és több dolog amit ott leírtunk, itt is áll. Ami változott az egyrészt a taglétszám, ez eggyel nőtt, bár ha megnézzük az egyes daloknál a közreműködő zenészeket, láthatjuk mindegyiknél legalább még két plusz személyt is találunk. És ami szintén, az a zenében bekövetkezett egyfajta váltás, hogy a hangszeres játékra koncentrálás helyett inkább a hangulatot próbálják megfogni, arra építenek.

Biztos vagyok benne, hogy ők élőben sokkal jobbak, mint ezen a stúdió albumon, mivel úgy érzem, mintha a kiadó szólt volna rájuk, hogy srácok a sok koncert után tessék már bevonulni a stúdióba és összerakni egy új albumot. Ők meg duzzogva bementek aztán megcsinálták, persze tisztességesen és profin, de akkor is ott maradt az a hangulatra hajazás, az a mikrofon helyett szívesebben nyomnánk a hallgatóságnak érzés. Mintha ott függne a levegőben a zenészek által elvárt visszajelzés igény és ez egy stúdió albumnál bizony furcsán hat, bármennyire is jól tudnak muzsikálni.

Eddie Cotton - One at a Time     CD

Talán kissé hatásvadásznak tűnik a pozíció, melyben a borítófotón megörökítették Eddie Cotton-t, a legnagyobb blues ikonokat idézi ez a mozdulat és a zene is igencsak őket próbálja megidézni, persze modernebb felfogásban és kevésbé erős individuális nyomással. Hiába ha B.B.King vagy Muddy Waters nem is beszélve Hendrix-ről fenn volt a pódiumon más nem nagyon rúgott ott labdába. Nahát Eddie náluk sokkal kisebb arc és ennek megfelelően az egója is jóval közelebb áll egy magunkfajta földi fickóéhoz. Elektromos blues és ritmusos funky, előbújik a gospel, valamint a déli államok zenei gyökereinek ütemei és hangulatból is kitalálható, hogy ifjúkorának egy részét Eddie az édesapja által vezetett fekete vallási közösség templomi zenekarában töltötte. Általánosan áthatja az alázat és földön-járás érzése és ez most itt pozitívumnak hallik, egy igen kifinomult tudjuk hol a helyünk a világban érzés, nem szeretnénk egy olyan zakóban feszengeni, ami lehet jobban mutatna a képeken, de élőben kényelmetlen viselni az anyaga és a szabása miatt, meg hát nem is nekünk készült, ez viszont neki készült és jól is mutat benne.

Anthony Gomes - Electric Field Holler     CD

A torontói gitáros/énekes/dalszerző idei albuma már a tizenkettedik a sorban, 98-ban kezdte pályáját és magát bár „Blueschild”-nak tartja alapvetően rock&roll alapú, lendületes gitárzenét játszik, melyben persze vannak blues elemek is, de vannak benne metal, glam rock és egyéb hasonlóak. Ha valaki szereti az elektromos gitár nyúzása által keltett hangfolyam özönöket, az erős basszust, konkrét dobmunkát és a hosszú hajzatban és a mintás kendőkben is kifejeződő lázadást biztos rögtön felveszi az album ritmusát. Nekem így nagy mennyisségben a negyedik nóta környékén már kezdett sok lenni, szerencsére az ötödik, „Nowhere is Home” hangjai kicsit feloldják azt a merevséget, amely talán a hajrázás miatt kezd a derekunkba állni. Hazudnék ha azt mondanám rossz zene ez vagy, hogy nem nagyon jó gitáros Gomes, viszont ahhoz, hogy igazán kiemelkedő produkciónak érezzük az ilyen fajta muzsikát kell a már gyermek-, de legkésőbb a tinédzserkor elején készült fotókon fellelhető, legalább vállig érő hajzat és a szegecses csuklószorító. Ha blues, akkor metál-blues lett ez így.

Kari Ikonen Trio - Beauteous Tales and Offbeat Stories   CD

A jazz, mint zenei irányzat mindig is népszerű volt a Skandináv országokban, vélhetőleg az intellektuális, elgondolkozó, a hosszú téli napokon elmerengő, eltöprengő emberek fogékonyabbak rá. Szemben ezzel ugyanakkor megfigyelhető, hogy a déli térségekben arányaikban sokkal kevésbé rajonganak érte. Kari Ikonen zongorista ezúttal az örmény bőgőssel, Ara Yaralyan-nal és honfitársával a dobos Markku Ounaskari-val indul csatába a hallgatóság kegyeiért. Az album borítója alapján valami könnyedebbet várnánk, gyermek mesék aláfestő zenéit, lágy altató hangokat, de azért ez elég keményen standard jazz, a játékosság, ha meg is jelenik rövid időszakokra, de mindig visszaveszi a helyét a kimért, tartózkodó szakmaiasság. Nehogy már hülyéskedjünk és ennyire lazára vegyük a figurát, tessék a munkára, a feladatra koncentrálni. Talán ha kicsit jobban elengedik magukat, akkor egy általánosan jobban tetsző muzsika jött volna érte. Persze lehet akkor meg a szakmai szint süllyedt volna azon nívó alá, amit ők, mint mércét emeltek magukkal szemben. Ja kérem, megtalálni az arany középutat, azt bitang nehéz.

 

 

 

 

 

homerecords  újdonságok

 

Taxídi - Dreamy train   CD

A Taxídi 2012-ben alakult, fiatal zenészekből álló együttes. Tagjai: Simon Fransquet - Isaline Leloup - Rudy Mathey - Zoé Pireaux - Joachim Loneux. Az együttes neve görögül utazást jelent, és pontosan erről első lemezük a Dreamy Train is. Az együttes Simon Fransquet gitáros vezetésével varázslatos utazásra invitálja a hallgatót. Zenei stílusok tucatjain át vezet az út, és a fiatal zenészek bámulatos technikával ötvözik a klezmer, a tangó, a bossa nova elemeket a jazz, a rock, és a funky zenével. Egy pillantásra sem lankadhat a figyelmünk, mert a vonat máris száguld tovább. Kiváló vendég művészek

játszanak a lemezen, többek között: Karim Baggili, Taio Thai, Quentin Liègeois, Alain Deval, Antoine Dawans és Yano Polis.

Fransquet egy nevet is kitalált a zenéjüknek: world jazz cinematic music. A név akár egy új zenei stílust jelölhet.

 

Didier Laloy & Kathy Adam - Belem   CD

Néhány hete a WOMEX gálán Budapesten szerepelt nagy sikerrel Didier Laloy/diatonikus harmonika - Kathy Adam/cselló duo. A két briliáns technikájú művész csaknem 15 évig járta Európa koncert termeit felléptek többek között a Panta Rhei együttessel is. Húsz évi ismeretség után kezdődött el a közvetlen zenei együttműködés kettőjük között. A Belem című lemezük eddigi találkozásaik zenei antológiája, finom, de meglepően dinamikus melódiák váltakoznak benn bolondos dallamokkal, nagyon szerethető színes világot tárva a hallgató elé. Didier Laloy egyéb projektjei, a teljes sötétségben előadott NOIR'S koncertek, a kérésekhez szabott DIDIER LALOY’s CHAMELEON TRIBE előadások, vagy a FLORIZOONE & DIDIER LALOY harmonika duó fellépések mellett ma már a Belem a művész kiemelt produkciója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Markus Ketola lemezei

A finn jazz dobos Markus Ketola egész fiatalkora óta a pályán, pontosabban a koncerttermek és a hangstúdiók falai között van. 1993-ban lett a tagja a szakmailag nem érdemtelenül nagyra tartott UMO Jazz Orchestra-nak és a következő években olyan nagyságokkal zenélt, mint Michael Brecker, John Scofield, Jo Lovano, Dave Liebman, Kenny Wheeler vagy Mercer Ellington. Mindemellett sok híres európai nagyzenekarban is bedolgozott, azonban múlti kulturális tevékenykedései ellenére saját munkái mindig is szülőföldjének gyökereit jellemző, a finn hagyományokat tiszteletben tartó produkciók. Most következzen két, egymástól időben igen távol készített albumának ismertetése.

 

Tila    CD

1998-ban dobta piacra Ketola ezt az albumot és döbbenetes, hogy mennyire kortalanra sikeredett, persze ezt csak így majd húsz évvel a születése után tudjuk megítélni. A jazz-ben már 5-10 év is igen nagy távolság, az ennyivel korábban létrehozott produkciók általában ha is vesztik el értékeiket, de egy kissé megkopik a fényük, kicsit porossá válnak a CD tartókban, melyet főleg azért érzünk, mert a hangulati közegen, amikben létrejöttek, ugrunk, ugrik a világ túl. Nos Ketola saját munkája teljesen időszerűnek hat, igazi skandináv kötetlen hangulatú jazz, jó érzékkel, szolidan, nem túlzottan szakmaias. Alkalomadtán kicsit több a káosz, de még mielőtt egy picit is azt éreznénk sok ez, visszaváltanak egy általánosan szórakoztató fokozatra. Néhány hang, mintha a ködben a fjord vizén a tenger felé suhanó viking gályák képét idézné elénk, az utolsó szűk egyperces szám a női kórussal pedig ötletes lecsengést ad ki.

 

Rewind no Idling    CD

Ketola újabb, 2012-s albuma már sokkal gyorsabb és energikusabb számokat vonultat fel, bőségesen megspékelve vibrafon hangokkal, amelyet én nagyon szeretek, de biztos vannak olyanok, akik kevésbé. Hozzájön még a szintetizátor és ezáltal egy kissé kísérletezgető jazz-be oltott elektronikus zene benyomását kelti, néha egészen populáris dallamokkal. A produkciót egy hiper-modern, de ugyanakkor kissé sznobbul intellektuális bárban tudnám elképzelni, mint aláfestő muzsikát az esti táncikálás, enyelgés közbeni eszmecseréhez az Helsinki és az Oslói egyetemek tudományos karainak diákcsere programjának záró buliján.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Corté - Seasoned Soul    CD

Ha valaki elmondhatja magáról, hogy igazi énekes családba született, hát az ezzel az albumával visszatérő Al Corté az. Édesapja amatőr Honky Tonk énekes volt, Mike nagybácsikája egy night club-ban énekelt, Raymond bácsikája pedig profi opera énekes volt, így nem csoda, ha Al már kora gyermekkorában próbálgatta torkának és hangszalagjainak a képességeit. Persze azt szerették volna az idősebb családtagok, ha Al jól nevelt kisfiúként operát tanul, be is íratták tanfolyamokra, azonban a tinédzserkor lázadó évei már a középiskola bandákba és a környéken megtartott bulikba sodorták. Azután jöttek a menőbbnél menőbb bandák, melyek akkoriban Amerika-szerte igen népszerűek volt, így a The Cavemen, majd a Brass Tacks, a Hot Ticket, a Tropics, a Nebula, a Good Vibrations, a Tropico és a Cinch. Közben profi motokrossz versenyző is volt és reklám filmjei mellett jelentős szerepet kapott a „Cuba Crossing” című nagyjátékfilmben, de saját erőből és tehetségből lére hozta az „Outback Productions” nevű kulturális múlti projekt céget is. Aztán egy szép napon eladta a cégét és félremete állapotban Arkansas-ban Rex nevű K9-s minősítésű kutyáját nevelgette, persze arra azért volt ideje e mellett, hogy építőipari céget alapítson, önkéntes tűzoltónak álljon és harcoljon szűkebb környezete történelmi emlékeinek a fennmaradásáért. Ezen a lemezen R&B és Blues klasszikusokat énekel, könnyed kis ujjgyakorlatként, csuklóból rázza ki kevésbé képzett énekeseknek bitang nehéz dalokat és az olyan örökzöldek, mint például az „Unchain My Heart” vagy az „I’m Tore Down” megfelelőek arra, hogy meg se álljon a lábunk egész a végéig.

