ÚJ IRÁNYZATOK A MŰSZER- ÉS
MÉRÉSTECHNIKÁBAN

A Műszeroldal fejlesztési szempontjai

 

2002. februárjában kezdte meg működését a Műszeroldal műszer/méréstechnikai szakportál a www.muszeroldal.hu címen. Azóta mintegy 10 hónap telt el, érdemes tehát összegezni a portál használatával kapcsolatos tapasztalatokat, és körvonalazni a jövőbeli fejlesztés szempontjait.

A kezdettől eltelt 10 hónap alatt több mint 22 ezer látogatója volt az oldalnak. Ez a szám önmagában is sokat mond, jelzi az érdeklődést és azt, hogy a Műszeroldal egy meglevő igény kielégítésére született. A Szerkesztőséghez érkezett visszajelzések egyértelműen kedvezőek. Örömünkre sok a visszatérő látogató, és a Műszeroldalon hirdető, valamint az adatbázisokban szereplő cégek is kedvező véleménnyel vannak a portálról, és szinte kivétel nélkül bővíteni kívánják jelenlétüket az oldalakon. A hirdetők abban érdekeltek, hogy sokan látogassák az oldalt, ezért a Szerkesztőség mindent megtesz a látogatók számának növekedéséért. Sokfelé hirdetjük, reklámozzuk a Műszeroldalt, de a legjobb reklám az elégedett felhasználó, aki megtalálta azt a műszert, vagy szolgáltatást az oldalon, amiért odalátogatott.

Kedvező fogadtatásra talált az ősszel indított Műszeroldal Hírlevél is, amely ma már több mint 7000 e-levél címre jut el. Bevált és jól működik az ingyenes Műszer-piac is, amely az elmúlt időben több mint 100 esetben közvetített eredményesen az eladók és vevők között.
A felhasználók számára láthatatlan, de mégis igen fontos része a Műszeroldalnak a kezelő (adminisztrációs) felület, amely lehetővé teszi az oldalon megjelenő információ gyors és hatékony kezelését, adatok felvitelét, módosítását, cseréjét vagy törlését.
Szerkesztőségünk egyre keresi az értelmes bővítés útját, de van néhány alapvető szempont, amelyet nem kívánunk soha szem elől téveszteni. Fontosnak tartjuk, hogy a Műszeroldal:

Ezen túlmenően figyelünk a felhasználók észrevételeire, az ésszerű ötleteket, javaslatokat igyekszünk megvalósítani.

A Műszeroldalt a közeli jövőben elsősorban az alábbi területeken kívánjuk fejleszteni, bővíteni:

Szakcikk adatbázis

Hatalmas a műszer/méréstechnikai szakterület magyar nyelvű irodalma, az elmúlt évtizedekben több ezer értékes elméleti és gyakorlati cikk jelent meg a különböző nyomtatott lapokban, és sok kitűnő előadás hangzott el szakmai konferenciákon. Sajnos ezek a cikkek nehezen érhetők el, mert nincs egy átfogó gyűjtemény, ahol egy helyen megtalálhatók volnának. Ezt a gyűjteményt szeretnénk létrehozni a Műszeroldal Szakirodalom rovatának Mérési cikkek, jegyzetek, előadások c. rovatában. A cikk írásakor ebben a rovatban 45 cikk található. A cikkek listája:

Adatgyűjtés, számítástechnika

Akusztika, zaj- és rezgés

Anyagtudomány

Anyagvizsgálat

Automatizálás

Csillagászat

Elektromágneses összeférhetőség - EMC

Elektronika

Erősáramú mérések

Fotometria

Geodézia

Hőtan

Kémia

Környezetvédelem

Méréselmélet

Mikroszkópia, képelemzés

Radiológia

Virtuális műszer

A témaköröket, és magát a rovatot folyamatosan bővítjük. Jelenleg azon fáradozunk, hogy általános érdeklődésre számottartó cikkekkel gazdagítsuk a gyűjteményt, de később a különleges, egyedi mérési feladatok megoldásáról szóló beszámolók is sorra kerülnek. Ezúton is kérjük az ötleteket az elektronikus formában meglévő cikkek, előadások lelőhelyeiről, például konferencia kiadványokról, tanszéki, intézeti oldalakról, vagy saját honlapjukról. Előzetes elképzeléseink szerint a szakcikk adatbázis kizárólag a saját szerverünkre feltett HTML vagy Adobe formátumú cikkeket tartalmazott volna. Sokkal könnyebb lett volna a dolgunk, ha hiperlink kapcsolattal mutattunk volna a Web-en már fent levő cikkekre, de el akartuk kerülni, hogy a cikk tőlünk független esetleges áthelyezése vagy levétele esetén a Műszeroldalon üres linkek maradjanak. Ma már látjuk, hogy ez az elképzelés nem tartható, élnünk kell a link kiépítés lehetőségével is. Akkor folyamodunk ehhez a megoldáshoz, ha túl bonyolult lenne a cikk átvétele (HTML formátum esetén), vagy az adott honlap tulajdonosa valamilyen okból nem járul hozzá ahhoz, hogy a cikket, vagy jegyzetet feltegyük a Műszeroldal szerverére. Ilyen akkor fordul elő, ha a jegyzetet időnként korszerűsítik, vagy bővítik ezért nem járulnak hozzá a letöltéshez.

Hasznos adatok rovat

A mérnöki kézikönyvek évtizedek óta fontos segédeszközei a méréseket végző és az eredményeket értékelő szakembereknek. Ilyen például a Chemical Engineers' Handbook, amelyet 1934-ben adott ki először a McGraw-Hill kiadó. Adattáblák, számítási segédletek mellett ezek a kiadványok rövid elméleti ismertetőket is tartalmaztak. A Műszeroldal Hasznos adatok rovata szándékunk szerint a hagyományos mérnöki kézikönyvek magyar nyelvű, elektronikus változata. A nagy mérnöki kézikönyvek elektronikus változatai általában nem hozzáférhetők bárki számára, mert a kiadók borsos regisztrációs díj ellenében adnak jelszót, vagy kódot az oldal megnyitásához. Ezzel szemben a Műszeroldal Hasznos adatok rovatában lévő oldalak előnyös tulajdonsága, hogy bárhol elérhetők, ahol van Internet kapcsolat, az adatok kimásolhatók, letölthetők, nyomtathatók (1. ábra).


1. ábra: A Műszeroldal Hasznos adatok rovatának egyik lapja

Hasznos adatok rovatunk jelenleg az alábbi adatokat, ismereteket tartalmazza:

Adatbázisok

Akusztika, zaj- és rezgés

Általános méréstechnika

Anyagvizsgálat

Biztonság

Elektronika

Energetika

Fizika

Kémia

Szótárak, enciklopédiák

Környezetvédelem

Optika

Segédletek

Számítástechnika

Virtuális műszer

Műszer-prospektus adatbázis

2003-ban a Műszeroldal egy új adatbázissal gazdagodik, amely tulajdonképpen műszer újdonságok katalógusa. Ezt az adatbázist a látogatóink igényelték, de a műszer forgalmazók is kérték ennek a lehetőségnek a kiépítését. A Műszeroldalon található "prospektusok" tartalmazni fogják a műszer rövid ismertetését, főbb műszaki adatait, fényképét és a hazai forgalmazó adatait. Az azonos kategóriába tartozó műszerek "adatlapjai" egymás mellé rendezve találhatók majd a Műszeroldalon. A Műszeroldal látogatói így egy helyen nézegethetik a különböző gyártók új műszereinek leírását, lehetőségük van összehasonlításra, szükség esetén kimásolhatják az adatokat pl. döntés-előkészítéshez, vagy pályázati anyag összeállításához (2. ábra).


2. ábra: a Műszerkatalógus nyitóoldala (terv)

Összefoglalva a fentieket elmondhatjuk, hogy a Műszeroldal iránti növekvő érdeklődésnek megfelelően tovább folyik az adatbázisok és szakmai (referencia) oldalak bővítése. Az adatbázisok bővülése annak köszönhető, hogy egyre több cég jelentkezik az oldalra termékeivel és szolgáltatásaival. A szakmai oldalak bővítéséről a Műszeroldal Szerkesztősége gondoskodik, figyelve az oldalt látogatók igényeire.

Radnai Rudolf

A laprendszer készítője: UFE