 

 

Lara & The Bluz Dawgz - Howlin’   CD

A Blues megannyi árnyalattal képviselteti magát a zenei palettán és ezek közül szinte mindegyik megtalálható Lara Germony és bandájának új albumán. Ahogyan egy igazi nőnek ezer arca, ezer stílusa van, minden alkalomra más sminket, hajat, hangulatot, ruhát, kiegészítőt, illatot vetnek be, úgy vonultat fel ezekből most egy párat Lara. Az énekesnő, akinek férje a konyhai munkák és egyéb élvezetes otthoni elfoglaltságok, mint például a takarítás, mellett a basszusgitár kezelését is kénytelen volt megtanulni, nem az a szende nőtípus. A dalok is családi együttműködés eredményei, melybe a társzenészek, akik közül a billentyűs, Dan Nadasdi feltételezhetően magyar felmenőkkel rendelkezik, is bevonásra kerültek. Mertek volna nemet mondani, biztos kaptak volna fejükre a mikrofon állvánnyal. Ha igazán őszintén, férfi szemmel figyeljük, akkor azért ez még is egy elsősorban a hölgyeknek szóló lemez, még úgy is, hogy a gyengébb nem tagjai közül az erősebbekhez szól.

 

 

 

 

Jim Singleton – 8’oclock in the Afternoon      CD

Jim Singleton az igazi, munkás zenész utat járja. Ha gonosz akarok lenni, semmi különlegeset nem csinál, csak zenél, persze ha igazán koncentrálva figyeljük, akkor lassan rájövünk, hogy amit csinál az nem is olyan könnyű és itt döbbenünk rá, hogy az élet minden területéhez hasonlóan a zenében is mennyire szükség van a mindennapok hőseire. Nem lehet csak ikonok játékát hallgatni, kell egy olyan szorgos-dolgos tömeg is, akik esténként a közeli falu kricsmijében nyomják, csak nekünk, az átlagembernek, filléres fellépti díjakért. Nekik a taps legalább annyi energiát ad, mint a csekély tiszteletdíjból vásárolt, a létfenntartást szolgáló szolid élelem és még őszinte a pillantásuk és a kézfogásuk, ha gratulálunk nekik a produkcióért. Jim játékában keveredik egyfajta electric blues, a British blues-al és az amerikai hatvanas évek blues-ával és aki a fenti mondatok alapján azt gondolná ő és bandája nem túl képzett zenészek, az nagyot tévedne. Az album 7 feldolgozást és három ideírt szerzeményt tartalmaz és nekem személy szerint jobban tetszenek az utóbbiak.

 

 

 

 

The Reverend Shawn Amos - Amos Loves You     CD

Amos szeret téged és mi is szeretjük Amos-t. Ahogy rögtön belecsap egy olyan igazi, 60-s 70-s évek béli ultra lazulós blues-ba, melybe azért keverednek gospel és boogie-woogie elemek is, rögtön érezzük, hogy itt komoly és nagyon valódi dolgokról van szó. Az autók még nem műanyagból készültek, a szerelmek nem mobilon köttetek és értek véget, az öngyújtók nem eldobós vacakok voltak és a cigarettában még dohány volt. A cipőket nem Kínában ragasztották robotok, hanem a sarki cipész varrta a lábunkra, olyan anyagból, amit mi választottunk. Az irányított fogyasztói társadalom, ha nem figyelünk, és nem harcolunk legalább a lehetőségeink függvényében ellene, felfal minket és amit ki fog köpni az egy egyen gondolkodású, egyenruhákba (nem katonai) bújtatott, egy fajta réteg zenéjét hallgató robot társadalom lesz. Bizony és éppen ezért nagyon fontos az ilyen zene, amit Amos-ék játszanak, mert talán átérezzük, hogyan is lehetne csinálni és ha nem is tesszük azt holnaptól, de legalább a gondolat ott motoszkál a fejünkben és már az is nagy szó. Piszok jó muzsika.

 

 

 

 

Blues CD újdonságok

 

Az Earwig Music fülbemászó újdonságai

1978 az az év volt, amikor Argentína otthon megnyerte a foci VB-t és amikor létrejött az Earwig Music Company Inc, bár kötve hiszem, hogy a két történés között bármiféle összefüggés lenne, már csak azért sem, mert figyelembe véve Mario Kempes akkori hajviseletét kizárt, hogy bármilyen ügyes fülbemászó is utat találhatott volna a hallójárataiba. A lemezkiadó Chicago-ban alakult és fő csapásvonala éppen az otteni fekete blues és az azzal kevert muzsikák képviselete. David Honeyboy Edwards (R.I.P.), aki az egyik valaha élt legjobb Delta Blues gitáros volt, csapatában játszott Michael Frank, a cégalapító, harmonikán és tulajdonképpen a személyes kapcsolatukból vette az ötletet, hogy alakíthatna egy kiadót, amelyik korrekt feltételekkel képviseli az előadóművészek érdekeit. Aztán egyre többen csatlakoztak a csapathoz és a kiváló minőségű hanganyagokat jegyző Fülbemászó mára a térség meghatározó impresszáriójává vált. Lemezeiket a Blind Raccoon ügynökség reklámozza. Most következzen két lemezükről rövid bemutató.

 

Les Copeland - To Be in Your Company    CD

Les Copeland a borítófotók alapján kellemesen deviáns tekintettel és kissé meggyötört arcvonásokkal rendelkezik, ami – ha blues zenéről van szó - sokkal jobb és kategóriákkal hitelesebb, mint amikor egy ránézésre csak az egészséges életnek, a gyúrásnak és a konfliktus kerülésnek élő fickó próbál arról zenélni, milyen is az éjszaka, milyen is az élet mocsara.

Les Copeland tinédzserkora óta, mióta először hallotta játszani Mississippi Fred McDowell-t - gitárral a kezében él, szinte egybe forrt vele ez a hangszer, bármit, bármikor el tud játszani, akár 7-8 ital után is, vagy egy görbe éjszaka után álmából felkeltve, és mindent a saját stílusában. Mindig beletesz valamit, ami az Ő egyéniségének a része, ami őt jellemzi. A lemezen hallható dalok többsége saját szerzemény, Les szerint az ismerőseiről és a barátairól, meg azok életéről szólnak. És a megélt valóság sugárzik a dalokból, amennyire nem tetszett a muzsikája, mikor elkezdtem hallgatni, annyira megtetszett a végére. Nagyon őszinte, nagyon szerethető zene ez.

 

Andy Cohen - Road be Kind   CD

A Fülbemászó másik aktuális „sztárja” vagy inkább adúja a pakliban a szintén gitáros Andy Cohen, akinek játéka, amennyiben Les Copeland zenéjéhez hasonlítjuk, kifinomultabb, árnyaltabb, rafináltabb. Itt már nem csak a Blues adja az alapokat, hanem a Folk és tradicionális amerikai gitárzene is. Ez a korong is mérföldekkel felette jár mind erkölcsileg, mint zenei színvonalban a jelenlegi blues fősodornak, amely sajnálatosan egyre inkább kezd a többi művészeti irányzatokkal együtt abba az irányba hatni, hogy minél kevésbé gondolkodtassa el a hallgatóságot, egy fajta olyan lelki és szellemi állapotban tartva, amikor a legkevésbé alkalmasak az önálló gondolkodásra és szépen lassan az ilyen irányú igényeiket is elfelejtik.

Visszatérve Andy-re, zenészi képességei és a dalokból sugárzó műveltsége keveredik az utazó zenész-csavargók életigenlési ösztönével és vagányságával és egy igen izgalmas, változatos zenei képet hoz össze. Jelen vannak itt régi ír népdalok, Lennon és McCartney dalai, az I. világháború előtti amerikai szerzők művei és saját szerzemények és így egyben megkapóan baráti hangulatot adnak ki.

 

Buddy Guy - Born To Play Guitar     CD

Hát ennél beszédesebb címe egy albumnak már nem lehetne, egy rövid mondatban összefoglalva minden, ezért aki siet, esetleg idő szűkében van, ne is olvassa tovább az ismertetőt, a lényeget már tudja. Akiknek viszont van még egy fél percük, azoknak elárulok pár részletet is. 79 éves korára a hatodik, ezúttal életmű Grammy Díját begyűjtő Buddy Guy-t a Rolling Stone Magazin a 23. helyre sorolta minden idők legjobb gitárosai között. Persze azon lehet vitatkozni, hogy valaki személy szerint kit, kiket tart a legnagyobbaknak, hogy ő tényleg a 23-dik-e, de abban egyet kell, hogy értsünk, hogy ha valaki felkerül, egy ilyen listára, akkor már bitang jó gitáros, az egyszer hétszentség. Buddy hatása a mai gitárzenére világszinten is mérhető, több híres gitáros az ő keze alól vált ikonná, például Eric Clapton is. Ezen az albumon is több híresség működik közre, így Van Morrison, Joss Stone, Kim Wilson. Buddy Guy az egyik utolsó élő és még aktív tagja annak a zenész generációnak, melynek tagjai nem a menedzserek által kitalált és felfutatott, majd híressé és anyagilag gazdaggá vált kirakat sztárok, hanem azok közül való, akiket még a tényleges zenei tudás és közönség szórakoztatásáért mindent elkövető féktelen alázat és inkább az erkölcsi gazdagság jellemez. Ebből a generációból furcsa mód senki sem járt drága autókkal, senki sem élt fényűző életet és nagyrészt nem azért, mert ne tehették volna meg, hanem mert számukra nem a kifelé a külsőségek mutatása, az én úgy mutatom meg mekkora arc vagyok, hogy egy Ferrarival járok, hanem úgy, hogy bárkit lezenélek egy élő show-ban, itt tényleg a zene a lényeg.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

CD újdonságok az Origin Records és az OA2  Records lemezkiadóktól

 

Electric Squezzebox Orchestra - Cheap Rent     CD

Egy trombitás, Erik Jekabson vezeti azt az all-star zenész csapatot, amelyik a San Francisco-i öböl térség egyik legszínvonalasabb zenei produkcióját nyújtja vasárnaponként, amikor is fellépnek a Doc’s Lab-ben, amely egy népszerű rendezvény helyszín. Sajnos még sosem jártam ott, de egyszer szívesen részt vennék, szalonspiccesen egy koncerten.

Ez a banda dobta össze a Cheap Rent lemezt, egy nagyon színes, választékos, sokrétű produkciót. A részint klasszikus, részint saját szerzemény dalok érdekes ritmusban váltják egymást, nem érezzük az unalmasság, egyhangúság érzését, mely az egyébként igényes zenék hallgatásakor is hajlamos ránk törni, amikor sorra azonos hangulatot adó felvételekkel tömnek tele egy korongot. A másfél tucat muzsikus persze alapból is komplex hangzásvilágot jelent, de itt a szerkesztőket is feltétlen dicséret illeti, igazán jó lemez lett, ahol remekül megfér egymás mellett a modern jazz hangokkal operáló „ESP” Wayne Shorter-től, Herbie Hancock 70-s évek beli groove-ja, a „People Music vagy éppen a New Orleans-i stomp-ra hajazó „Gap Toothed Grin”.

 

Clay Giberson - Minga Minga      CD

 Az Észak-nyugati partszakasz, pontosabban Portland az otthona Clay Giberson-nak, a kortárs amerikai jazz egyik meghatározó zongoristájának és családjának, aki ezen az albumon a lányának a megszületésekor belőle felszabaduló, kifakadó érzéseket, felszínre törő lelki energia folyamatokat öntötte hangokba.

Kiegyensúlyozott, lágy, finoman érzéki hangok, a hinta ide-oda száll a kertben, szellő legyezi a bokrok, fák lombjait, egy kismadár éppen a madáretetőből csen el egy napraforgó magot. Ha valakinek gyermeke születik, az emberek megnyugvást, elégedettséget éreznek, kerekké válik a történet, egyszerre kezdik megérteni elvileg miről is szólna javarészt ez az egész. Persze lehetséges, hogy Clay élete már eddig is kiegyensúlyozott, tartalmas és boldog volt, hiszen szép környezetben, egy vidéki birtokon nőtt fel és a honlapján olvashatók szerint alapvetően szerencsés fickónak mondható. Reméljük, hogy a kis jövevény jövője sem fog jobban felhőkbe burkolózni.

 

További újdonságok

 

Lucas Pino - No Net Nonet    CD

Nick Finzer - The Chase    CD

Hugo Fernandez - Cosmogram    CD

John Stowell | Michael Zilber - Live Beauty   CD

 

 

 

 

 

Tony Christie & Ranagi – The Great Irish Songbook    CD

A Stockfish kiadó minden munkája referencia szintet hoz, mind hangminőségben, mind megjelenésben. Ahogy például az ember kinyitja a CD-iket, már a dobozokon is érezzük az igényességet és ez folytatódik a borítók fotóján át, magán a hanghordozón is. Na de térjünk rá a zenére, Tony Christie ezen az albumon zenekarával ír őseihez tér vissza, egy nosztalgikus, lágyan fodrozódó hullámfolyamon, néha már-már szentimentális módon. Ez nem a nyugati park meredek szikláihoz hajók százait csapó, dühöngő tenger. Mivel a szüleihez, őseihez kötődő emlékek, érzések mindenkinél teljesen egyediek és sérthetetlenek, hiszen sosem tudhatjuk kivel mi történt, hogyan nőtt fel, milyen történetek, felvillanó képek csalnak könnyeket a szemekbe, ezért ezek kritika nélkül szemlélendőek, hallgatandók. Amit visszaad az album, annak alapján egy kedves, szerény, összetartó, keresztény ír család képe áll össze, ez nem az üres Paddy-s üvegekkel zsúfolt bányászcsaládok nappalija, ahol könnyen csattantak pofonok egy-két rossz érdemjegy, vagy labdával kilőtt ablak után. Valószínűleg az angol vérvonallal való keveredés folytán nem található meg benne az az ír harcosság-dacosság sem, ami sok véres kocsmai, utcai összecsapást eredményezett már, sokkal inkább a megbékélést, a vallási ellentéteket is kisimító, az egyéniség két, egymásnak békejobbot nyújtó, ír-angol feleinek egybefonódási szimbóluma lett.

Slowly Rolling Camera - Into the Shadow     CD

Ez az album inkább maxi-nak, mint teljes lemeznek számít, tekintve, hogy összesen négy számot tartalmaz és a zongorista-komponista Dave Stapleton új projekt-je. A 2013-ban összeverbuvált négytagú banda jelentős szakmai múlttal és erős zenei tudással felvértezett egység, melynek zenéje az emocionális, lazulós elektronikus zene és egyéb stílusok, például a trip hop, a jazz és a soul mesterien összesimított egyvelege. Ha el szeretnénk képzelni, mintha a Trainspotting körüli Underworld-t kevernénk a Massive Attack-al, belecsepegtetve egy kevés késői Blur-t. Mint amikor a végül csak felnőtt és már rendes családi életet élő Mark Renton, egy pénteki sörözés után a fiatalabb munkatársakkal bulizni menne és a kirúgás a hámból eldurvulna. Persze másnap reggel már mászik a gyerkőc az ágyra és az asszony is rosszallóan jegyzi, meg, hogy hajnalban hánytunk. Korban meglehetősen belőtt célcsoportot érzünk, a 25-35 éveseknek szóló muzsikaként hat, a fiatalabbak még nem értik, az idősebbek még értik, de már nem szeretik az ilyet.

Signe Bisgaard - Meander       CD

A kortárs zenétől általában idegenkedünk, ami nem véletlen. Ha éppen nem állnak egyensúlyban a lelki erőink, nincs kisimulva az idegrendszerünk, ha nem vagyunk teljesen nyitottak érzelmileg és szellemileg felkészülve valami újra, valami olyasfélére, amit eddig nem hallhattunk, na akkor könnyen kaphatunk tőlük egy kisebb fajta dührohamot. Ennek oka legtöbbször nem az, hogy a zenék lennének rosszak, hanem az általában hallott, kedves ismerős muzsikák kevesebb rákoncentrálás, odafigyelést igényelnek és valljuk meg, ebben a mai rohanó, állandóan változó ingerületű világban, jó csak úgy elengedni magunkat. Viszont ha minden együttáll, akkor, azokon a ritka napokon akár az is előfordulhat, hogy egy jó pár évre kedvencé váló muzsikára akadunk bennük. A fiatal dán zongorista, aki itt a saját műveit vetette korongra a társaival, organikus, a természettel és a környezeti erőforrásokkal összhangban élő ember lehet, csakúgy, mint minden dán, akivel eddig összeakadtam. Furcsa, de nem idegen, nem ellenséges ez a muzsika, érezni, hogy nem rossz szándékkal játszanak a hangokkal. Ez itt kérem Skandinávia zenei előszobája és mint olyan, ízlésesen van berendezve.

A Kirkileg Kulturverksted új lemeze

 

Kristin Fjellseth – Keeper of the Keys     CD

Úgy tűnik a Skandináviában általánosnak mondható anyagi jólét olyan generációkat nevelt ki, melyek tagjai, az elmúlt években azért már tapasztalható problémák ellenére is, számunkra érthetetlenül optimistán szemlélik a világot. Kristin Fjellseth is közéjük tartozik, a gyönyörű hangjával, új albumának mesekönyv-szerű lemezborítójával, az édes-kedves történet dalaival. A dalok, melyek amúgy tényleg egy-egy ablakot nyitnak, egy-egy képet festenek, számomra olyan érzést hordoznak, hogy alkotójuk szinte rettegett attól, hogy esetleg mélyebben karcol valami témát vagy valami felületet, egy kissé talán besároz valakit, aki mellette áll vagy csak, szemben a szülői tiltással, saját magát, az új ruháját. Félreértés ne essék, ez egy jó lemez zeneileg, hangzásban szinte tökéletes, de akkor is nehezen értelmezhető ebből a valóságból, ahol mi - Istennek hála – nem is élünk olyan rosszul. Persze az is lehet, hogy az énekesnő, aki civilben tanító néni, a gyerkőcöknek akart valami hanganyagot összehozni, mint nálunk Halász Judit tette a 80-s, 90-s években és ebben az esetben, mivel a gyermekeket alanyi jogon megilleti az álomvilág, minden meg van bocsátva.

A Kirkelig lemezek mindig különleges zenei és hangzásbeli élményt jelentenek. Ez az album sem kivétel, egy különleges hangú énekesnő nagyon jó lemeze!

 

 

 

Brad Myers – Prime Numbers     CD

Brad Myers nem szép ember, a fotója alapján, mintha John Gardner remek regényének „A Nikkel-hegy”-nek a főalak fogadósa, Henry Soames öltött volna testet, fiatalabb kiadásban. Zenélni viszont nagyon tud és akik vele játszanak ezen a lemezen, fiatal muzsikusok, szintén. Döntően saját szerzemények, saját menedzseléssel és az egész valahogy nagyon egyben van, úgy jó, ahogy van. Senki ne gondoljon világmegváltoztató, korszakalkotó hangokra, egy abszolút emberi lemez, emberi hangokkal, de nagyon szép hangszeres játékkal, hosszú nótákkal. A stílus a klasszikus jazz fősodor aktualizált alakja, az új generáció felfogásában. Jó hallani, hogy az Észak-Amerikai jazz-nek ilyen tehetséges fiatal utánpótlása is akad. Visszafogott, szerény a borító is, ennek alapján nem hinném, hogy Myers-nek sztárallűrjei lennének.

 

 

 

Albare – Only Human    CD

A Marokkóban született, majd Izraelben és Franciaországban felnőtt és 27 éves korában Ausztráliába települt Albare (Albert Dadon) fő hitvallása, az emberekbe, az emberiségbe vetett bizalom. Szentül hiszi, hogy a sokszínűség, a biológiai humán diverzitás, a határok elmosódása és a kultúrák keveredése előbbre mozdítja a világot. Ezzel lehetne vitatkozni, azonban mint véleményt tiszteletben kell tartani, ő ezt gondolja, így érzi és ezt zenei produkcióiban is megpróbálja kifejezni. A zenésztársak, vele együtt, a világ négy sarkából, így Kubából, Venezuelából és Olaszországból származnak.

Muzsikájuk pedig egy jazz alapú, könnyen befogadható, helyhez és korszakhoz nem kötődő, örömzene-szerűség, mely több stílusjegy mellett jócskán hordozza a „hiszek az emberekben, hiszek az emberiségben” motót és ez a fajta hurrá optimizmus még akkor is dicséretes, ha mi esetleg mást gondolunk arról, hogy jó irányba is halad-e a világ jelenleg. A címadó nótában jó az énekbetét, esetleg még egy-kettőben helye lett volna. A külsejében is emberszeretetet sugalló album az ALFI RECORDS első kiadványa, reméljük, befutnak vele. Felállás: Albare: guitar; Axel Tosca Laugart: piano; Yunior Terry: bass; Pablo Bencid: drums; Phil Turcio: piano (3).

Sarah Elgeti - Synchronize   CD

Bolondos képekkel van tele a szép dán szaxofonos új lemezének belső borítója, de zenében egyáltalán nem viccel a sokoldalú fiatal művész. Nem véletlen, hogy a dán jazz élet legnagyobb ígéretének tartják. Into The Open című első lemezét, amely 2012-ben jelent meg a hónap lemezének választották. Ez az első album már meghozta számára a nemzetközi ismertséget is. A lemezen dán muzsikusokból álló kvintetjével játszott és bemutatkozott zeneszerzőként és egyúttal bemutatta sokoldalúságát, mert a tenor- és szoprán szaxofon mellett fuvolán és ütős hangszereken is játszott.

A fiatal zeneszerző/előadó művész második lemeze Synchronize címmel 2015 májusában jelent meg. Ezen az albumon a az alábbi felállás hallható: Morten Schantz: Billentyűs hangszerek, Kristor Lybecker Brødsgaard: basszus, Henrik Holst Hansen: dobok, Sarah Elgeti: fuvola, szaxofonok, zeneszerzés. 12 szám hallható a lemezen, közöttük egy érdekes feldolgozás is, a Scarborough Fair című tradicionális angol ballada újszerű interpretációja.

 

 

Kerstin Blodig - Out of the Woods    hibrid SACD

Ez a kiváló norvég énekesnő Kerstin Blodig első lemeze, amely a Stockfisch lemezkiadó gondozásában jelent meg. A lemeznek nemcsak a címe és a számai szólnak az erdőről, a felvételek is természetes erdei környezetben készültek Solling-ban. A zenei hangok mellett a természet hangjait is hallhatjuk megszólalni az albumon, madáréneket és a vegetáció egyéb kísérő hangjait. Ezek a hanghatások kifejezetten illenek a szép norvég balladákhoz és Blodig csodálatos mezzoszoprán hangjához.

 

A számok szövege a legszebb évszakhoz a tavaszhoz kapcsolódik, a dalok egy képzeletbeli utazásról szólnak, Norvégiától Skóciáig utazunk a dalok szárnyán az alábbi kiváló zenészek kíséretében: Kerstin Blodig - vocals, guitar, bodhrán, bouzouki /Ian Melrose - acoustic and electric guitar, whistles, seljefløyte, vocals / Urs Fuchs - electric bass, double bass, vocals / Mia Gunberg Ådin - nykkelharpa/ Liv Vester Larsen - fiddle /Manfred Leuchter - accordion / Yogi Jockusch - percussion.

 

 

Marta Gómez  lemezei

A Kolumbiai származású, ma Barcelonában élő fiatal énekesnő/zeneszerző páratlanul sikeres pályát tudhat magáénak. Magna Cum Laude kitüntetéssel végezte a Berklee College of Music főiskolát, majd szinte futószalagon jöttek az elismerések díjak, amelyeket még felsorolni is nehéz lenne.

 

Az elismerések közül is kiemelkedik 2009-ben megjelent ötödik lemeze a Musiquita a Charts de World Music Europa top ten albuma közé került.

 

2011-ben jelent meg az El corazon y el sombrero című albuma, amelyen zeneszerzőként és előadóként Federico García Lorca emléke előtt tisztelgett. Ezen a lemezen a kiváló spanyol költő 12 versére írt latin amerikai stílusú szerzemények szólalnak meg. Ezt az albumot egy hatalmas világ körüli turnén népszerűsítette az énekesnő.

 

Ugyancsakaz Aluna Records kiadásában jelent meg Marta Gómez Este Instante című gazdagon hangszerelt lemeze, amelyen 13 nagyon szép szám hallható. Az albumon 15 zenész játszik. A lemez fantasztikus rajzolt borítójának tervezésén négy grafikus művész dolgozott. Valamennyi szám saját szerzemény.

 

Saját lemezei mellett számtalan válogatáson is hallható Marta Gómez gyönyörű hangja, a leghíresebb ezek közül a Putumayo World Records "Women of the World: Acoustic” válogatása, amelyen a Paula ausente című száma szerepel.

 

 

 

 

Joscho Stephan lemezei

Django Reinhardt, a mindössze 43 évet élt roma származású jazz gitáros úgy tűnik kitörölhetetlen nyomott hagyott maga után. Máig számtalan stílusbeli követője van a zene világában, játsszák szerzeményeit és a tengerentúlon immáron 16. éve rendezik meg a The Django Reinhardt NY Festival-t, a híres Birdland jazz klubban.

A Django-ról elnevezett zenei stílus a gypsy jazz egyik legjobb európai előadójának és virtuózának tartják az 1979-s születésű német gitárost, Joscho Stephan-t akinek debütáló albuma az amerikai Guitar Player Magazine-nál rögtön a hónap lemeze díjat söpörte be. Hat éves korában kezdett gitározni, édesapja egy helyi, feldolgozásokat játszó banda tagja volt, ő maga pedig a német akusztikus gitárzene egyik meghatározó alakja lett. Joscho meglehetősen termékeny előadó, az elmúlt két évben megjelent három lemezéről az alábbiakban olvashatnak.

 

Acoustic Rhythm     CD

A cím már jelzi, itt ne keressen senki agyontorzított elektromos gitármuzsikát, ahogy szólna, visítana az egy jó kis metál koncerten. Alapvetően nyugodt, nekem már-már túl nyugodt hangulat, az alapművek sem azok az éles zenei kitörések, de így átírva, feldolgozva, még simább, még gördülékenyebb minden. A zenei stílus latin pop-jazz, Joschot háromtagú zenekara kiséri: Sebastian Gahler zongora, Nico Brandenburg bőgő, és Thomas Kukulies dobok.

 

Joscho Stephan Trio Live (2014)   CD

Ennek az élő lemeznek az anyagát Joscho zenekarának 2013 őszi turnéján készült felvételekből válogatták, a hangminőség lenyűgöző, az alábbi számok hangzanak el az albumon:

DJANGO´S TIGER · MINOR BLUES · JOSEPH JOSEPH · BALLADE POUR DJANGO · RONDO ALLA TURCA · HOT CLUB SWING · CARAVAN · C´EST SI BON · BOSSA DORADO · SMILE · SWEET GEORGIA BROWN · PAPILLON

 

"Guitar Heroes" feat. Tommy Emmanuel, Bireli Lagrene + Stochelo Rosenberg    CD

A legujabb lemez tényleg egy nagy durranás. Joscho gyerekkori álma volt, hogy az általa legnagyobbnak tartott gitárosok számait az európai gitár zene legnagyobb élő előadóival vegye lemezre. Végül is az álom "összejött" zenekarával az európai swing-jazz nagyágyúi szerepelnek, bámulatosan virtuóz zenészek játszanak olyan világslágereket, mint a Hey Joe, a Samba Pa Ti, a Breezin', vagy a Black Orpheus.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Chris Washburne & The Syotos Band - Low Ridin    CD

Chris Washburne a kitűnő pozanos egyike azoknak a jazz zenészeknek, akiknek zenei repertoárja könnyedén ível át stílus és kultúra határokon, a klasszikus zenétől a latin jazzig. A S.Y.O.T.O.S. (See You On The Other Side) szójáték névvel fémjelzett formációt 1992-ben alapította, New York legjobb latin jazz zenészei közé tartozó fiatalokkal, és mindent játszanak, ami a "kezük ügyébe kerül" az Afro-Cuban, funk, jazz, gospel-től a kortárs klasszikus zenéig.

Ezen a lemezen tinédzser korának kedvenc dalait egyfajta személyes életciklus soundtrack-ként dolgozta fel. A feldolgozások persze nem merülnek ki az dalok egyszerű utánjátszásával, ez már bőven nem a szint. Kapunk gazdagon belevitt egyéniséget, hangulatot, remek hangszeres játékot, tíz képzett muzsikus ütősen szól. Az alapok szerzői pedig további garanciák arra, hogy jól érezzük magunkat, Hendrix, The Doors, Marley, Neil Young, Lou Reed, a híres Low Rider című nóta, még ha meglehetősen közhelyes válogatás és tuti lesznek, akik kissé gúnyosan el is húzzák a szájukat, de akkor is el kell ismerni, remekmű mindegyik. Elegáns, egyedi klubokban szólnak hasonló zenék, kedves ismerősként jelennek meg a zenei ajtóban, az első pár hang után lehet még elgondolkozunk hol is láttam (hallottam) ezt a fazont, de aztán leesik a tantusz, ja ez nem az ellenszenves egykori szomszéd, hanem a középiskolai jó barát. Ha végzek az étellel, meg is hívom egy italra és dumálunk egy sort.

Liana - Embalo     CD

Ezen lemez előtt pár szót arról, mi is a fado. Egy melankolikus portugál zenei műfaj, az 1820-s években alakult ki, egyszerre tolmácsol vágyakozást, nosztalgiát, fájdalmat, szomorúságot, egyszóval nekünk, búsulni, keseregni szerető magyaroknak alapból jó lehet. Egy énekes adja elő, egy-egy portugál és spanyol gitár kíséretével. Két változata van egy populárisabb és szórakoztatóbb a lisszaboni és egy letisztultabb, de kicsit nehezebben emészthető, a coimbrai és a világ zenei örökségének része.

Liana új lemeze igazi tiszta fado album, mely hangulatilag és nyelvileg úgy hangzik, mintha egy francia sanzont kereszteznénk egy orosz opera részlettel. Szokni kell, elsőre mellbevágók a nekünk szokatlan ütemben kitartott hangok, operett, opera kedvelők előnyben, az is meglepő, hogy olyan hangszínen éneklik, mintha valami vidámabb dologról lenne szó. De hát a portugálok már csak ilyen furcsák, amilyenek biztos mi is vagyunk a világ nagy részének, van valami elemi nemesség, tartás, elegancia és titokzatosság bennük, személyes tapasztalatom alapján sokkal összetettebb és bonyolultabb személyiségek, mint például az olaszok vagy spanyolok (persze most a katalánokat, akik lefelé és a baszkokat, akik felfelé lógnak innen ki, nem értem közéjük) akik általában egyszerűbb, ösztönlényszerűbb személyiségek. A lemez amúgy nagyon szépen szól, kiváló hangmérnöki munka. Az előadó, Liana 9 éves kora óta énekel és fantasztikus sikerek fűződnek nevéhez, például kétszer volt első a “Grande Noite do Fado” dalversenyen, amely a legfontosabb fado esemény Portugáliában.

Az Embalo lemez teltházas bemutató koncertje, amelyet 2014 december 28.-án tartottak a Palacio Foz-ban egyuttal a European Year of Citizens 2013 záróeseménye volt a portugál fővárosban.

Home Records  újdonságok

 

El Toto Café - Bourbon in my Coffee    CD

Az biztosan kijelenthető, hogy amennyiben valaki idült alkoholistaként éppen azon gondolkodik, hogy leteszi a poharat, akkor ne ettől a bandától válasszon hozzá kísérő muzsikát. Nem véletlenül hangzik úgy jelszavuk, hogy „Drink as Much as You Can”. Ezen az albumon a számok címe is egy-egy (általában alkoholos) ital neve, mint például „Ginger beer”, „Champagne” vagy „Saké”. A zenészek az utazásaik során tapasztalt alkoholos tapasztalatokat próbálják zeneileg elmesélni, egy-egy itóka, egy hangulati kép, amit ők gondolnak róla, igazi Drink Folk Music. Találó, pontos, jópofa elképzelés, leképzés, mindig ott járunk és azt isszuk, ahol és amit az italok neve alapján gondolnánk. Az albumhoz járó kis poszter hátulján a songbook, az egész kidolgozása pedig egy újabb Home Records gyöngyszem.

 

Froidebise Orchestra   CD

Ha Belgium tíz elismert apátsági sörét egybe öntenénk, vélhetőleg egy ihatatlan löttyöt kapnánk, gondoljunk csak bele, milyen lenne az Orval-t, a Leffe-el meg mondjuk a Kwak-al vegyíteni, ezzel szemben Belgium tíz elismert muzsikusa egy bandában igazán remek dolog ám, olyan, mintha a söröket egymás után innánk, egyéni íz béli sorrendben, azzal a különbséggel, hogy ettől azért kicsit nehezebb beállni. A részletes muzsikus listától most eltekintenék, ha valaki nem bennfentes a belga zenészek között, úgyis csak üres névhalmazt bámulna, de a gitáros, énekes, névadó Jean-Pierre Froidebise, azért legyen már megnevezve, mivel ő a fő szervező és egy kivételével a nóták is az ő szerzeményei. A zene bámulatos, igazi hangulattal feltöltő muzsika, minden keveredik mindennel, free-jazztől, a funky-n át, a pop-ig, néha enyhe disco is, ilyen jól keverve eddig talán csak a Brand New Heavies-t hallottam, és ha valaki ott volt tavaly Veszprémben, tudja miről is beszélek. Akinek pedig a minőség sem mindegy annak elárulom, hogy ez a lemez is a Home Records-nál került kiadásra

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gabriel Rosati lemezei

Jelenleg a történelmi Magyarország egyik jeles múltú városában, Aradon él és dolgozik Gabriel Rosati, az olasz-brazil pisztonos, trombitás, énekes, szövegíró és koncertszervező. os, összedobott 13 instrukciós könyvet, melyekhez persze az oktató CD is dukált, olyan címekkel, mint az „Autodidakta trombitálás” vagy a „Salsa trombitán”. 1990-1997-ig szabadúszó zenészként muzsikált, többek között Santana-val is. De eltöltött három évet Las Vegas legmenőbb szállodáinak, mint a Ceasar Palace, a Flamingo Hilton és a Luxor színpadain, ja és volt a Rai1 éjszakai showjának zenésze is. Három területen is oktatott szerte a világon, például Dániában, Japánban, ezek a rézfúvós technikák, a Jazz és az Afro-Cuban-Brazilian voltak. Lássuk, hogy milyen a zenéje.

 

Gabriel Rosati & Brazilatafro Project Vol. VI CD

A projekt alcímeként feltüntetett felsorolások nagyjából ki is adhatnák mit hallhatunk ezen a lemezen: „Latin-Jazz + Brazilian Funk + Afro/Cuban + Tango + Caribbean Beat”, azt nem lehet mondani, hogy nem alapos felsorolás, de mégsem festenek pontos képet. Az általam hallottak, illetve a borító és az írásos anyag alapján vártak erős eltérést mutattak. Megnyugtatás képpen közlöm, nem negatív értelemben csalódtam, hanem arra nem számítottam, hogy ennyire gyakran mosolygok majd a korong hallgatása közben. Persze benne vannak az ígért ritmusok is, de nekem mégis inkább a fővonal egy nagyon kellemes, könnyed, vidám, hangulatos, újvonalas olasz jazz. A Piedone-Terence Hill filmek háttérzenéi, nagyon könnyen barátkozó ritmusok, laza ének, néha, mintha valaki csak úgy, egyeztetés nélkül elkezdene énekelni, majd szintén más valaki beköszön egy nem várt dobszólóval. Eredeti, jóféle muzsika ez.

 

Gabriel Rosati & Brazilatafro Project Live at The Philharmonic Hall in Arad    CD

Erős hazai érintettség, nemcsak a helyszín miatt, a társzenészek között is több magyar van. És akkor már tiszteljük meg őket azzal, hogy megnevezzük a csapatot: Cseke Gábor - zongora, szintetizátor, Pusztai Csaba - tuba, Studnitzky László - basszusgitár, Nagy Lucián - szaxofon, djembe, a főnökön kívül kakukktojás még Dan Alex Mitrofan, a gitáros. Ez már sokkal fegyelmezettebb, komolyabb produkció, kétségkívül szakmailag nagyon erős, egy lecsiszolt, néha virtuózba hajló jazz album, de az előzőhöz képest számomra egy kissé bája vesztett.

Tigran Hamasyan - Mockroot       CD

Egy ígéretes tehetség, az örmény származású zongoristas Tigran Hamasyan produkciója kerül górcső alá. Ne gondolja senki, hogy a Thelonious Monk verseny korábbi győztese könnyed, szórakoztató albumot rakott össze. Nagyon szokatlan, de azért megszerethető zenét játszik ez a fiatal művész. Ez a hatodik lemeze ami önmagában mond valamit a tehetségéről, de nyilván nem véletlen az sem, hogy egy sereg első díjat nyert komoly zongora és jazz versenyeken.

Kőkemény, inkább a szakmának szóló számok ezek, egy hazai átlagember simán a hallgathatóságon túlinak mondaná, melyben legnagyobb részük a szokatlanul nagy ütemtöréseknek van, lágyabb már-már dallamosnak tűnő részeket hirtelen vágnak keresztbe indokolatlanul erősnek érezhető hangok és ez bizonyos mennyisség felett módfelett fárasztónak, lelket zilálónak hathat. Mondjuk a borító alapján sem egy minden szép - minden jó hangulat ugrik be, de ez a lemez, mintha az 1915-17-s örmény népirtást követő nemzeti közhangulatot szeretné hangokkal leképezni. Tekintve, hogy a 9. nótán kívül az örmény zenei hagyományok sem kapnak rajta túl nagy szerepet, azt sem lehet a védelmében felhozni, hogy hát ezek az örmény muzsikusok már csak ilyenek. Első meghallgatásra annyira akaratos, makacs, önfejű ez a lemez, hogy nehéz elképzelni olyan élethelyzetet, amikor valaki önként emeli le a polcról és helyezi a lejátszóba. Talán a „Lilac” című szám a kivétel, az egy kiegyensúlyozottabb darab, de aztán a következő „Entertain Me” című megint rendesen odavág. Persze fennáll a lehetősége annak is, hogy én nem érzem a zsenialitást, én nem vagyok még eléggé felkészült, de nekem a felvillanó tehetség ellenére összességében zenei sündisznónak hat ez a lemez, védekezés valami ellen, ami talán nincs is.

 

 

 

 

Stockfisch  kiadó  új válogatás lemeze

 

Closer To the Music Vol. 5  hibrid SACD

A Stockfisch lemezkiadó Closer To the Music válogatás sorozatának lemezei kiemelkedő hangminőségük ellenére megosztják az audio-rajongók széles táborát. Van akik igyekeznek mindenáron beszerezni ezeket a lemezeket és vannak, akik kissé fanyalogva a zenék egy-stíluságát vagy a közeli mikrofonozást emlegetik a sorozat hibájaként.

Csaknem 40 éve van az audio rajongók figyelmének középpontjában a Stockfisch, ekkor kezdték kevésbé ismert, de igen tehetséges zenészek lemezeinek kiadását. Napjainkban is ez a kiadó alapvető stratégiája, a legújabb válogatás egyik felfedezettje a norvég énekes/zeneszerző/gitáros Kersting Blodig.

A Stockfisch albumokról és válogatásokról jól ismert nevek, mint Allan Taylor, Steve Strauss, David Roth vagy Paul Stephenson mellett további Európában kevéssé ismert nevek is feltűnnek a válogatáson, mint. Carrie Newcomer vagy Tony Christie.

A 19 számos válogatás három utolsó száma a komolyzene kategóriába sorolható: a LA FOLIA BAROCKORCHESTER, a The SPIRIT of GAMBO együttes valamint a legnépszerűbb kínai énekesnő SON ZUYING kiváló felvételekkel járulnak hozzá a lemez várható komoly sikeréhez

 

 

 

Izaline Calister  lemezei

Di Fiesta     CD

Kandela      CD

Egy nagyon sikeres, sokat turnézó, sok lemezt  készítő énekesnő két albumát mutatjuk be a kedves olvasóknak. Izaline Calister 1969-ben született a karibi-térségben fekvő Curaçao szigeten, amely 2010. október 10-ig a Holland Antillák része volt, de egy népszavazás eredményeként a Holland Királyságon belüli társult állammá vált. A sziget hivatalos nyelve a papiamentu, Izaline ezen az idegenek számára kicsit furcsa nyelven adja elő slágereit bárhol lép fel a világban. Nem túlzás azt mondani, hogy az egész világot bejárta már, fellépett több európai országban, Indonéziába, Thaiföldön, Koreában, az USA több városában, Dél-amerikában, mindenütt sikerrel mutatta be programját, amely a karibi folk zene és az afro-jazz érdekes keveréke.

Lemezei közül a 2011-ben megjelent Di Fiesta egy karácsonyi album, amelyen Izaline saját zenekarával és vendég zenészekkel (Nydia Ecury és Grupo Betico) hallható.

Következő lemeze a 2012-ben megjelent Kandela (Tűz), amely a hetedik albuma, teljes egészében saját produkció, ő a producere, az írója, zeneszerzője. Ezen a lemezen vérpezsdítő dallamok, kubai bolerok és brazil bossa novák hallhatók.

 

 

 

 

Chris Biesterfeldt  -  Phineas   CD

Külsőleg, így, a borítón látható kalapban és ebben az öltönyben jó esélyekkel indulhatna egy Van Damme hasonmás versenyen a kiváló gitáros/mandolin virtuóz Chris Biesterfeldt. Persze nem gondolom, hogy ilyen ambíciókkal bírna, sokkal inkább valószínű, hogy zenei sikerekre, elismertségre, szép számban gazdára talált albumokra pályázik.

Aktuális projektjében, összhangban a lemez címével, az egyik legendás blues zongorista Phineas Newborn Jr. munkássága előtt tiszteleg. 13 virtuózan előadott szám hallható a lemezen két kiváló zenész kíséretében: Matthew Rybicki/basszus és Jared Schonig/dobok. Az albumon Phineas saját szerzeményei (Harlem Blues, Sugar Ray és Theme for Basie) mellett Horace Silver, Benny Golson, Donald Brown és mások számai is hallhatók, a legismertebb ezek közül Juan Tizol Caravan című szerzeménye.

Biztosan nem kezdő gitárosnak való feladat egy zongorista által előcsalogatandó hangokat gitáron leképezni, még egy olyan gyakorlott pengető mestertől is, mint Chris érezhetően erős koncentrációt és odafigyelést igényel. Egy gitáros nyilván nagyon tudja értékelni a virtuóz technikai elemeket bőséggel felvonultató, kétség kívül briliáns játéktudást igénylő produkciót és összességében nem is rossz muzsika ez, de néhol számomra furcsán hangzanak a gitár által keltett hangok, azokon a helyeken, ahol talán zongorának kellene inkább szólnia. Merész, érdekes próbálkozás, bár talán kissé egy zenei fából vaskarika.

 

Mariam Matossian  lemezei

Vancouver a művészvilág kanadai fővárosa mindig is egy színes, érdekes, mozgalmas hely volt, szemben Ottawával, ami valljuk meg, nem tartozik a világ legizgalmasabb fővárosai közé. Még ha nem is direktbe a Vancouver Skid Row-ról beszélünk, a város akkor is egy nagy nemzetközi olvasztótégely, sok nemzetiségi résszel, erős etnikai behatásokkal. Nos, a helyi örmények közül való Mariam Mattosian is, aki már itt látta meg a napvilágot, de mivel családjában, mint az örmények között általában, igen hangsúlyos volt a tradíciók, régi szokások tisztelete, fontos lett számára a nemzeti kulturális örökség ápolása és egyfajta elhivatott önkéntes örmény zenei nagyköveteként ismerteti meg őt a világ.

 

Far From Home    CD

Az örmény népzene hallásra, érzésre csodálatos-titokzatos egyvelege az arab és török zenéknek, de lehet, hogy amúgy sokkal mélyebb gyökerű, be kell valljam ennek nem néztem utána. Nem is jártam soha arrafelé, bár mindig is izgattak a volt szovjet tagköztársaságok, azon belül is leginkább Örményország és Grúzia, de tőlünk nagyon ritkán lehet jó ár/érték arányú utazásokat találni oda és az ismerősi körben útitársat is hiába próbáltam szerezni, így marad Steinbeck és Capa remek útikönyve, az „Orosz napló”, amely a címével ellentétben nemcsak Oroszországot, hanem ezeket az országokat is bitang jellemzően festi le. A hallottak és az olvasottak szinte tökéletesen egybevágnak. Az énekesnő az oda élete végéig vágyott, de el sosem jutott, imádott nagymamájának, annak, aki kislány korában mindig örmény dalokat énekelt neki, ajánlotta fel a korongot, ami egy megható gesztus. Nagyon szomorú érzés lehet úgy leélni az életed egy másik országban, hogy sosem látogathatsz el őseid földjére.

 

In The Light    CD

Az előző albumhoz képest itt rögtön feltűnik egy enyhe Észak-afrikai behatás is, melyet lehet az oud hangsúlyosabb alkalmazása hoz magával. Persze több egzotikus hangszer is megszólal, mi, pedig átérezhetjük milyennek is gondolja Mariam Matossian az örmény életet, a mindennapokat, a szerelmet, örömet, bánatot. Erős vallásosság hatja át a produkciót, amely a szövegek alapján áthatja az énekesnő és családjának mindennapjait is. Hát ezt biztosan „kinevelték” volna belőlük a párt komisszárjai, ha maradnak az anyaországban, ami viszont kétségkívül maradt volna az a megmaradásért folytatott küzdelem utáni elfojthatatlan vágy és egyfajta keser-édes optimizmus.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jerry González & Miguel Blanco Big Band - A Tribute to the Fort Apache Band     CD

A Fort Apache Band egy, a kilencvenes évek elején igen népszerű, New York-i bandát takar, amelyik a kubai, Castro-t megelőző, még amerika-barát légkör hangulatát és zenei világát jelenítette meg. A zenekar egyik lelke, a minden rézfúvóson játszó Jerry González, azonban később Madrid felé vette az irányt és ott is komoly karriert futott be. Felmerült az ötlet, hogy egyik tengerentúli útja során az egykori bandájának legsikeresebb produkcióit, mintegy tisztelgésül a szép emlékeknek, összeszedjék és feljátszák egy korongra.

A nagyzenekar több mint húsz muzsikusa nagyon komplex, összetett zenei hatást fejt ki, csak kapkodjuk a fülünket a különféle hangszerhangok és szólamok után, ráadásul mindezt helyenként remek szólókkal spékelik meg. Valahogy így képzeljük azt az időszakot zeneileg, mikor Havanna még a jómódú amerikaiak egyik kedvenc nyaralóhelye volt, a Latin jazz mindenhol hömpölygött esténként az utcákon, a szivargyártás fénykorát élte és a Bacardi cégnek sem Bermudán volt a központja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Janice Borla Group – Promises to Burn      CD

Janice Borla és zenekara új albumával szerintem az a legnagyobb baj, hogy úgy érzem olyan mindenkinek bejövő albumot hoztak volna itt össze. Ami meg mindenkinek bejön egy kissé, az igazán nem jön be senkinek. Be kellene lőni magunkat konkrétan valahová, pláne ha valaki már ennyire sikeres és ismert, mint Janice Borla. Az énekesnő hangja amúgy rendben van, kerek, képzett, kiművelt és érezni, hogy még nagyon sok tartalékot benne hagytak ezek a zenék, amikkel már több a bajom, miért kell így válogatni? A legtöbb számnál olyan az érzés, mintha ugyanaz a nóta folytatódna végig a korongon.

A hangulat leginkább a 70-s évek Montreaux-i Jazz Fesztiváljait adja ki, ami nem lenne problémás, ha közben nem gondolnánk önkéntelenül arra, hogy mikor történik már valami, mikor lesz vége a warm up szekciónak, mikor pörög már fel a produkció, mikor engedi el a hangját az énekesnő, mikor engedik el a kezüket a zenészek, aztán szépen vége a lemeznek. Egy kezdő énekesnő debütáló albumának simán elmenne, de azon a szinten, amin Janice általában mozog az általa jegyzett produkciókkal, ez a minimális elvárási határt súrolja, reméljük csak átmeneti olyan vakvágány ez, ahová már sok nagyszerű előadó is behajtott és sikerrel ki is tolatott onnan.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jack Mouse & Scott Robinson - Snakeheads & Ladybugs    CD

A dobos Jack Mouse és a multi-hangszeres, de itt leginkább szaxofon játszó, Scott Robinson egyedi, érdekes albumot hozott össze. Nem egy hangulatot ránk erőltető muzsika, nem érezzük, hogy mindenáron át kellene vennünk az előadók által kreált zenei légkört. Inkább a lehetőség nyitott, hogy a muzsika hatására elengedjük fantáziánkat és képzeljünk el valamit, bármit, amit akarunk, itt most nincsenek szigorú elvárások, nincs rossz választás, téveszme. Néhány nóta olyan, mintha az úttörőcsapat zenekari próbáján lennénk, néhány pedig mintha filmzenének készült volna, talán Herzog legnagyobb munkái, a Fitzcarraldo és a többiek, de semmi kötöttség, mások biztosan másra gondolnak. Úgy tűnik, az előadók tényleg átérzik Duke Ellington híres mondatát, hogy a „Jazz is Freedom” és ez most itt jó.

 

 

 

 

 

 

 

Judi Silvano  lemezei

Bár Philadelphiában született, Judi Silvano már igen fiatalon New York felé vette az irányt. Ekkor már két művészeti ágban is, melyek a tánc és a zene voltak, diplomát tudott felmutatni. Persze arrafelé a papír nem sokat ér, viccesen szomorú, hogy nálunk még mindenhová a papír, például a nyelvvizsga bizonyítvány kell egy álláshoz, aztán az első külföldi delegáció fogadásánál derül ki, hogy bár lehet, papírja van róla, de az illető szinte egy kukkot sem hajlandó (talán nem is tud) beszélni az adott nyelven. Nos, kint a papír nem sokat ér, pláne egy ilyen direkt szakmában. A fiatal Judi először a táncban ért el sikereket, mint koreográfus és táncos. Művészetét már akkor is a kötetlenség iránti vágy, az erős önkifejezési ösztön és az improvizációs törekvések jellemezték. Később, úgy nagyjából húsz év elteltével a jazz énekesi karrierjét valósította meg. És hogy ebben meddig is jutott, arról az alább bemutatott két lemezről olvashatók szolgálnak információval.

 

Indigo Moods    CD

Annak ellenére, hogy Judi Silvano mindig is a saját maga által kitalált, kiötlött, elképzelt táncmozdulatok, majd dallamok nagyközönségnek való tolmácsolását tekintette fő feladatának, ezen az albumon feldolgozások hallhatók. Mind híres szerző, sikeres műve. Az alaphangulat, összhangban a címmel kissé szomorkás, melankólikus. Az énekesnő telt, kerek hangja érdekesen próbál az adott ütemhatárok mellett improvizálni, egyéniséget beleszőni a nótákba. Nekem így összességében kicsit túl sok ez a fajta fád muzsika, de háttérzenének két egykori szerelmes hosszú évek utáni találkozásakor folytatott beszélgetéshez tökéletes lehet.

 

My Dance     CD

Ezek már saját dallamok és szövegek nagyrésze is az, és mint ilyen többet engedd láttatni, többet árul el az előadó saját személyiségéből. Nem véletlen ez a cím, mintha egy modern táncelőadás zenei leképzését hallgatnánk, pár nóta a címét is innen kaphatta. Kicsit csapongó, de nem bántóan idegen ütemek, erős egyéniségről árulkodó hangok. Szinte látjuk a táncosokat a színpadon, felugrás, majd oldal forgás, aztán egy sasszé, mesélnek a mozdulatok, itt meg a mozdulatokat mesélik tovább a hangok. Ha lehunyjuk szemünket, érezzük a levegő rezdüléseivel a testek ütemre történő mozgását és a brillantin szagát. A lemezen az énekesnőt Michael Abene zongorista kíséri.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bobby Broom – My Shining Hour    CD

Igen elegáns fekete férfi Bobby Broom. A borítón az öltönye, a kalapja, az órája, a gyűrűi, de még a hátitáskája is igényességet, rendszeretetet, egyfajta decens jól öltözöttséget sugároz. Nyoma sincs az amerikai feketékről a hazai médiák által sugallt elvárás képnek, a harsány, hivalkodó fukszoknak, a csicsás, színes, még a drága divatházak kínálatából is gagyinak tűnő, alpári ruháknak, még csak drága luxuskocsik és harmadosztályú felnőtt filmek sztárjai sem terpesztenek a háttérben. Itt nem a szemkápráztató díszleteknek kell eladni a produkciót. Nem véletlenül mondják a stílus maga az ember, a zenész pedig maga a zenei stílus, amit képvisel, amit játszik. Szakmailag nagyon erős klasszikus mainstream jazz. Tapintatos, de sebészien pontos ütemek, zsigeri méltóságteljesség, mint a sokadik generációs diplomaták egy elegáns fogadáson. Ők otthon vannak olyan közegben is, ami másokat, például a felkapaszkodott gazdagokat vagy az aktuál menő politikusokat feszéjez. Hát úgy tűnik Bobby Broom márcsak ilyen, legalábbis a zenéje ezt sugallja, összhangban a borítón látottakkal. Ja, elnézést a többiektől, róluk majdnem megfeledkeztem, pedig a teljesítményük alapján ők is bőven megérdemlik, a bőgőt Dennis Carroll, a dobokat Makaya McCraven kezeli.

Marta Król  lemezei

 

Polak, Węgier, dwa bratanki, i do szabli, i do szklanki. Hát, nem kell lángésznek lenni, hogy valaki ezt átpörgesse magyar nyelvre, én sem teszem, aki itt hanganyag ismertetőket olvas, az tutira van annyira intelligens, hogy szinte sértés lenne, ha megtenném, vágjunk is inkább bele. Marta Król a lengyelek egyik legszebb hangú énekesnője, aki irigykedve meg kell, hogy állapítsam, sokkal jobban „meg van csinálva” (hú, ez csúnyán és félreérthetően hangzik), mint nálunk jelenleg bármelyik énekesnő. Ennek az oka szerintem főleg az, hogy akik a hangipart itthon a kezükben tartják, a háttérben tevékenykedő menedzserek, nem is törekednek arra, hogy egy kissé már az igényesség felé is ellépjen a zenei fősodor. Jól megélnek ők az általuk menedzselt, tehetségkutatókon „felkapott”, de inkább érdemtelenül felfutatott álsztárok hakniaiból, melyeket még a közmédia is rendre finanszíroz. Nagyrészt gagyi feldolgozások, alkalmanként erőltetett, az előadóhoz szinte egyáltalán nem illő, de neki írt és el kell énekelni dalok. Mondjon valaki az elmúlt öt évből egyetlen, nemzetközi szinten is vállalható, hazai női előadó által énekelt nótát? Semmi?

Nos, úgy tűnik, Lengyelországban ez azért máshogyan működik. Marta Król zongoristaként, már gyermekkorában zenét tanult, de rögtön kitűnt, hogy neki a hangja lesz az igazi hangszere, annyira jól énekelt. Külseje is előadóvá avanzsálja, szinte vonzza a tekinteteket. Stílusa és imázsa vélhetőleg tudatosan olyanra épített, amit a fiatal lányok mintaként tekinthetnek, zenéje alapvetően szintén elsősorban a női nemnek szól, de hogy pontosabban milyen is, arról alább olvashatnak.

 

The First Look   CD

Első 2011-s szóló albumának alapvető hibája a szememben, hogy kizárólag feldolgozásokat tartalmaz. Mint ilyen kétségtelen, hogy igényeseket és előadó specifikus, egyéniség belerakósakat, nem a nálunk szokásos, az eredeti változatot úgyis hiába majmolókat, de akkor is egy feldolgozás album, ami a számomra nem lehet mérője egy igazi előadóművésznek. A másik, ami átgondolást igényelhet, hogy biztosan jó-e az, amikor ennyire azonos, hasonló dalokkal pakolunk tele egy korongot? Az én válaszom biztosan nem, amikor egy amúgy csodálatos színésszel mindig ugyanolyan szerepet játszatnak el, sosem derül ki, hány arca van, milyen tehetséges is valójában. Persze rosszra ne gondoljanak, ezek a feldolgozások, ez az album sajnos a hazai hasonló korongok legtöbbjét így is könnyedén leiskolázza.

 

Thank God I’m a Woman   CD

Hát igen, ezért a tavalyi lemezért már igazán megéri irigykedni a lengyelekre. Végre megjelentek a saját és a neki írt dalok, lengyel nyelvűek is, melyek sokkal jobban ülnek, egyszerűen érezni, hogy Marta valóban megbecsüli azokat. A zenei összkép is jóval változatosabb lett, a „featuring” dalok pedig még több színességet csempésznek a dallamok közé. Az énektudással már az első korongon sem volt probléma, még egy szeplőt is nehezen lehetett volna találni azon a bársonyos bőrön, amit kirajzoltak a hangok, de itt a komplexebb megvilágítás igazán előhozza a bőr tökéletes struktúráját, látszik, nemcsak a félhomály és az alapozók adták ki azt, ami vonzott minket. A borító visszafogottsága és diszkrét bája még rafináltabbra lett csiszolva. Nem értem nálunk miért kell mindenáron a külcsín alapján feleslegesen menőnek beállítani valakit, lehet egy amúgy teljesen egyszerű lemezfedél és egy egyszerű, fekete ruhába öltöztetett hölgy is szép, igényességet sugárzó. Drága Marta Król csak így tovább!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Delta Groove Music  újdonságai

 

A West Coast Blues egyik legjelentősebb impresszáriója, a Delta Groove Music Inc. mindig is azt az alapelvet vallotta, hogy minden egyes általuk megjelentetett lemez vagy egyéb kiadvány „a minőség önmagáért beszél” alapelvet kell, hogy sugallja és ez mind a hangminőségben, mind a részletekben, például a lemezborítókon tetten érhető. A kiadó alapítója Randy Chorkoff, sosem tartozott a szegény emberek közé, de a családi vagyon keletkezésének története most nem témája ezen ismertetőnek. Édesapja, lévén mániákus jazz rajongó, gyakran hívta házhoz, vacsorára és egy kis kötetlen zenélésre Louis Armstrong-t és zenésztársait, ami biztosan nem lehetett egy olcsó mulatság. Persze nem mindenki arra használja a rendelkezésére álló erős anyagi hátteret, amire nálunk leginkább szokás a gazdagoknál, hivalkodó, anyagi javakban, szemkápráztató díszletekben bővelkedő, de szeretetben és belső értékekben általában arányosan szegény otthonokra és böszme nagy álterepjárókra, nos Randy inkább egy olyan kiadót tart fenn, amelyik erős bástyája a hamisítatlan amerikai, elsősorban blues alapú zenei kultúrának. Lássuk miket is sikerült alkotniuk.

 

Smokin’ Joe Kubek & Bnois King - Close to the Bone „Unplugged” CD

Az akusztikus hangszerek olyan bensőséges közeget képeznek hangjaikkal, ami szinte lebontja a falat a művész és a közönség között. Persze az igazi blues zenészek, mindig is arra törekednek, hogy a hallgatóságtól való távolságot a lehető legminimálisabbra csökkentsék és ennek egy eredményes módja az akusztikus hangszerek, jelen esetben a gitárok használata. Az albumon a blues két igazi szürke eminenciása penget és eltérő játék stílusuk meglepően jól hangzik össze. Joe Kubek agresszív, határozott texasi játéka és Bnois King könnyed, laza, már-már hányavetinek tűnő, persze mesteri louisianai hangjai, úgy illenek össze, ahogy egy jól eldolgozott cuveé veresborban összesimulnak az amúgy, külön-külön túl lágy és túl reszelős ízjegyek.

 

Smokin’ Joe Kubek & Bnois King - Road Dog’s Life  CD

Ha már a blues igazi gyökerei, akkor az utak kutyái, a magukat a spontán utcai zenélésből eltartó, folyton úton lévő utcazenészek. Ez az album ide próbál visszatérni és ez két ennyire autentikus és őszinte figurának nem is lehet olyan nehéz. Ők már csak így tudják tolni, pompás vendégzenész barátokkal, átérezhetően élvezve minden pendítést a húrokon, minden ütemet és mi is élvezzük ezt a fajta varázslatos zenét, amelyik az USA egyik nagy kulturális fegyvere, még szerencse, hogy csak a sekélyes hangulat és a rosszkedv ellen szokták bevetni. A tucatnyi nóta között két átirat, egy-egy Stones és Beatles dal, amik ebben a tálalásban cseppet sem rontják, inkább színesítik az összképet.

 

My Own Holiday - Reason to Bleed  CD

A kiadó vadiúj, már idei albuma, amennyiben az előző kettő után hallgatjuk, alaposan kilóg a sorból, de hát ez már nem ugyanazok produkciója, így ez természetes érzés. Ez más hangulat, nem rosszabb, nem is jobb, épp olyan magas-szintű muzsika, csak más tálalásban, más hangulatot adva, más világképet közvetítve. A kissé titokzatos elnevezés két fiatal zenészt, a dobos Nick Bartolo-t és a gitáros/énekes Joey Chrisman-t takarja. A blues itt alaposan, már-már határszinten keveredik a rock’n roll-al, mintha egy kissé nyers, faragatlan, hányavetien jólöltözött, de alapvetően azért kedves fickó volna. A csajok előtt játssza a nagymenőt, flörtölget, nagyképűsködik a menő bőrszerkójában, de azért átsegíti az öreg vak négert az úton és néha, ha nem látja senki, kedvesen megborzolja a szomszéd gyerkőcök haját.

 

Igor Prado Band — Way Down South  CD

Ez a lemez egy fiatalokból álló, de már 15 éve alakult brazil kvartettől ékes bizonyíték arra, hogy a blues zene nem ismer határokat. Az együttes szoros kapcsolatokat épített ki amerikai blues zenészekkel, a kiváló szájharmonikás Lynwood Slim, szinte már állandó tagja a zenekarnak

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jeremiah Johnson   lemezei

Ha valaki St. Louis-ban születik és ott is nő fel, garantált, hogy legalább egy erős polgári szintű muzsikus lesz. Olyasvalami ez, mintha mondjuk valaki St. Moritz-ban nő fel tutira amatőr szinten remek síelő, ha pedig Split-ben akkor ugyanilyen szintű vitorlázó. Ezeknek a helyeknek megmaradtak még azok a karmasztikus kísérő jellemformáló erői, amelyek sajnos a világ modernizációval nálunk jórészt kivesztek. A múlt évszázad elején még hazánkban is voltak olyan körzetek, tájegységek, ahonnan származóknál tudni lehetett, hogy remek lovasok vagy éppen halászok az illetők. De vissza Johnsonra, nos, ő St. Louis-ban született és ott is nőtt fel, de a vele született zenei tehetségét megőrizve inkább a Texasi Öböl-térség féle blues felé vette az irányt. Külsőleg egy kissé magamutogatónak, mesterkéltnek, esetleg még nagyképűnek tűnhet, de ha hallgatjuk lendületes, őszinte zenéjét és látjuk, hogy minden számot maga szerez, akkor ennyi talán még belefér.

 

The Jeremiah Johnson Band and the Sliders   CD

Érdekes a CD díszítő nyomata, amely egy hagyományos vinil korongot utánoz, a borító is a hanglemez hőskorát idézi a fotóival. A muzsika lendületes déli blues, de abból rock’n roll-al kevert, szórakoztatóbb, könnyebben fogyasztható kategóriából, melyből arrafelé majd minden kisváros kocsmáiban hallhatunk ízelítőt, és a helyi, általában barátságos törzsközönséggel mi is részévé válhatunk kissé a helyi éjszakának. Itt nem a leütések mértani pontossága, az ütemek szabályossága kell, hogy domináljon, hanem a zsigeri lendület, a zenészek és a közönség közötti folyamatos kapcsolattartás és az érzés, hogy a zenészek a saját maguk örömére nyúlnak a hangszerekhez, ez pedig itt igencsak érezhető.

 

Grind  CD

A zenész utolsó, tavalyi albumán alapvető, durva változás nem figyelhető meg, zenei folytonosság azonban igen. Johnson vélhetőleg úgy van ezzel, hogy ami bevált, és amit maga is szeret játszani, azon minek változtatna. A teltházas koncertek és az elismerő visszajelzések biztosan erősítik benne az érzést, hogy jó úton halad. Részben igaza is van és annyira azért nem unalmas vagy fáradásra hajlamos ez a muzsika, amit játszik a bandájával, hogy mindenképpen változásért kiáltsunk. Hosszútávon, több lemez, több év viszonylatában viszont már ki kell, hogy találjon valamit, valahová tovább kell lépnie és őszinte kíváncsisággal várjuk mi is lesz az, hová is tart, ahogy érettebb férfivá válik?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Joseph Daley lemezei

A kortárs zeneszerzőkről keveset tudunk, a kortárs amerikai zeneszerzőkről pedig még kevesebbet. Néhány ritka esetet kivéve nincsenek jelen a médiákban, nem irányul a munkásságukra közfigyelem. Megjegyzem a régebben élt és jelenleg igazán elismert zeneszerzők többsége, hasonlóan megannyi más művészeti ág képviselőihez, szintén nem volt elismert, még kevésbé anyagi javakban dúskáló, a saját idejében. Kivételt csak az uralkodók, a jótékony mecénások kedvencei jelentettek. Ezek az el nem ismert zsenik vélhetőleg megelőzik a korúkat, akkor, amikor tálalják a nyilvánosságnak a műveiket, a nagy többség vélhetőleg egy mukkot sem ért az egészből. Persze azt nem állítom, hogy ötven-száz éve múlva Joseph Daley neve külön fejezetet fog jelenteni akkori leszármazottaink énekkönyvében, de ki lát biztosan a jövőbe?

 

The Seven Heavenly Virtues - CD

24 művész nyúzza, vonja, üti, kaparja, pengeti, fújja a hangszereket és mindezt abból a célból, hogy szeretett mesterük kompozícióit az elképzelései szerint megszólaltassa. Nem azt mondom tiszta érthetetlenség, de azért nem is egy azonnal kedvencé váló zenei világ ez. Szakmailag bizonyosan nagyon magas szinten járunk, ha szárnyainkat bontogató kortárs zeneszerzők vagyunk vagy azzá szeretnénk válni, jól jöhet ez a korong, mintaképpen. Ha pedig nem, akkor csak óvatosan, nagy dózisokban, még az olyan viszonylag könnyedebb nóták ellenére is, mint például a negyedik „Humility”, hamar besokalhatunk.

 

The Seven Deadly Sins - CD

2010-ben a német Jaro lemezkiadó gondozásában jelent meg ez az album. Ezt a lemezt is a kortárs jazz kiemelkedő alkotásai közé számíthatjuk, Daley szerzeményei, a gazdag hangszerelés szívet lelket gyönyörködtető alkotássá avatják ezt az albumot.

 

Portraits: Wind, Thunder and Love - CD

A legújabb album sem távolodott el nagyon az előző hangulatától, de jóval barátkozóbb, közérthetőbb, mintha, bár ez biztosan nem volt a célok között, nem akarna annyira művészies, a hétköznapoktól, a világtól eltávolodott, lenni. A sok remek zenész, a komplex hanghatások maradtak, de nekem a cím ellenére inkább olyan érzésem támadt, mintha egy történelmi visszatekintésnek lennénk fültanúi. Egy kis fantáziával jönnek-mennek a korok, ugrálnak a helyszínek és az események. Hol az Eger alatt masírozó török hadak sípjai szólnak, aztán XVI. Lajos lép a guillotin-hoz, vagy éppen a szecesszió egyik remekművébe, mondjuk a fénykorában lévő Parisiana Mulatóba lépünk be. Csak tessék, tessék.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Woven Entity - Woven Entity  CD

Már a megjelenésében is titokzatosság jellemzi ezt az albumot. Azután ott vannak a számcímek, mindjárt az első: C358X na, fejtörő kedvelők, mindent megérteni vágyók, lehet elmélkedni, találgatni mit is takarhat. Jönnek a hangok is, megannyi különös, szokatlan ütem, zörej, dallamrészlet, hangcsapda, ütemtörések. Idegen, furcsa, sajátságos, de még sem bántó vagy kellemetlen összhatást kiadva, ezek a lények talán nem is akarnak az életünkre törni, lehet csak kommunikálni szeretnének velünk, elmondani kik is ők, miért is jöttek és cserébe néhány dolgot megtudni mirólunk. Ha jó szándékú űrlények landolnának itt a bolygókon és hangokkal szeretnének érintkezésbe lépni velünk, hát valahogy így hangozhatna. Szemben azonban az elképzelésünkkel mindezt négy földi férfinak látszó személy követi el, itt a Föld nevű bolygón.

Jann Klose lemezei

Amennyiben a keresztnevet elhagynánk sokan a német válogatottságtól mostanában visszavonult remek csatárra gondolhatnának, azonban ez a fiatalember nem a labdával, hanem a hangokkal varázsol. Németországban született, Kenyában, Dél-Afrikában és Hamburgban nőtt fel, majd egy cserediák program keretében vetődött Cleveland-be. Tehetségét Broadway show-k előadójaként kezdte kamatoztatni és több TV-s produkció stáblistájában is szerepel a neve. Évente 75-100 koncertet ad, szerte a világban és, hogy milyen a muzsika, amit készít, nos, arról alább.

 

Reverie+Sacrifice - CD

Ritkán veszek a kezembe a populárisabb fővonalból korongokat, melynek az oka összetett, de most nem kívánok ezzel senkit fárasztani. Annyi legyen elég, hogy amikor elsőre kézbe fogtam Jann Klose lemezeit, a borítók alapján rögtön megjelentek hangok a képzeletemben, de amikor a lemezek megszólaltak az előre alkotott képet úgy rúgták szét a valódi hangok, mint vásári mulatságban a suhancok a staniclit, szinte semmi sem egyezett a kiagyalt és a hallott hangok között. Minden egyes dal saját szerzemény, remek összeállításban. Igényes, bár kétségkívül egy populáris, könnyen befogadható zene ez, de nagyon jól felépített és szakmailag is egyértelműen remek produkció. Mintha a zenei Franck Muller órája lenne, nem az én stílusom, de el kell ismerni, hogy szép, egyedi munka. A „Doing Time” című nóta, amelyikből elvileg klip is készült, pedig tényleg nagyon erős.

 

Mosaic - CD

Klose új lemeze már eddig is sok díjat besöpört, többek között 4 kategóriát az idei Independent Music Awards-on és a kritikusok is nagyon szeretik. Az előző albumhoz képest, ez határozottabb, akaratosabb zenét hordoz, érezhető, hogy Jann közben előre lépett a férfikorban és biztosan tapasztalatokban is gazdagodott. Nagyobb szerephez jut saját hangszere a gitár és érzetre olyan, mintha a zenei egyénisége keresésére, az önaposztrofálásra is nagyobb hangsúlyt próbálna fektetni. Nekem nem tetszik jobban, mint a korábbi album, de nem is gyengébb annál, az eltérő síkú változások ellenére a két lemez összességében azonos, magas szintet hoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Titi Robin lemezei

A francia vándorcigányok és az arab orientális zenék keverednek Thierry (inkább csak Titi) Robin munkáiban. A Nyugat-francia születésű önképzett zenész, a gitár, az oud és a bouzouki mestere, korán kezdte a pályáját, akkor, amikor a világzene néven sikeressé és ezáltal jövedelmezővé váló irányzatról még hallani sem lehetett, így ő biztosan nem vádolható meg azzal, hogy az anyagi sikerek miatt fordult ezekhez a hangokhoz. Egyébként legújabb lemeze a méltán híres színésszel Michael Lonsdale-el közös munka eredménye is biztosan eredeti produkció.

 

Anita! Live - CD

2005-ben rögzített koncert hanganyag ez, de az aktualitás vesztésnek semmi nyomát nem érezzük. Persze, hiszen ez a zene igen régi gyökerű, ami jó volt néhány évszázadon keresztül, tíz év alatt nem válik ideje múlttá. A legtöbb szerzemény kellően hosszú, átlag valahol nyolc perc környékén, így a számokon belül is kellő idő áll rendelkezésre egy-egy felpörgetés, lenyugtatás, elgondolkoztatás kivitelezésére. Kellemes, keleties hangulat, egy arab kávézó valahol a Közel-keleten, egy csapat vándorcigány lakókocsikkal a francia nagyvárosok szélén, ahogy spontán zenélni kezdenek. Persze nem azokból a kasztokból valók ők, akiknek a bűnözés a lételeme és akik csak a nagyobb segélyek reményében utaztak ki oda, hanem az évszázadok óta ott élő büszke mutatványos-táncos gitane-ok.

 

Les Rives/River Banks - CD

Ha nem is legújabb, de a zenész utolsó előtti albuma ez. A cigány és arab zenén kívül a török világ hangjai is megjelennek. Nagyon sokféle ritmus és hangulat keveredik itt össze, de alapvetően kiforrott, tudatosan és igényes felépített hangvilág ez, egy mesebeli, filmbéli képzelt ország történetei. Valahol tengerek és a sivatagok határvidéke, arrafelé, ahol a homokdűnék mögött rögtön ott a végeláthatatlan víztükör. Érdekesség, hogy Titi maga, a várttal ellentétben alig hallatja hangját, az énekért mások felelősek. Az albumnak létezik egy élő koncert DVD-ként kiadott változata is, amelyiken a dalok összeállítása és sorrendje némileg eltérő.